Reni története folytatódik...

2017.10.21.

Nem tudtam megenni a második rántott sajtot. Hívott az orvos. „Renáta itt az eredmény. Mindhárom kell. Kemó, sugár, hormon.” Sírtam.
Nem ettem meg a második sajtot. Sírtam. Megnéztem milyen kendőket fogok a fejemre kötni, ha nem lesz hajam.
Aludtam rá egyet.
Végülis ezek utókezelések, mellékhatásokkal. Na bumm! Továbbra is jól vagyok. Lehet, hogy majd nem leszek jól. Terveim szerint a nagy lóf@szt fogok fizikailag összetörni. Ez itt most lelki munka lesz. Ép testben meg ép a lélek. Most majd kiderül, mennyire vagyok én „bölcs” és érett és erős. Csak mint egy ember, akinek szétesik majd a vérképe, elmegy az étvágya, kihullik a haja. A sugártól szétég a bőre, a hormontól meg a franc tudja mi lesz vele. Esetleg nem ép testben kell ép lelkűnek lennem egy darabig.
A barom daganat meg nem él, mert megfosztottam magamtól, a tápanyagforrástól. Ha netán hagyott bennem valami szórványt, most majd jól figyeljen, mert olyat kap, hogy beleszédül, aztán vigyoroghat majd ott pusztulás közben. Megy a picsába a hajammal együtt.
A hajam kinő, a tumor nem. Nem lehet, hogy újrafejlődjön. Ezért az egész, hát csinálni kell. 
Több ezren végigcsinálták és élnek. Jól vannak. Kibírták. Gyereke is kibírják, akik sokkal erősebb kemot kapnak, mint a felnőttek.
A részletes eredményhirdetést jövő héten kapom meg az onkológustól. Akkor végre teljes valójában megismerem a tumort, amit kiszedtek belőlem. A tetves, rohadt anyját a parasztnak! Amennyire kicsi, annyira gonosz lehetett.
Örökletes – gyanítom. Nagyanyámnak volt mellrákja. Anyám túl korán halt meg, nem tudhatom lett-e volna neki? A francba! Mennyire szar ez az egész így! Anyu nélkül.
Ma van anyu születésnapja. A hetvenhetedik Huszonnégy éve nem él.
Na összekapom magam. Most majd kiderül, mennyire megy a vállald fel önmagad. Haj nélkül.

2017.10.25.

Ezennel megkezdem tudományos ismeretterjesztésemet.
Először is mindenkit óva intek, ha netán tumorként akarná folytatni az életét. Nagyon jól gondolja meg! Nagy eséllyel lefülelik és elkapják. A bennem lévő például nyolc részben végezte. Felszeletelték. Kell ez bárkinek is? Istvánunk négyelési programja sem volt valami kifinomult eljárás, na de a nyolcadolás! Felszeletelve pedig minden kiderül róla, vége a nagyarcú pöffeszkedésnek és hosszú távú burjánzási terveknek.
Szeletelés után sincs vége a procedúrának, mert – ha jól értem – valamiféle vegyi anyagokban, hőben és hidegben életben tartják , hogy megnézzék: mi az atyaúristent tervezett? Terveiről jegyzőkönyv készül, így írott formában megmaradhat az örökkévalóságnak dicstelen élete.
Ha még mindig akarna valaki rosszindulatú daganat lenni, elmondom hogy akkor tud hű lenni természetéhez ha nagyon primitív. Ez onnan ismerszik meg, hogy szaporodna a barom orrba-szájba, oszt’ más semmi. A nemnormális! A belőlem kioperált például nem volt annyira nagyon primitív – meg is bukott. Százas skálán harminc. Emiatt a kemoterápia. A franc sem tudja – az orvosok sem – hogy miféle dolgokat prüszkölt szanaszét a nagy burjánzási kedvben. Nyoma nincs a taknyának, de jobb a békesség. Kikemózzák még a lehetőséget is.
Ha tumorként tevékenykedne bárki is, jó ha tudja: különböző extra gyakorlatokat kell bemutatni. Távolugrás, hízás, fehérjezabálás töménytelenül, hormonvadászat. Az extráknak köszönhetően kapja az áldozat az utókezelést. Én például ezért kapok majd hormont. Mert a faszkalap elég szapora-típus volt, de több lábon akart állni ezért rákapott a hormonjaimra. Ezt jól benézte, mert a hormonkezelés a leghatékonyabb módszer az emlőrák gyógyításban. Igaz csak a hormonzabáló fajtánál.
Megpróbálta azt is hogy kisebbnek mutatkozzék a fotókon – hátha bent maradhat. Kiszedték és kiderült hogy testesebb, mint gondolták. Behúzta a hasát mikor ultrahanggal és röntgennel képalkották. Ezért is jár a kemó nekem. Mert 2 cm.
Jár nekem a sugár, mert megmentették a mellemet. Ezt mindenki megnyeri, akinek nem kell elvinni a cicijét a tumorral együtt. Mert, hogy ezek a mocskok ágyakban laknak. Tumor ágynak hívják. Ezeket az ágyakat kell poloska mentesíteni, sugárral.
Összegezve: nem kell rosszindulatú, folytonosan terjeszkedni akaró, más életét felzabáló állatmód szaporodó primitív tumornak lenni. Ahogy ilyen embernek sem. Csúnya vége lesz. Vagy-így vagy úgy de pusztulás.
Ha netán mégis tumorka lenne bárki szíve szerint, legyen hát jóindulatú. Mikor ez kiderül róla mindenki örülni fog. (Ezzel együtt is elpusztítják)
Legyetek, legyünk jók, amennyire tudunk.
Köszönöm a figyelmet!

