Halász Judit és a mellrák: nem feledett életöröm
Halász Judittal egy szűrővizsgálat után közölték, hogy mellrák alakult ki a szervezetében, amit azonnal műteni kell, s az utókezeléseket sem kerülheti el. Ennek immár nyolc éve: műtétek, majd kemoterápia és célzott gyógyszeres kezelések után azóta majdnem úgy éli az életét mint azelőtt. Azért majdnem, mert amíg korábban maga is kerülte a szűrővizsgálatokat, majd a történtek után sokáig nem szívesen nyilatkozott betegségéről, ma már nyíltan beszél az akkori megpróbáltatásokról. A Rákgyógyítás felkérésére is azért vállalta az interjút, hogy ezzel is minél több nőnek és férfinak üzenje: butaságot tesz az, aki nem megy el a szűrővizsgálatokra, hiszen saját élete is bizonyíték rá, hogy az időben felfedezett rosszindulatú daganat legyőzhető. Ha pedig már kiderült a baj, a legfontosabb: hinni kell a gyógyulásban, s nem szabad átengedni a betegségnek az életünket.
Halász Juditnak évekkel ezelőtt a szemébe mondták a barátnői: ostobaságot csinál, ha nem megy el a mammográfiára. Az évtizedek óta gyerekek és felnőttek között egyaránt töretlen népszerűségnek örvendő színésznő saját bevallása szerint ugyanis annak ellenére csak a mások problémájának gondolta a rákbetegséget, hogy családjában is többen szenvedtek rosszindulatú daganatos kórtól.
- Édesanyám és apai nagyanyám egyaránt rákban haltak meg, s a szélesebb családban is többen küzdöttek a betegséggel. Annak ellenére, hogy mint a legborzalmasabb betegségek egyikére tekintettem a rákra, valamiért úgy gondoltam, hogy engem nem érhet utol – vall korábbi meggyőződéséről Halász Judit, aki barátnői unszolására végül rászánta magát, s a kilencvenes évek közepétől kezdve rendszeresen eljárt a szűrésekre. A rutinvizsgálatok alkalmával éveken át mindent rendben találtak, mígnem 2000-ben azt mondták neki a rendelőben: várjon egy kicsit, mert beszélnie kell egy orvossal.
Néhány nap, majd két műtét
- Nyaralásból értünk haza, kipihenve jöttünk meg, mind lelkileg, mind fizikailag remekül éreztem magam a bőrömben, ezért nagyon váratlanul ért, amikor a rendelőben közölték: további vizsgálatokra van szükség, mert a mammográfia gyanús elváltozást jelez. Ultrahang, majd szövettani mintavétel következett, amely nyomán egyértelművé vált a mellrák diagnózisa. Az illetékes doktornő köntörfalazás nélkül közölte, hogy daganatos betegségem van, s rutinszerűen, az együttérzés legkisebb jele nélkül világosított fel arról, melyik osztályt szokták javasolni a betegeknek, ahol elvégeztethetik a szükséges műtétet – emlékezik vissza a rendelőintézetben történtekre a művésznő, akinek abban a pillanatban az adott erőt, hogy nem volt egyedül. Férje várt rá a váróteremben.
- Az első sokk után a kétségbeesést egyre inkább elnyomta a remény: bíztam abban, hogy időben felfedezték a bajt ahhoz, hogy segíteni tudjanak. A leleteimről egy ismerős orvos véleményét is kikértem, s miután ő is megerősített a mihamarabbi műtét szükségességében, nem vacilláltam: felkerestem a sebészeti osztályt, amit azért ajánlottak, mert ott sok hasonló operációt végeznek. Gyakorlatilag a diagnózistól számított egy hét leforgása alatt megtörtént az első, majd egy hónap múlva egy második operáció.
Az újabb kihívást az utókezelések jelentették, hiszen azok mellékhatásairól nemcsak sok rossz tapasztalatuk van a betegeknek, a kemoterápiáról és a sugárkezelésről keringő tévhitek és városi legendák még inkább felerősítik az emberekben a félelmet. Nem volt ez másként Halász Judit esetében sem, ő is tartott az elhúzódó, testet-lelket megviselő terápiától. Végül egy olyan onkológus doktornőhöz kerül, aki csaknem kizárólag emlőrák kezelésével foglalkozott, s nemcsak a terápiák terén volt naprakész, hanem emberségével is sokat adott betegeinek.
Nem kapkodni fűhöz-fához
- Féltem a kemoterápiától, ám sokat jelentett, hogy volt lehetőségem lélekben felkészülni. A doktornő tanácsára előre megvettem egy parókát is, aminek a léte már önmagában biztonságérzetet adott. Az orvosom még a terápia elején elküldött egy dietetikushoz is, aki egy olyan étrendet és életmódbeli változást javasolt, amit tulajdonképpen mindenkinek, az egészségeseknek is követniük kellene. Én addig azt hittem, hogy nagyjában-egészében egészségesen táplálkozom, ám a szakember rávilágított arra, mennyi tartósítószer és romboló kemikália jut be a szervezetünkbe. A tanulság számomra az volt, hogy például a zöldségeket és gyümölcsöket érdemes biopiacon vagy jól ismert, megbízható kistermelőnél megvenni – említi Halász Judit, hogy a gyógyszeres kezelés mellett miként igyekezett a mindennapokban is saját és családja egészségét szolgálni.
A színésznő leszögezi: a legfontosabbnak azt tartja, hogy betegként hinni kell a gyógyulásban, az állapot javulásában, bízni a választott orvosban és gyógymódban.
