Árva vagyok. A Mamám 23 éves koromban, a Papám pedig 31 éves koromban hagyott itt minket. Nagyon hiányoznak! Nincs nap, hogy ne gondolnék rájuk, fantasztikus emberek és csodás szülők voltak! És nagyon fiatalon mentek el mindketten. Hosszú-hosszú évekig nagyon haragudtam az életre, ez a harag mára lecsendesedett és elfogadássá alakult. A fájdalom nem szűnik, legfeljebb csak enyhül valamelyest az évek folyamán.
Amikor kiderült, hogy beteg vagyok, a második gondolatom a Sára után, természetesen az volt, hogy édes Istenem, de jó lenne most fölhívni őket és a védelmező karjaikba borulni!!! Biztosan más is így van ezzel, hogy akit nagyon szerettünk, annak az illatát, a bőre érintését, a hangját, az ölelését SOHA nem felejtjük el. Ezek kitörölhetetlen dolgok. Ott vannak mélyen a sejtjeinkben és féltve őrizzük azokat. És én mindennél jobban vágytam azokban a napokban a Mamám hangjára és a Papám oltalmazó ölelésére. Csak erre a pár szóra: -Borcsikám, ne félj, minden rendben lesz, vigyázunk Rád!
Ki ne szeretne ilyenkor hazaszaladni, mint egy kisgyerek és nem gondolni a következő napokra, hónapokra?
Papám legjobb barátja, munkatársa Andor Tamás, akikkel gyerekkorunkban nagyon sokat voltunk együtt és én Pótapaként szeretem. Tamás és Éva, drága, jó emberek!!!
Fölhívtam a Péter és megkértem, hogy jöjjön értem és vigyen el a Tamásékhoz, mert szükségem van az ölelésére. Tudni kell, hogy Tamás is, akárcsak a Papa, magas, férfias férfi, nagy, erős kezekkel.
Fölmentünk hát hozzájuk, azon a szombati délutánon és beszélgettünk és aztán odaültem a Tamás ölébe, ahogy a Papa ölébe ültem mindig kislány koromban és Ő szorosan ölelt, én pedig csak sírtam, sírtam, sírtam, mint egy kislány és átadtam magam a fájdalomnak. Pont olyan volt, mintha a Papa ölelne. Napok óta nem jöttek könnyek. Most kiengedem végre (lelkiismeret furdalásom van, amiért szomorúságot okozok neki, de erre nagyon nagy szükségem volt most).
Útközben hazafelé sírok és engedem, hogy jöjjön….próbálom összeszedni magam, mire hazaérek, részben sikerül, de Sára megérti, hogy mit jelent nekem a Tamással való találkozás, és azt is, hogy pityeregtem kicsit. Aztán megrázom magam és megvacsizunk, beszélgetünk és összebújunk.
23.00 óra, álmos, fáradt és elgyötört vagyok. A fájdalom, a torna, az esti has-szuri, a parókavásárlás és minden...lefekszem, hogy erőt gyűjtsek és jöhessen egy új nap.
