Életem első, de minden bizonnyal nem az utolsó elvonulása...
Bármily hihetetlen, nem Indiában voltam, hanem Esztergomban „Holiday-en” április elején, egy zen Buddhista templomban egy 10 napos elvonuláson. Erről olvashatjátok most élménybeszámolómat, ha van kedvetek :-) India is természetesen a bakancslistámon van, de mindennek eljön a maga ideje…az még várat magára…kicsit :-) ennek tehát most jött el az ideje, lévén, hogy kb. 10 éve szemezek a Buddhizmussal, elképesztő mennyiségű könyvet kiolvastam a témában, de valahogy nem kerültem közelebb a dologhoz. Ez a lehetőség most szembejött velem, és én éltem vele. Egyetlen percét sem bánom és büszke vagyok magamra, hogy végig csináltam. Mindenkinek, aki kicsit nyitott a dologra, szeretettel ajánlom. Elképesztő belső utazás :-)
2015.április 2-12. Esztergom – Búbánatvölgy – Von Kvang Sza Eredeti Fény Templom
Csong An Szunim és Dok Hae Szunim vezetésével (a Szunim szó szerzetest jelent)
Azt hiszem ma kedd van, tehát ötödik napja vagyok itt. Elvágva a törtető, értékeket hajszoló, hangos, rohanó világtól. Fájnak a térdeim a töröküléstől. Fáj a hátam, szintén a töröküléstől és tegnap még a meg is húztam, miközben földet talicskáztam…fáj minden egyes levegővétel és mozdulat…első lecke: ne vállaljak mindig többet, mint amennyit meg bírok csinálni…csak magamra haragudhatok…állítólag a fájdalmaink az előző karmáink….hát, ha ez valóban így van, akkor nekem bőven van mit letennem.
Csütörtök este érkeztem, azóta most van először alkalmam írni. Hogy miért? Mert a napunk reggeltől-estig be van osztva, 2 óra szabadidő van (13.00-14.00 és 16.00-17.00 óra között). Mára szoktam hozzá a napirendhez és tudatosan használom ki a szabadidőt. Kint ülök egy csodás tisztáson, körben a Pilis, az egyetlen zajforrás a madarak csivitelése. Meseszerű egy hely, sehol egy ember, sehol egy autó, végtelen nyugalom és csend. 4 km-re fekszik az Esztergomba vezető 11-es úttól ez a CSODA hely.
A tisztás
Délelőtt sütött a nap, amíg meditáltunk, most persze elbújt, hogy van egy órám a szabadban. Érdekes világba csöppentem. Misztikus és elgondolkodtató. Érdekes és egyben fura is. Annyi új információ jutott minden napra, hogy kellett 3-4 nap, mire mindent megértettem és befogadtam. Megtanulni és nem tanultam meg mindent, ahhoz még szükség van pár napra :-) Amit már tudok, az az, hogy hogyan kell helyesen ülni meditáció alatt, hogyan kell viselkedni a Dharma teremben, ahol a meditáció és az étkezés folyik. Tudom, mikor és hogy kell helyesen végezni a leborulásokat. Megtanultam hangtalanul étkezni és hangtalanul járni és létezni. A teremben nem szabad beszélni, és a templom körül is csak annyit, amit nagyon muszáj és azt is suttogva. Ez egyáltalán nem okoz problémát, sőőőőt….jól esik a csönd. Otthon még azon gondolkodtam, hogy Julia Roberts-et utánozva, némaságot fogadok erre a 10 napra (Ízek, imák, szerelmek című filmben), de erre végül is semmi szükség, mivel amúgy sem beszélünk szinte. Hamar rájön itt az ember, hogy mennyi sok fölösleges locsogás van folyamatosan jelen az életünkben és mennyi sok fölösleges kérdés hagyja el a szánkat nap, mint nap. Te jóóóóég!!!!!!! Rólam például, a legtöbben azt gondolják, hogy ez biztosan nagy kihívás számomra, mert amúgy a rendes életember sokat beszélek, viszonylag hangos vagyok, sokat nevetek….stb, de ki kell, hogy ábrándítsak mindenkit. Hihetetlenül jóóóól esik és kicsit sem esik nehezemre ez a külső és belső csönd! Azt kérdezhetitek, hogy este, mikor vége az utolsó meditációnak is, biztosan beszélgetünk egymással. Háááát drágáim, újra ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Nem beszélgetünk, hanem zsák módjára bedőlünk az ágyba, legkésőbb ½ 10-kor. Olyan szinten fáradunk el estére, legalábbis én, hogy semmihez sincs kedvem, nemhogy csacsogni :-)
Itt rend és fegyelem az alapja mindennek. És persze szabályok, amiből van bőőőőven. Ahogy a kinti világnak is megvannak a jól megszokott szabályai, úgy ennek a világnak is megvannak a maga, szigorú szabályai, amit most 10 nap alatt kell megtanulni. És mivel azért mentem, hogy egy ici pici bepillantást nyerjek ebbe a misztikus világba, nem is kérdés számomra, hogy betartsam a szabályaikat.
