Kövess facebook-on

fb.jpg

Mellrák után is van élet-együtt könnyebb!

Szeretnék neked segíteni a saját példámon keresztül Mi történik, ha valakinél mellrákot diagnosztizálnak? Mibe kapaszkodhatsz, mire számíthatsz? Hogyan éld túl?

Friss topikok

  • Ottilia Váradiné Eszenyi: @Ottilia Váradiné Eszenyi: @hbori: Bizony. Összekávézhatnánk már! (2017.06.20. 16:36) Kis nyári szösszenet
  • hbori: @őrültharcos: drága, nem tehetsz róla Te sem és más sem!!!!!! Drukkolok neked nagyon-nagyon!!!!! H... (2017.02.10. 15:51) Én kérek elnézést!
  • hbori: Örülök, ha picit is segítek neked, remélem jól vagy!!!!! :-) Ölellek!,Bori (2016.07.04. 12:54) Köszönöm, JÓL vagyok!
  • hbori: Drága Tessza107! Bár tudnék többet segíteni neked és minden érintettnek!!!!!!! Ha gondolod, E-mail... (2015.10.06. 16:33) Bella vita
  • hbori: Kedves Éva, nagyon sajnálom, hogy Te is érintett lettél!!!! Írjál kérlek emilt a halombori@gmail.... (2015.07.19. 21:00) Utolsóóó sugár!

