2013. május 29. szerda
14. sugár!!!!! Ma vagyok pont a felénél. Jó korán keltünk, nehogy elkéssünk, így már ¼ 8-kor beértünk a suliba. Én pedig már ½ 8 körül a kórházban voltam. Tűrhetően végeztem és ½ 9-kor már az irodánál voltam. Dolgoztam, napközben kimentem kicsit lófrálni, kvztam, aztán visszamentem. Munka után haza, leápoltam a virágaimat, amik még maradtak a szülinapról :-) aztán végig locsoltam a teraszon is a virágokat. Kijött röviden "L", ücsörögtünk a teraszon és élveztem a közelségét!!! Jól megölelgettem, megcsókolgattam, odabújtam, hogy legyen egy kis erőm.
Fizikai és lelki állapotom: semmi kondim, estére eléggé elfáradok, pedig szinte egész nap ülök az irodában. El kéne kezdeni megint a gyaloglást a futógépen, de még mindig nem érzem elég erősnek magam hozzá. Igazából nem a fáradság a legjobb szó, hanem a kimerültség. Végtelenül ki- és le vagyok merülve!!! Vállam rehabilitációjával nem állok sehogy, ez is nagyon bosszant, de most megint (sokadszorra) alig bírok rendesen tornázni, mert (most éppen) a sugártól húzódik az egész felkarom, a hónom alja, és a mellem. Kicsit ödémás is, ami majd elmúlik gondolom a kezelés végén. Fáj a mellem is ettől, olyan, mintha ma töltöttek volna. Annyira még nem vészes, csak hát VAN és ez épp elég.Lábamat már egyszer le tudtam borotválni :-), ott lent pedig most kezdek újra szőrösödni (pelyhedzeni) ½ év után. A hajam növöget és sokkal sűrűbb, mint először volt, most vasárnap lesz 3 hete, hogy utoljára kopaszra borotváltam. Talán még hagyom egy hétig nőni, aztán meglátom, hogy mennyire sűrű és attól függően vagy újra kopaszra letolom vagy csak nullás géppel, hogy egységes legyen. Egyik nap azon morfondíroztam, hogy amikor hosszú a haja az embernek, milyen nehezen vágat le akár 2 cm-t is belőle, mondván, hogy akkor sokkal rövidebb lesz….stb. A női olvasók értik, miről beszélek :-) most pedig azt nézem minden nap a tükörben, hogy hány millimétert nőtt vajon. Milliméter, értitek, ugye??? Igyekszem jól viselni ezt is, de ha igazán mélyen a lelkembe nézek, akkor nagyon fáj. December 31-e óta vagyok kopasz és bár én megszoktam magam így és a szűkebb környezetemnek is teljesen természetes már, mégis újra és újra fáj. Vagy van, hogy nézem az embereket és irigykedem rájuk. Arra, ahogyan beletúrnak a hajukba, ami a világ egyik legtermészetesebb dolga. Már, ha van mibe beletúrni. De még a legrövidebb frizurára is irigykedem. Ülök a pepiben (ami tényleg jól áll) és úgy érzem magam, mint valami ufó. Mintha én lennék a MÁS. Pedig valójában ugyanolyan vagyok, mint bárki más, csak pillanatnyilag nincsen hajam. És ha már itt tartunk nincsen szemöldököm és szempillám sem. És, tudom, most azt gondoljátok, hogy majd visszanő, meg hamar kinő, meg nem látszik, hogy nincsen…stb, de kibaszottul nehéz ezt MEGÉLNI! Aztán folytatva a sort, a bal mellemet levették ugye. A tumorral együtt. És bár van egy igen klassz expanderem (a mellemben lévő implantátum neve) a helyén, mégis nyominak érzem magam. Az csak egy szösszenet, hogy nincsen mellbimbóm és igazából olyan ez a valami, ami most van, mintha egy kisebb típusú gumilaszti lenne, amit hol fölfújnak, hol leeresztenek belőle. Nyom, vág minden melltartó, látványosan kisebb és följebb van, mint a másik és még sorolhatnám….
Ahogy ülök a gyenge napsütésben a kávézó teraszán, semmi másra nem tudok gondolni, csak arra, hogy én már SOHA nem fogok úgy kinézni, mint régen. Elvesztettem az egyik (kedvenc) mellemet, jövő ilyenkor már szilikon melleim lesznek és valószínűleg göndör hajam és én ezt KURVÁRA, de egyáltalán nem akartam és most sem akarom. VISSZA AKAROM KAPNI A RÉGI BORIT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Mindig rinyáltam, hogy szar a hajam. Semmi gond, jöhet vissza, örömmel várom és megígérem, hogy egy rossz szavam sem lesz többé. Teljesen elégedett leszek vele, bárhogy is álljon. És elégedett leszek az enyhén megereszkedett (többek által, „jó mellnek” aposztrofált) mellemmel is. Megígérem, csak adják vissza!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És kérem vissza a kedvenc bal kezemet, karomat is!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Az is nagyon hiányzik már!!!!!!!!!!!!
Kimerültség. Düh. Harag. És ma jó napom van. Képzeljétek, milyen, ha rossz napom van. A Világ legnagyobb hullámvasútján ülök és kicsit kezdem unni. Le akarok szállni. Hat és fél hónapja megyek föl és le, föl és le. Végtelenül unom, és elegem van! Tudom. Még legalább ennyi hátra van.
Engedjetek meg egy-két idézetet, melyek nagyon jól érzékeltetik a pillanatnyi lelkiállapotomat. (Tari Annamária, Sejtem… c. könyvéből): „A haj elvesztése a nőiség egy darabjának az elvesztését is jelenti.”
„A mellékhatások közül érzelmileg a haj elvesztése a legmegterhelőbb élmény. Az énkép és a testkép változásai közül az átmeneti kopaszság feldolgozása és elfogadása olyan folyamat, amelyben a női, illetve a férfi identitás külső képének elvesztése nárcisztikus sérüléseket okozhat.”
Nem térek ki külön a fogolytáborokban végzett felmérésekre, azt hiszem, mindenki érti, mire próbálok utalni.
„Egy daganatos beteg számára a borotválás aktusa mély sérelemmé válhat, melyet nagyon nehéz elfogadni, még akkor is, ha a gyógyulásért folytatott küzdelem részeként kell átélni.”
….és amikor ehhez jön még a mell elvesztése is, akkor mondom, hogy: „Ők azok, akik nőiségük két fontos elemének veszteségét kell, hogy feldolgozzák. Ilyenkor a „már nem vagyok igazi nő” érzés megjelenése természetes, de nem elhanyagolható lélektani probléma.”
„Egy emlőtumoros nőnek komoly pszichés erőfeszítést jelent, hogy feldolgozza nőisége egy darabjának az elvesztését, és ezzel az érintetlen női identitása elvesztésével kapcsolatos gyászfolyamat is elindul.”
(részlet a naplómból)