Nap, mint nap észreveszem magamon, hogy mennyit figyelek kifelé, ahelyett, hogy befelé, magamra figyelnék. Véleményt alkotok ismeretlenül a velem szemben ülő emberről, ahelyett, hogy azzal foglalkoznék, hogy én tökéletesen csináljak mindent. De most már legalább a következő pillanatban, észre is veszem ezt magamon és igyekszem újra magammal foglalkozni. Mennyire könnyű kívülről, a másik embert vizsgálni, okosnak lenni, észrevenni a hibáit és mennyire így élünk a kinti világban. Ez az elvonulás és a meditálás pedig éppen a befelé figyelésről szól. Magamban véleményt alkotok a velem szemben ülő emberről, aki hangosan étkezik, de még nekem sem sikerült egyetlen étkezést sem végigcsinálnom teljesen némán. :-( Még mindig nem tanultam meg, hogy milyen sorrendben kell a vizet öntögetni a tányérjaimban és még nem tudom teljesen hangtalanul egymásba helyezni az étkezés végén a tányérokat (az étkezési rituáléról később részletesen beszámolok). Úgyhogy a mai napi lecke, magamra figyeljek és NE mindig másra!
Első reggel pont úgy éreztem magam, mint Julia a fent említett filmben, amikor ¾ 4- kor megszólalt a telefonomon az ébresztő…..áááááááááááááááááááá…..korán van, sötét van, hideg van, nem megyek sehova, aludni akarok. Aki már kelt ilyenkor, az tudja, hogy miről beszélek. Aztán második reggel, mondogattam magamnak, hogy majd én megmutatom, a harmadik reggelen pedig haza akartam menni :-) mondván, köszönöm szépen, ez tényleg nagyon klassz volt, csodás a hely, klassz a napi 7 óra meditáció, istenien főznek, nagyon tetszik minden, de én inkább mennék vissza a jól megszokott és begyakorolt, biztonságos világomba, édes kis lakásomba és a kényelmes ágyikómba :-)
A vackom
De nem mentem. Maradtam. Örülök, hogy maradtam. Ezután „csak” egyszer aludtam el a reggeli meditációt, és éneklést. Lelkiismeret furdalásom volt. Elnézést kértem a szerzetestől és többet nem aludtam el. Bár továbbra sem esett jobban hajnali ¾ 4-kor kelni, átbotorkálni a hidegben, sötétben, fejlámpával a homlokomon a templomba, de csináltam. Mert azért mentem, hogy csináljam. Egyszerű, nem? :-)
Jöjjön hát egy napom részletes bemutatása, eme misztikus világban.