Címkék

.kemoterápiás kezelés (1) .táplálkozás (1) 2015.február .8 (1) adjuváns (1) adjuváns terápia (1) agavé szirup (1) alma (1) Aloe First (1) aloe first (1) alumínium mentes (1) alvási zavar (1) amerikai kutatócsoport (1) Amoena (1) Angelo Merendino (1) Anita Hungária (2) anti-hormon (1) antibiotikum (5) antihormon (1) antioxidáns (1) Arató Györgyi (1) árkád (1) áttét (7) áttétképződés (1) a haj elvesztése (1) a mellrákról (1) A most hatalma a gyakorlatban (1) A rák ellen az emberért a holnapért (1) a rúzs színe (1) Babó (1) bálint ház (1) BAlogh Béla (1) Balogh Béla (5) balogh béla a tudalatti tízparancsolata (1) balogh béla többszintű gyógyulás (1) banán (1) barátság (1) barnacukor (1) battle (1) betegség (8) bimbóudvar (1) biopszia (1) bőröm (1) borotválás (2) branül (1) BRCA1 (1) BRCA2 (1) breast cancer (2) breast reconstruction (1) brokkoli (1) Búbánatvölgy (1) buddhizmus (1) carcinoma (1) carpe diem (2) céklalé (1) christine clifford a rák ismeretlen oldala (1) cici (1) cicik (1) Contratubex (1) corebiposzia (2) család (1) csillagainkban a hiba (1) csontizotóp (1) csövek (1) CT (4) cukkini (1) cukor (1) cytológia (1) C vitamin (2) Dagadt Köcsögök (1) daganat (17) daganatellenes (1) daganatok (1) daganatos (4) daganatos betegség (5) daganatos sejtek (1) daganatos tünetek (1) daganatsejt (1) daganattípus (2) david servan schreiber a rák ellen (1) depresszió (1) dganatos betegek (1) diagnosztika (1) diagnosztikus teszt (1) diagnózis (10) diagnózisközlés (1) diéta (2) dietetikus (1) Digi tv (1) DNS (1) double mastectomy (1) Dr (2) Dr Bagdy Emőke (1) Dr Csernus Imre (1) Dr Kunos Csaba (2) Dr Mátrai Zoltán (4) dr Mátrai Zoltán (1) Dr Polgár Csaba (1) Dr Rubovszky (1) Dr Rubovszky Gábor (1) Dr Sávolt Ákos (1) D vitamin (1) Eckhart Tolle (1) eckhart tolle a most hatalma (1) egészséges (1) EGFR (1) együtt könnyebb (1) egy kis mennyország (1) elengedés (1) elfogadás (1) elvonulás (1) émelygés (1) EML4/ALK (1) emlő (7) emlőállomány (1) emlőbimbók (1) emlőbizottság (1) emlődomborulat (1) emlőhelyreállító műtét (1) emlőimplantátum (1) emlőmegtartó (2) emlőműtét (1) emlőrák (13) emlőrák tünetei (2) emlőrekonstrukció (1) emlőszövet (1) emlőtumor (2) Emlő és lágyrészsebészet (1) emlő osztály (1) eper (1) Eredeti Fény templom (1) érzéketlen (1) expander (9) fáj (2) fájdalmak (4) fájdalom (4) fájdalomcsillapító (3) fáradság (1) FEC (1) fehérvérsejt (5) fehérvérsejtképző (2) fehér kenyér (1) fiatal rák barát klub (1) figyelmeztető jelek (1) fiziológiás sóoldat (1) flashmob (1) fogyókúra (1) gén (1) gének (1) genetika (1) genetikai vizsgálat (3) génhiba (1) génmutáció (1) génvizsgálat (1) gyaloglás (1) gyógykoktél (2) gyógytorna (5) gyógyulás (1) gyümölcs (1) haj (5) hajam (4) hajápolás (1) hajhullás (3) hajó (1) halál (1) Halom Borbála (1) Halom Bori (1) halom bori (2) harcosok (1) hegek (1) helyreállító műtét (2) HER2 (3) Her2 pozitív (1) Híd összefogás (1) hit (1) hőemelkedés (1) hőhullám (6) hőhullámok (6) hónom alja (2) hormonegyensúly (1) hormongyógyszer (3) hormonkezelés (3) hormontabletta (1) hormonterápia (3) hősök (1) immunrendszer (2) implantátum (6) Index (1) index (1) infúzió (6) interjú (1) International Journal of Oncology (1) intézet (1) intravénás (1) invazív (1) Iron Man (1) Iron Men (1) ízek (1) izotóp (2) ízületem (1) ízületi fájdalom (1) izzadásgátló (1) Jennifer (1) kávé (1) Kékszalag (1) kemó (34) kemós (2) kemoterápia (22) kemoterápiás (1) kendő (1) kezelés (5) kezelések (4) kiállítás (1) kimerültség (1) kivi (1) koktél (1) kompressziós (1) kompressziós melltartó (5) kontroll (5) kontrollvizsgálat (1) kopasz (14) kopaszon (1) kopaszság (1) korai stádium (1) kórház (19) körmeim (2) Kornis Mihály (1) Kossuth rádió (1) kötözés (1) krumpli (1) küzdelem a rákkal (2) labor (5) laborvizsgálat (1) Lánchíd rádió (1) lány kilenc parókával (1) láz (1) lázam (1) lázas (2) lebenyes pótlás (1) leborotváltuk (1) lélek (1) Letrozole (2) love (1) lúgosítás (1) lumpectomia (1) lumpektomia (1) mammográfia (9) Mándi László (1) mastectomia (2) masztektómia (2) Mátrai (1) Mátrai Zoltán (1) medrol (1) Medrol (1) megszúr (1) méhnyálkahártya (1) mell (18) mellápolás (1) mellbimbó (10) mellbimbó tetoválás (4) mellbimbó udvar (1) mellbimó (1) mellékhatás (8) mellékhatások (6) mellem (13) mellműtét (3) mellrák (40) mellrakforum (1) mellrakinfo (1) mellrákinfó (1) mellrákinfó egyesület (2) mellrák stádiumai (1) mellrák tünetei (3) mellrák után (1) Mellrák után is van élet (1) mellrak után is van élet (1) mellrák után is van élet (5) melltartó (2) melltetovlás (1) mell töltés (1) mélyvénás trombózis (1) menopauza (1) metasztázis (1) mintavétel (1) mit kel tudni az emlőrákról (1) mobilalkalmazás nőknek (1) mokka (1) molekuláris diagnosztika (1) Mona Lisa stúdió (1) Mona Lisa Stúdió (1) MRI (5) mulázs (1) Müller Péter (1) mutációk (1) mutációs vizsgálat (1) műtét (28) müzli (1) nancy brinker nyerjük meg a versenyt (1) nemzetközi mellrák (1) nőgyógyász (1) nőiesség (1) Női Egészségmegőrző Program (1) nővér (1) nővérek (1) nyelvem (4) nyikrokcsomók (1) nyirokcsomó (8) nyirokcsomók (2) nyirokér (2) ödémás (1) OEP (3) oncotype DX (1) Onkológia (1) onkológia (12) onkológiai (2) onkológiai intézet (1) onkológia kezelés (1) onkológus (10) onkoplasztika (1) onkopszichológia (1) onkoteam (1) önvizsgálat (10) operáció (3) operál (1) operált (2) öröklődő mellrák (1) országos (1) Országos Onkológiai Intézet (6) országos onkológiai intézet (13) országos találkozó (1) orvos (1) orvosi sminktetoválás (1) orvosok (1) ösztrogén (5) parciális rezekció (1) paróka (10) pepi (9) petefészek (1) petefészekrák (1) Pink Ribbon (1) Pink ribbon (1) pozitív (1) progeszteron (1) progreszteron (3) protézis (1) quadrantectomia (1) Rados (1) rák (12) rákbeteg (1) rákbetegek (1) rákbetegség (1) rákbetegség megelőzése (1) Rákellenes Liga (1) rákgyógyítás (3) rákos (7) rákos beteg (1) rákos sejtek (1) ráksejtek (2) rákszövetség (1) Rákvolt (1) rák világnapja (1) rehabilitáció (2) rekonstrukció (2) rekonstrukciós műtét (6) remény (1) Richter (1) rizikó faktorok (1) röntgen (1) rosszindulatú (3) rosszindulatú daganat (3) roston csirke (1) rózsaszín lufi (1) rózsaszín masni (1) rózsaszín szalag (1) Rubivszky (1) Rubovszky (6) saláta (1) sebész (3) sebészet (1) sebészeti beavatkozás (1) Silia (1) simonton (1) sírás (1) sóoldat (1) sorstárs (2) spenót (1) sport (2) stressz (1) strong (1) sugár (13) sugaras (1) sugárgép (1) sugárkezelés (13) sugárterápia (8) Susan G.Komen (1) Szabó György (1) szájápolás (1) szájszárazság (1) szám (1) szegmentrezekció (1) Székely Borbála (1) szemöldök (4) szempilla (5) szempillám (1) Szendi Gábor (1) szeretet (1) szilikon (2) szilikon implantátum (2) szilikon protézis (1) szövet (1) szövettan (3) szteroid (1) születésnap (1) szűrés (3) szűrőállomások (1) szűrőprogramok (1) szűrővizsgálat (4) Tari Annamária (5) tari annamária sejtem (1) Tavasz Brigitta (1) Taxotere (1) Team Prevention (2) teoválás (1) terápia (1) testápolás (1) tészta (1) tetoválás (1) többszintű gyógyulás (1) töltés (4) torkom (1) torna (2) történetek (1) túlélő (2) tumor (6) tumormarker (2) tumor kiújulás (1) tűszúrás (2) TV2 (1) ultrahang (7) uránia (1) utolsó kemó (2) Vámos Móni (1) Vámos Monika (1) Vámos Mónika (1) varrat (2) varratok (2) varratszedés (1) vas (2) végtagfájdalom (1) végtagom (1) véna (4) vénák (1) vénás vas (1) vérhigító (2) vérkép (3) vérképző (1) vérnyomásmérés (1) vérpótló (1) vérvétel (14) Vigasztalások könyve (1) Virág (1) Vivicittá (1) víz (1) vizsgálat (1) vörösvérsejt (1) vörös szőlőmag (1) Vrbnik (1) xillit (1) zárójelentés (1) Zitazonium (2) Zoltán (1) Címkefelhő