2017.10.27.

Kellene egy gyorstalpaló gyógyszerész és biokémikus tanfolyam. Olyan félórás. Kb ennyi míg beérek a Kékgolyóba. Én mindig felkészülten megyek az orvosokhoz, kész diagnózissal és a hozzáillő terápiával. Most meg itt állok tudatlanul, mert fogalmam sincs a kemoterápiás mérgekről. Hogy álljak így az onkológus elé, hogy még egy nyamvadt hatóanyag kombinációt sem tudok az orra alá dörgölni?
Nem a sebészettel és a patológiával kellett volna foglalkoznom az elmúlt egy hónapban. Az már megy.
Habár most jut eszembe: én a mindenhez is értek. A barátom is ért a másmindenhez. No! Nem lesz itt probléma, kérdés, bizonytalanság.
Az első infúzió alatt már oktatást tartok a sorstársaknak. Aztán majd kapok egy magánzárkát, hogy ne terheljem a többieket.

2017.11.03.

És akkor most itt állok, szemben a régi jó ismerőssel, akit legszívesebben pofán vágnék, vagy üvöltenék vele, hogy takarodjon már innen. Nem Mr. Pánik. Az apukája az. A dörzsölt, nagy tapasztalatú szorongás. Nem csinál semmit, csak van. Úgy megérkezik, leteszi a kalapját, felöltőjét és beül mellém a vadonatúj fotelbe és van. Velem akar lenni. Rohadjon meg!
Itt van nekem számtalan kapaszkodó és fegyver. Itt van nekem a tudomány. Itt vannak nekem az emberek. A gyerekem, a társam, a barátaim, közeli és távoli ismerősök. Mind, mind egy-egy fegyver számomra, hogy ezt a tetves szorongató érzést legalább távol tartsam.
A tudomány szerint – ami egy emberséges onkológus személyében is manifesztálódott immár (álljon itt a neve: dr. Horváth Zsolt) – halleluja van. Nem látni nyomát sem távol, sem közel rákos sejtnek, a megelőzés a lehető legoptimálisabb kimenetelű, magyarán: nem ebbe fogok belehalni. Nem kell itt beszarni, nem kell semmi nagy attrakciót végrehajtanom. Csak őrizzem meg a kondíciómat, védjem az immunrendszerem és hajrá! Semmi nem kell, csak a kemó. Meg a sugár. Meg a hormon. Oké! És mi fog még kiderülni? Vagy most már hátradőlhetek a vadonatúj fotelemben és a szemébe röhöghetek ennek a baromnak? Hányadszor kell még szembe néznem vele? Hogy fogom megőrizni a fizikai állapotomat, ha közben béklyóba vagyok kötve?
És igen, a nagy félelem: esetleg mégsem vagyok olyan rohadt vagány és itt fogok nyüszíteni valamiféle rosszulléttől? Hogy fogok nekiindulni utána a nagyvilágnak, ha azt érzem, hogy sarkamban Mr. Pánik, vagy az apja, vagy ketten?
És igen! A hajam majd kinő. És a méltóságom? És az a Renáta, aki vagyok – igenis a hosszú hajammal – kinő-e még? És lehet mondani, hogy ugyan már ez legyen a legnagyobb baj! Én is mondom és röhögök is olykor, azon hogy nem lesz hajam, de mi a francot csináljak, amikor a nyakamon érzem a szorongás hideg tenyerét? Valahol írta valaki és olvastam valamikor: Istenem csak ne vegyél el mindent! Tudom, nem tartok itt. Nekem még sok mindenem van. Mindenem van, ami az életemhez kell. Tulajdonképpen befogom a pofám. Boldog kapcsolat, gyerekem aki sokban olyan mint én (szegénykém), már házam is van, kertem is van. Van nekem ópium asztalom is.