¾ 4 – ébresztő a telefonom segítségével. Sötétben magamra húzgálom az előző este, gondosan kikészített ruhát, arcot mosok, fogat mosok és bandukolok át a templomhoz, ami kb. egy 5 perces távolság. Igazából 4.15-re kell a templomba érni, mert akkor kezdődik az első éneklés, tehát azt gondoltam, elég 4-kor kelni, de második reggel rájöttem, hogy jobb a biztonság, így inkább negyed órával korábban keltem. Mert ugye, ha már itt van az ember, akkor betartja a szabályokat és nem szeretne rögtön reggel elkésni :-) Az éneklés, a meditációk, az étkezés kezdetét is a moktakkal (lásd a képet) jelzik, aminek fantasztikusan szép hangja van. Átérve a templomba, átöltözöm meditációs szerkómba, ami egy bő lenvászon nadrág és egy (nem rikító színű) szürke vagy fekete póló, zokni. Iszom egy bögre teát (ha még marad időm rá) és beülök a terembe. A Dharma terem, ahogy nevezik, ahol a Buddha szobor áll, vele szemben ül a két szerzetes, bal oldalon sorban a nők, jobb oldalon a férfiak ülnek a meditációs szőnyegeken. 4.15-kor kezdődik az éneklés, ami koránt sem olyan egyszerű, mint gondolnánk. A szerzetesek természetesen fejből tudják, míg mi „tanoncok” füzetből próbáljuk követni a szöveget, több-kevesebb sikerrel, ami kimondhatatlan szavak, néha lassabb, máskor gyorsabb tempóban való olvasását jelenti. Mára jutottam el odáig (ötödik nap), hogy kezdem élvezni az éneklést. Már egész jól tudom követni a szövegeket, és amikor sikerül elkapnom a ritmust is, és a szöveget is, akkor valami teljesen másik (egy újabb misztikus) világba csöppenek. Egyszer csak elkezdtem hallani a saját hangomat, és ki is mertem engedni. Attól, hogy annyira kell koncentrálni, mindent, de tényleg mindent kizársz és egyszer csak SEMMI más nem létezik, mint a hang, ami kijön a torkomból. Több ének van egymás után, van ami rövidebb, van ami hosszabb, de az egész kb. fél óra. Ez sok és igen fárasztó, de fantasztikus érzés!!! Rám nagyon nagy hatást gyakorol, és kezdem megérezni a varázslatot benne. Azt veszem észre, hogy szeretném mindegyiket végig énekelni, és bosszant, ha kiesek a ritmusból vagy elfogy a sor végére a levegőm. Valahogy azt érzem utána, hogy megtisztultam. Talán most mosolyogtok, de egyszer próbáljátok ki, ha lehetőségetek nyílik rá J éneklés után van 10 perc szünet, ilyenkor szusszanhatsz egyet, ihatsz, meglátogathatod a mosdót. 5.00-kor kezdődik az első meditáció. A meditációk 50 percesek, napi 4 alkalommal 2 x 50 percet meditálunk, ami kb napi 7 órának felel meg. A kétszer ötven perc közben van egy 10 perces sétáló meditáció, amikor körbe-körbe sétálunk a terembe, illetve ilyenkor ki lehet menni röviden, inni, mosdóba. A meditáció kezdetét a szerzetes a csukpival (chukpi:bambuszból készül ütőhangszer, melynek éles hangja van) jelzi, ez után már nem szabad se megmozdulni, se pisszenni. Aki hangosabban veszi a levegőt, arra rászólnak. Persze nem név szerint. Meditáció alatt kifelé nézve ülünk, tehát a teremnek és egymásnak háttal. Elkezdődik a meditálás, aminek az lenne a lényege, hogy teljesen tiszta tudattal, nem gondolva a világon SEMMIRE, mozdulatlanul üljünk 50 percig. No, ez teljesen egyszerűnek tűnik, legalábbis az amerikai filmekben :-) hááááát, nekem nehezen megy. Próbáltátok már? Kezdjétek el 20 perccel! :-) Először is nehezen ülök törökülésben, mert fájnak a térdeim, húzódnak a szalagjaim…másrészt meg folyamatosan motoszkál valami a kis buksimban (a hivatalos lótusz ülés még csak álmaimban létezik). A tekintetedet a padlóra kell szegezni, és CSAK ülni :-) én néha becsukom a szemem, mert valahogy úgy könnyebben zárom ki a külvilágot, ami azért veszélyes, mert hajnali 5-kor hajlamos vagyok bealudni a meditációba L ami nem szerencsés. Mára azért eljutottam odáig, hogy a mozdulatlanság már megy, és ha véletlenül valahol, valami viszketni kezd, nem nyúlok oda, és nem vakarom meg, hanem elengedem azt….