- A rákbetegeket rengeteg információval árasztják el, a közeli szomszédasszonytól a távoli nagynéniken keresztül a gyógyszerügynökökig mindenkinek van véleménye és tanácsa, gyógymódajánlata. Az ember csak kapkodja a fejét! Mindenki étrendkiegészítőt, vitaminokat, csodakúrákat kínálgat, s ráadásul nincsenek olyan kapaszkodók, amelyek segítenének ebben az egyébként is válságos helyzetben eligazodni. Én azt vallom: egyetlen terápia és egyetlen orvos mellett kell elköteleződni, s vele megbeszélni mindent – persze ehhez az is kell, hogy az orvos ebben partner legyen. A kapkodás viszont biztosan pánikot szül, öngerjesztő folyamatként fokozza a stresszt. Az ember nem hihet egyszerre féltucat dologban!
Gyógyító munka és nevetés
A kemoterápiát a gyógyszer beadását követő néhány napos gyengeséget leszámítva jól viselte Halász Judit szervezete, a soron következő dózisig eltelő három hét elegendő volt a regenerálódásra. Így emlékszik vissza: “az az időszak életem legnehezebb hetei közé tartozott, ám a kezelésekkel együtt járó kellemetlenségekre nem sorscsapásként, hanem a gyógyulás érdekében hozott erőfeszítésként tekintettem. Nagyon sokat jelentett a jókedv: a férjem remek humora volt a legjobb fájdalomcsillapító. Be kell vallanom: talán sosem nevettem akkorákat, mint amekkorákat azokban a napokban, amikor a legrosszabb fizikai állapotban voltam.”
A kezelés nem volt zökkenőmentes, a májfunkció romlása miatt fel kellett függeszteni a gyógyszeradást, s változtatni az alkalmazott készítményen. Ezt követően egy éven át tartott a heti egy infúzióval járó kezelés. Mindeközben a színésznő a lehető legkevesebbet igyekezett otthon maradni: belevetette magát a munkába.
- Az orvosom is azt mondta, hogy dolgozzam amennyit csak bírok, mert az elfoglaltság a legjobb módszer arra, hogy az ember elterelje a negatív gondolatait, s ne süllyedjen letargiába. Nem szabad csak a betegséggel foglalkozni: az aktivitásnak, a családnak, a munkának mindig pozitív a hatása, mert megakadályozza a betegségtudat elhatalmasodását, segít a depresszió elkerülésében. A lehetőségekhez képest meg kell őrizni az irányítást az életünk felett – jelenti ki Halász Judit.
Az aktív onkológiai kezelést követő 5 éven át negyedévente kellett kontrollvizsgálatokra járni. Mivel nem történt kedvezőtlen változás, ma már ritkábban van szükség az ellenőrzésekre. Ugyanakkor, aki egyszer szembesült negatív diagnózissal, az bármennyi idő is teljen el, teljesen nem tudja legyőzni a kontrollvizsgálatok előtti feszültséget, s Démoklész kardjaként ott lebeg a feje felett a rák kiújulásának réme. Másrészt viszont a rendszeres orvosi felügyelet biztonságérzetet is nyújt a mindennapokhoz.
Mindenki felelős a másik egészségért is
A színésznő betegségéről csak családtagjai és közvetlen barátai tudtak, ám egy idő után sorra jelentek meg a cikkek is. Amint mondja, kezdetben azért zárkózott el a nyilvánosságtól, mert egyrészt a betegség egy olyan intim dolog, ami csak a közeli hozzátartozókra tartozik, másrészt pedig nem akarta, hogy a színpadon őt látó közönség egy színdarab vagy koncert alatt alakítása helyett az aktuális állapotáról morfondírozzon. Annak, hogy immár nyíltan beszél a történtekről, az az oka, hogy megtapasztalta, milyen sok erőt adhat, ha a sorstársak megosztják egymással személyes történetüket.
- Tudom, hogy nekem mennyit jelentett, amikor az út elején olyanokkal beszélhettem, akiknek már volt tapasztalatuk a betegségről. Egy újonnan diagnosztizált beteg ezáltal átérezheti, hogy nincs egyedül a bajával. A beszélgetés ugyanakkor a régi betegnek is fontos, hiszen azt élheti meg általa, hogy saját példájával segíthet másoknak, s ebből önmaga is lelkierőt meríthet – vélekedik Halász Judit.
- Talán nekünk, akik átestek a betegségen, jobban elhiszik az egészségesek vagy magukat annak gondolók: nem szabad struccként viselkedni, félelemből kimaradni a szűrésekből vagy odahaza, magukban rágódni valamilyen panasz miatt. El kell menni az orvoshoz, aki egy megnyugtató diagnózissal eloszlathatja a fellegeket vagy gond esetén segíthet, hogy a baj ne váljon nagyobbá. Mindenki felelős azért, ami vele és a családjával történik! Oda kell figyelnünk magunkra és egymásra: a nőgyógyászati vizsgálatokon való részvétel a férfiak felelőssége is. Vagy ahogyan a szülők felelősséget éreznek gyerekeikért, s annak idején beadatták nekik a védőoltásokat, a gyerekeknek is unszolniuk kell szüleiket, hogy szánják rá az időt a szűrésekre, mert ezzel éveket, évtizedeket nyerhetnek maguknak, egymásnak.
Halász Judit a Mosolyrend Lovagjához méltó módon fejezi be a beszélgetést.
- Nem szabad feleslegesen aggodalmaskodni a jövő miatt, minél kevesebb stressz, minél több jókedv! A legrosszabb helyzetben, a legelkeseredettebb állapotban is mindig találhatunk egy gondolatot, egy élményt, egy emléket, ami megér egy mosolyt. S ha sikerült elmosolyodnunk, máris egy fokkal jobb helyzetben vagyunk, mint egy perccel azelőtt.
Forrás: http://rakgyogyitas.hu/halasz-judit-es-a-mellrak-nem-feledett-eletorom/
2011. január 2.