Van nekem onkológusom, sebészem, ápolószemélyzetem, laborasszisztensem, koordinátorom.

Van hajam. Hosszú. Szőke. Vastag szálú. Még van.

Van kendőm. Vannak kendőim Indiai. Kék. Rózsaszínű. Mintás. Kisebb. Nagyobb. A kendő lesz a hajam.

Mit tegyek a méltóságom helyére, ha netán azt is elhullajtanám?

Szóval, kedves fegyverzetem (társam, gyerekem, barátok, ismerősök és tudomány) tartások szárazon a puskaport, mert esetleg összekönnyezem.
A rohadt életbe!

2017.11.06.

12:50. Első infúzió megy. Hányinger ellen. Bíztató, hogy ezzel kezdünk. Itt hever az “anyag” is az éjjeli szekrényen. Nem piros. A piros a hajhullatós. Attól 90 %, hogy kihullik. Emettől itt mellettem 50 %. Vagy-vagy.

Egyedül vagyok egy kórteremben. Itt mindenre figyelnek. Kizárják a lehetőségét, hogy valaki végighallgassa, amit 3-4 órában képes vagyok összehordani. A nővér is bekötötte a fúziót in, és rám bízta, hogy zárjam el ha már lecsöpögött, és jobbra távozott.

Ha nagyon unatkoznék, felhívok innen valakit! Vigyázzatok!

2017.11.08.

Elkezdődött a játszma. Lássuk, mire megyünk!? Én és a mérgek. Ki fogom ismerni a természetét és elmehet a pics@ba !
Éjjel érkezik, mint Pataki Attila és ez önmagában elég tragikus. Napközben is ólálkodott kis hányingerrel, meg ólomnehéz fáradtsággal, kisebb-nagyobb hullámokban. Ez is egy tetves szemétláda. Éjszaka, a legnagyobb nyugalom idején felpiszkálja a békésen alvót. Hányinger. Felébreszt. Sóhajtozom. Elmúlik. Elalszom. Fejfájás. Felébreszt. Jajgatok kicsit. Elmúlik. Elalszom. Hascsikarás. Felébreszt. Összegörnyedek. Elmúlik. Elalszom. Rémületes felébredés, hajtapogatás. Meg van még? Meg. Elalszom. És kezdődik elölről.
Hajnal kettőig bírom. Felkelek. Belenézek a tükörbe. Hajam van. Arcom piros, szemem kicsit bedagadva. Lehet, hogy a fáradtság. Múlik.
Függőlegesen minden rendben. Se hányinger, se fejfájás, se hascsikarás. Fáj a karom – infúzió helye. Nyilván elkezdte szétzabálni a vénámat. Ez viselhető. Bőröm a ragtapasztól allergiás. Múlik.
Már lefogytam. Lóg rajtam a ruha. Eddig csak a stressz miatt. Nem fogom hagyni, hogy felzabáljon, az biztos! Azt hiszem, még mindig nagy a pofám. Sejtem, ez még csak a bemutatkozás volt.
Telik az idő, haladok kifelé. Túl vagyok az elsőn, de tudom: a következő kemó után nehezebb lesz. Én is erősebb leszek. Meglátjuk, ki itt az okosabb. Ha ismerem, mit csinál, tudom ki áll velem szemben. Veszem majd a nagy levegőket – mint ma éjjel és túl leszek rajta.
És itt ez az áldott ember velem, aki hajnalban már megnevettetett.
Szarul voltam éjjel. Most jól vagyok. Van jó gyógyszerem hányinger ellen. Van tudásom. Tudom, nagyon komolyan kell vennem az orvost: meg kell tartanom a kondíciómat.
Szóval a menetrend: elmúlik ez a pár nap, aztán irány az uszoda, meg a hegyek. Aztán már csak három ilyet kell kibírni. Hááááárom! Mi az? Hát semmi! Ugye ? Ugye? Ugye?
Lehet, jövök még nyüszögve és akkor visszaveszek az arcomból- mert mutat még nekem valami ez a méreg dolog, amit elképzelni sem tudtam.

Folyt. köv.