és láss csodát, pár másodperc után meg is szűnik J büszke vagyok magamra, hogy a napi 8 alkalomból kb. hatszor sikerül teljesen mozdulatlanul végigülnöm a kétszer ötven percet. A teremben kézzel tapintható csönd van. Az a mindent átható, mély és végtelen csönd. FANTASZTIKUS! Ismeritek ezt a fajta csöndet? A felnőttek hajlamosak elfelejteni hallani a csöndet – sajnos. Amikor letelik az ötven perc, újabb hangjelzés a csukpival, ekkor lehet megmozdulni, majd föl kell állni és sétálni kell körbe. Ha bejössz vagy kimész a Dharma teremből, meg kell hajolni az ajtóban, kezeidet összetéve a mellkasod előtt. Ha pedig a női oldalon ülsz, és a terem első felében áthaladsz a Buddha szobor előtt, akkor is ugyanezt kell tenned. Ha kimész a sétáló meditáció közben, akkor ugyan oda kell visszaállnod a sorba, miután meghajoltál.
Chukpi
6.50 – a meditáció vége, kicsi nyújtózás, majd terítés a reggelihez, szintén a teremben. Két főre jut egy pici, alacsony kis fa asztalka, arra kerül (mértani pontossággal) az olaj, a szójaszósz, só, bors és kis tányérokban vaj, lekvár, saláta és kenyér (aminek igen nagy jelentősége lesz még később). Magad elé helyezed a tányér készletedet, ami a következő képpen néz ki. Végy egy négyszögletes fehér kis terítőt, abba tegyél bele 4 műanyag műzlis tányérkát egymásba helyezve. Végy egy pálcikát és egy kanalat, és tedd bele egy kis tokba. Ismét csukpira kibontjuk a kis csomagot és elhelyezzük a tányérokat a kis terítőn, bal oldalon fölül a legkisebb, jobbra tőle a második, balra alul a harmadik, jobbra alul a legnagyobb. A pálcikát nem használjuk, a kanalat belehelyezzük a jobb fölső tányérba, nyelével jobbra, kifelé. A teremben középen egy szőnyegen korábban elhelyezett edényekben van az étel, illetve a sor elején egy kannában a víz, a sor végén egy kannában a tea. Újabb csukpi ütés és föláll annyi ember, ahány edény van (a teát kivéve). Megállnak a szőnyeg két oldalán, meghajolnak és elkezdik körbe kínálni az ételeket, kezdve a szerzetesekkel, majd balra haladva (a férfiak oldala felé) sorban mindenkinek. Érdemes jól meggondolni, hogy mennyit veszünk magunknak, mert ugye ha keveset veszünk, éhesek maradunk, ha sokat, akkor pedig nem bírjuk megenni, otthagyni viszont nem lehet semmit és ezt értsd szó szerint! Miután ezzel végeztek, visszaülnek a helyükre és újabb csukpi ütésre meghajlás és kezdődhet az étkezés. Szépen csendben, nem kocogtatva a kanalat a tányérhoz. Miután elfogyasztottad az ételt, kenyérrel tisztára kell törölni a tányérokat. Amikor ezzel végzett mindenki, akkor újabb jel és egy ember mindenkinek teát önt a bal alsó tányérba, eközben a kanál a jobb alsó tányérban pihen. A teával az ujjad segítségével tisztára kell „mosogatni” a tányért, majd a teát meginni. Ezután a vízzel (amit még a legelején kaptál a bal fölső, legkisebb tálba) ki kell öblíteni az összes tányért és a végén újabb jelre egy ember körbemegy egy tállal, amibe bele kell önteni a vizedet. Ez a tál végül a szerzetesnél landol és ha nem tiszta a víz, netán ételmaradékot lát benne, akkor bizony megkér mindenkit szépen, hogy figyeljen jobban oda, hogy ne maradjon étel a tányérban. A végén újabb hangjel, és meghajlás, majd a szerzetesek kivonulnak a teremből, aztán mi is, kihordva mindent a konyhába. Az elpakolás és a mosogatás is közösen történik, ki van téve egy beosztás a konyhában a frigóra :-) Ez a rituálé aztán ismétlődik ebédnél és vacsoránál is.
Moktak
Az étkezésről:
„A formális, négytálas étkezés a kínai hagyományból ered. Szertartásos, nagy figyelmet igénylő gyakorlati forma, melyet az intenzív elvonulások alkalmával használunk. Mindenki együtt és teljes csendben étkezik a Dharma-teremben. A formális étkezés pontjait követve, a tudatunk étkezés közben is teljesen összpontosított és tiszta marad. Evés közbeni tudatosságra, mértékletességre és teljes odafigyelésre tanít. A formális étkezés a gyakorlatunk segítését, és nem (pedig) vágyaink kielégítését szolgálja.”
„Az eddigi visszajelzések alapján elmondható, hogy a formális étkezés gyakran hevesebb reakciókat vált ki, mint bármely más gyakorlati forma, beleértve a kóan-interjút is. Komoly akadályt és töréspontot jelenthet, ha valaki nem hajlandó étkezési szokásait átalakítani: túl lassan vagy gyorsan eszik, túl keveset vagy sokat szed, túl hangosan vagy szétszórtan kezeli a készletet, és így tovább. ‘Egyél velem, és megmondom, ki vagy’ – ez egy olyan igazság, melyet ösztönéletünk nem tud megmásítani, tudatos énünk pedig nem tud felülírni.”
A reggeli után, ami 7-7.20-ig tart kb, jön a reggeli közös munka. A szerzetes kiosztja mindenkinek a feladatát, ami lehet éppen a Dharma terem takarítása, vagy diótörés, vagy kerti munka. Nekem első nap hulladék palatető pakolása jutott zsákokba. :-) De volt, hogy bent takarítottam és olyan is volt, amikor földet ástam és talicskáztam a veteményeshez. De megtanultam szamócát és fokhagymát is ültetni :-) aztán egyik nap kerítést építettünk a veteményes köré a nyulak ellen :-) A munka után, ami ½ 8-3/4 9-ig tart, van egy negyed óra szünet :-)
A szamóca ültetvény
9.00-től újabb kétszer 50 perc meditáció, majd 11.00 órakor ételfelajánlás, ami leborulásokkal, énekléssel jár. 12.00-kor ebéd, a jól megszokott szabályok szerint, majd 1-től 2-ig 1 teljes óra SZÜNET :-) Nos, ezekben az egy órás szünetekben írom ezt a naplót is, vagy a kedvenc tisztásomon ülve vagy a háznál, ahol lakunk a kertben.
Az ételfelajánlásról:
„Az adományok, főleg az étel felajánlása, az ételünk( annak) megosztását jelképezi az éhező és érző lényekkel. Arra tanít minket, hogy alázatosan és hálával adjunk és kapjunk bármiféle adományt.”
A felajánlás szövege:
Felajánljuk, amit kaptunk
A tíz világtáj összes Buddhájának,
Minden bölcsnek és szentnek
És a hat világtáj összes lényének.
Részesedjék belőle mindegyik szüksége szerint
És legyen az adományozó része
Határtalan, tökéletes erény.
Ezen kívül pedig még hét éneket éneklünk el, némelyiket magyarul, másokat koreaiul.
2-4-ig újabb kétszer 50 perc meditáció, majd 4-5-ig újabb egy óra SZÜNET :-) 5-kor vacsora, utána ½ 7-től esti éneklés és 7-9-ig az utolsó kétszer 50 perc meditáció. Nos, amint látjátok nem unalmas itt az élet, és nem kell azon gondolkodnunk, hogy mit kezdjünk a mérhetetlenül sok szabadidőnkkel :-)
Nem tudom és nem is akarom megmagyarázni, de kétszer is előfordult velem meditálás közben, hogy nem sikerült mindent kisöpörni a buksimból és valahonnan előkúszott a betegségem és úgy elkezdtem sírni, mint egy kisgyerek…nos, az a kihívás, amikor némán, befelé zokog az ember, miközben óriási könnycseppek gurulnak le végig az arcán, majd tovább le a nyakán…nem nyúltam oda, hogy letöröljem, nem akartam megmozdulni…aztán egyszer csak elmúlt, én pedig megnyugodtam. Mintha elsirattam volna a betegséget…megrázó volt minden esetre.
A másik nagy kihívás, amikor rámtör a szokásos hőhullám (természetesen meditáció közben), mert ugye ő jön rendületlenül, a kis alattomos és izzadságcseppek folynak a halántékomon és a hátamon…tűröm és tűröm és tűröm. Érzem, hogy vörösen izzik az arcom, de nem mozdulok. Próbáltam elengedni és néha sikerült is és olyankor hamar el is múlt a hullám.
Most éppen a déli 1 órás szünet van, kint ülök a tisztáson, sehol egy lélek, sehol semmi zaj, csak a madarak csivitelése és nap melege. Ez maga az ÉLET!
A leborulásról:
„A leborulás gyakorlása azt jelenti, hogy a tested és a tudatod egysége letisztul, karmádat hátrahagyod, és eggyé válsz az univerzummal. Mindezt így, egyszerre. Továbbá nagyon jó módszer a téves nézetek, a vágy és a harag elengedésére is. A tudat tiszta, éntelen, dualisztikus állapotoktól mentes minőségének megtapasztalása a cél - mint minden zen gyakorlat esetében.”
Reggel az első a dolog, amit csinálunk 3 leborulás, majd kezdődik az éneklés, ami közben újabb leborulásokat végzünk. Először fura volt, aztán megtanultam helyesen végezni (figyelni kell a kezekre), pár nap után pedig megszerettem és élvezni kezdtem. Délben és este is elvégezzük ugyanezt. Igen komoly tanító jelleggel bír számomra.
„Elengedni a kis énemet, meglátni igazi önvalómat, és megszabadítani minden lényt a szenvedéstől: ez van tehát a gyakorlat étlapján mint a legfinomabb eledel, mely után nem leszel éhes.”
„A három leborulás a Buddhának, a Dharmának és a Szanghának szól. Ezzel adsz tiszteletet a tanító-tanítás-tanítványok hármasságának, illetve veted le a téves nézetek, telhetetlen vágy, gyűlölet és harag kötelékeit, melyekbe oly élvezettel szoktunk kapaszkodni az élet és halál, ébrenlét és álom bokszmeccseiben.”
Az éneklésről:
hajnali és esti éneklés van, illetve 11.00 órakor az ételfelajánlás közben is. Ahogy írtam korábban, több napig csak próbálkoztam énekelni, de mára már élvezettel végzem ezt. Koncentrálni kell, hogy ne essek ki a ritmusból, és a végén észre sem veszed, és magával ragad misztikussága és tényleg eggyé válsz a hangoddal. Egy pillanatra Indiában érzed magad egy helyi templomban :-)
„A meditációs éneklés a nem-mozduló tudat megtartása, valamint az ének hangzásának átélése. Az ének hangzásának felfogása igazi önvalód, illetve igaz természeted megtapasztalása. A hang és te már nem különböztök: eggyé válsz a világmindenséggel. Ezért igaz természeted meglátása a világmindenség lényegének meglátása. Rendszeres énekléssel nem-mozduló középpontod egyre erősebb lesz. Erős középponttal uralhatod az érzéseidet, körülményeidet és élethelyzetedet.
Templomainkban az emberek együtt élnek és gyakorolnak. Mindenki erős véleményekkel, rokon- és ellenszenvekkel érkezik. Sokuknak a meditációs éneklés egyáltalán nem könnyű: sok a zavarodott gondolat, vonzódás és taszítás. De amikor helyesen gyakorlunk, meghalljuk saját énekhangunkat és a körülöttünk lévőkét egyaránt; tudatunk letisztul. A tiszta tudatban nincs vonzódás vagy taszítás: csak a hang. Tehát ha bárminemű ellenérzésem van a saját hangommal kapcsolatban, akkor az csak annyit jelent, hogy nem tiszta a tudatom, nem úgy hallom a hangom, ahogy az valójában szól, hanem érzelmeimmel és gondolataimmal keverve.”
A mantrázásról:
a szerzetes azt javasolta, amikor mondtam neki, hogy nem igazán megy a meditálás, mert folyton valami jár a fejemben, hogy próbáljam meg mantrára. Az alábbi mantrát kell mondogatnom: - Gáté gáté párágáté, párászámgáté Bódhi szváhá, ami annyit tesz, hogy:
Menj, menj, juss át a túlsó partra, válj Buddhává!
Kicsit jobban megy mostmár. :-) de azért még bőven van hova fejlődnöm :-) jó pap holtig tanul :-)
„A mantra egy hang, szó vagy mondat, melynek szakrális tartalma van, és ismétlése segít a tudatnak letisztulni. A mantrákkal való meditálás nagyon egyszerű. Eredményeként nyugodtabbak és letisztultabbak leszünk, valamint megerősödik tudatunk nem-mozduló középpontja. A mantra recitálása segít egy pontra koncentrálni és elmélyülni. A mantrák közötti alapvető különbség a hosszúságukban, az irányultságukban és szóbeli jelentésükben rejlik. Általában minél intenzívebb a gondolkodás, annál rövidebb mantrát érdemes használni.”
Lett egy pár kedvenc mantrám, amit éneklések alkalmával recitáltunk:
„- Namora Dana Dara Jaja Namak Arya Barogidzse Szebaraja Szabaha
Menedékvétel a Három Legértékesebb-ben, így eggyé válva a nemes Avalókitésvara Bódhiszattva (Kvanszeum Bószál) tudatával
-Namu Amita Bul
A végtelen tér és végtelen idő, a felmérhetetlen, tiszta tudat mantrája. A Tiszta Föld megszemélyesítője, egyben őrzője Amitábha Buddha, eredeti, nem-születő tudatunk magva.
- Namu szamanda mot danam om doro doro dzsimi szábáhá
Mantra, mely megnyugtatja az tíz irány összes lényét.
- Namu Szakkámoni Bul
Sákjamuni Buddha mantrája, eredeti tudatának és fényének körünkbe hívása, a vele való eggyéválás, útjának tisztelete és követése.
- Om szábá bábá szudá szálbá dármá szábá bábá szudohám
A gondolatok, beszéd és cselekedetek megtisztításának mantrája.
- Om szálbá moccsá modzsi szádájá szábáhá
A megbánás mantrája.
- Sinmjo csánggu de dáráni námorá dáná dárá jájá...
Nagy Együttérzés Mantra, Kvanszeum Bószál eredeti tudatának kiáradása, mely az univerzum legutolsó szegletéig elhatol.
- Szuri szuri máhászuri szuszuri szábáhá.
Mantra, mely megtisztítja a beszéd által teremtett összes rossz karmát.”
Tegnap egész nap némaságot tartottam és meg kell, hogy mondjam kicsit sem esett nehezemre. Sőőőőőőt! Nagyon jól esett testileg és lelkileg is :-) Ha jövök még 3 napos elvonulásra, akkor biztos végig némaságot fogadok. Mert jóóóóó érzés!!!!! :-) Nem mindenki jött 10 egész napra, csak páran csináljuk végig, vannak akik a hétvégére kapcsolódnak be 3 napos elvonulásra (csütörtök este érkeznek és vasárnap délután mennek el), de olyan is volt, aki csak egy éjszakára megszállt nálunk és velünk vacsorázott, de olyan is van, aki „csak” hétvégére látogat ki ide a paradicsomba kicsit elvonulni a zajos világtól feltöltődni. Vannak köztük, akik betartják a szabályokat és követik a rituálékat és láttam olyat is, aki igazából nem nagyon törte magát, hogy helyesen csináljon mindent. Engem a kíváncsiság hozott ide, és ha már eljöttem, akkor úgy érzem, hogy be kell tartanom a szabályokat és törekednem kell rá, hogy minél több mindent megtanuljak ez alatt a 10 nap alatt. Mivel annyi mindenre kell odafigyelni, ezért is olyan nagyon fárasztó testileg és lelkileg is. Minden esetre itt ülve a tisztáson el sem tudom képzelni, hogy hamarosan újra vissza kell térnem a zajos, törtető, tárgyi vagyonokat hajszoló emberek világába…mennyivel tisztább, őszintébb, emberibb világ ez itt!
Egyszer a 10 nap alatt van Dharma beszéd, ami tulajdonképpen nyilvános tanítás és a szerzetesek tartanak.
A tanító bevezetőként elmond egy zen történetet vagy egyéb tanítást, de mindezeknél sokkal többet ér, amikor a hallgatóság soraiból kérdések érkeznek, és azt megválaszolva segít a tanító a jelenlévőkön. A Dharma-beszédek igazi értéke a hallgatóság és a tanító között kialakuló spontán, de szoros kapcsolatban rejlik, amikor a feladott kérdésekre a tanító tükör-tiszta tudattal válaszol, és gyakorlatban mutatja be az intuíció és a helyes működés gyakorlatát.
Az elvonulás ideje alatt két alkalommal van Koan interjú, ami az egyik legjellegzetesebb zen gyakorlat. Ez egy pici szobában történik, a meditáció alatt, egymás után, egy csengő jelzésre kell bemenni az interjú szobába. Meg kell hajolni a szerzetes előtt, el kell végezni egy leborulást, majd le kell ülni vele szemben (a végén ugyanez a menet) és ő feltesz kérdéseket, amikre gondolkodással nem lehet válaszolni J nagyon muris az egész. Nekem az elején nem ment, aztán kezdtem belejönni és a végén már egész jól válaszolgattam. A végén feltesz mégegy kérdést, ami a házi feladat.
„Ezek olyan kérdések, melyeket gondolkodással nem lehet megválaszolni, és ezáltal a gondolkodó tudat megtapasztalja (és optimális esetben el is engedi) önnön rejtett tendenciáit, szokásait, azonosulásait.”
A kóan interjúk három fő célja a következő:
- Segít visszatalálni a helyes útra, mely tiszta, egységes és osztatlan tudatunk közvetlen tapasztalata. Ezáltal tarthatnak egy irányba gondolataink, érzelmeink, beszédünk és cselekedeteink.
- Segít a különböző élethelyzetek során a megfelelő helyzetfelismerésben, kapcsolatteremtésben, cselekvésben.
- Segít meghaladni karmánk összes, ragaszkodásból és azonosulásból fakadó akadályait.
Elérkezett az utolsó reggel. Vegyes érzelmekkel keltem föl ¾ 4-kor kis vackomból…picit vágytam is már haza, de még jobban maradtam volna még. Az utolsó nap is minden ugyanúgy történik, mint a többi napon, kivéve, hogy ebéd közben is lehet már beszélni és utána pedig egy kötetlen, laza beszélgetés van a szerzetesekkel. Mindenki elmondhatja, hogy mit jelentett neki ez a 10 nap vagy egyszerűen megköszöni, vagy csak meghajol. Ebéd után aztán mindenki szépen-lassan útrakel, hogy visszatérjen a jól begyakorolt, rohanó világába. Én is így tettem, 4 órára értem haza…kipakoltam és próbáltam visszatalálni az életbe. Nagyon fura volt újra itthon, annyi tárgy, annyi szín…minden olyan SOK!
Nem bántam meg, hogy elmentem és maradtam. Nem adnám egyetlen percét sem. Több lettem általa és nagyon sok mindent tanultam.
Carpe Diem
(az idézetek az Eredeti Fény Közösség weboldaláról származnak: http://www.wonkwangsa.net/hu)