Kis nyári szösszenet

2017.06.18. 18:28

….messziről indulok…

Tavaly ősszel úgy döntöttem, hogy a magán nőgyógyászati vonal helyett, elmegyek az Onkológiára nőgyógyászhoz, talán az lenne a legjobb, ha házon belül lenne minden orvosom.  Így is tettem, kiültem a sorom, bejutottam, mondtam ,hogy szeretném, ha megvizsgálna, mert a Zitazonium (hormontabletta, amit 5 évig kell szedni minden mellrákon átesett nőnek) mellett fél évente javasolt a kontroll és januárban volt curet-em méhnyálkahártya megvastagodás miatt. . Mire ő nem túl kedves stílusban kiosztott, hogy ez hülyeség és honnan vettem ezt? Ez nem így van, a legújabb guideline szerint (persze ezt mindenkinek érteni kell, hogy mit takar), tehát NEM vizsgált meg. Nem fizetős, drága vizsgálatot kértem, egy egyszerű rutin nőgyógyászati vizsgálatot! Porig alázva, kiosztva távoztam. Snitt. (ez a bizonyos orvos már nem dolgozik az ott…na nem miattam….csak mint megnyugtató  info).

Idén tavasszal újabb időpontot kértem, ezúttal egy másik nőgyógyászhoz, szintén az Onkológián….mivel nem ismerem az ottani nőgyógyászokat, ezért ajánlottak valakit…ahogy ez lenni szokott…ismét kiültem a sorom (sorszámmal, kb 2 óra), illedelmesen köszöntem belépésemkor. Elmondtam újra, hogy miért jöttem. Kérdések halmaza, a választ ímmel-ámmal megvárva…ismét alázó stílusban…ismertek,  elég határozott, nagyszájú Nő vagyok…de egy pillanat alatt nulllának éreztem magam. Ok, ő legalább hajlandó megvizsgálni. Remek! Asztalra föl, lábak szét…mindenképpen felemelő, de pláne egy ilyen kedves, türelmes orvossal szemben. Éppen hogy csak „betekint” és közönyös hangon közli, hogy: Magának van egy kb 5 cm-es polipja a méhszájon! Mire én: És ez mit jelent pontosan, nagy a baj, mit kell tenni? Ekkor már csendesen potyogtak a könnyeim…úgy az egésztől egyben…gondolom, van, olyan, akinek ez ismerős…bízom benne, hogy csak keveseknek! Hiszen ki szereti, ha megalázzák, egy ilyen intim helyzetben…?

Ok, asztalhoz visszaülünk, kérdések kavarognak a fejemben…de nem merek megszólalni (ÉN! Nem merek megszólalni!!!) Fel sem néz a papírjából, így kommunikál velem. Mindig is szerettem ezt a stílust! Olyan emberi, empatikus…rendben jövő szerdán műtét…mondom, megnézhetem a naptáramat, hogy jó-e az időpont? Mégiscsak dolgozom….meg minden…ok, szerdában maradunk. Nagyon óvatosan, nagyon alázatosan kérdezem, hogy ő fog-e műteni? Mire ő (rám se nézve, mogorván): vagy én, vagy egy kollégám….nesze neked…egy óriás info halmaz… távozom…rohanok dolgozni, mert nem szoktam szabadnapot kivenni ilyenekért…beülök a kocsiba és csak sírok…porig alázva, megrettenve, bizonytalanul…én értem, hogy sok a beteg, én értem, hogy Ő is ember, én értem, hogy neki is lehet rossz napja…MINDENT értek. De, hogy őszinte legyek…engem, ezen az oldalon, az elmúlt 4 évben megélt szarságokkal, fájdalmakkal, műtétekkel, kezelésekkel, tűszúrások százaival  ez mind NEM érdekel!!!

Snitt.

Kvzom a törzshelyemen, nincs jó kedvem, merengek…csörög a telefonom. Egy nagyon kedves barátnőm hív…kb a második percben leveszi, hogy valami nem stimmel. Elmesélem a sztorimat…mire Ő így: Bori, te normális vagy??? Eszedbe ne jusson ehhez a dokihoz műtétre menni. Miért nem szólsz, hogy segítségre van szükséged? Pont te, aki mindig, mindenkinek segítesz? Pityergek…jólesik a törődés! Ajánl egy másik orvost, akiben ő maximálisan bízik. Én pedig nagyon hálás vagyok neki!!!!! Mivel neveket, soha….ezért innen is, most is HÁLÁS KÖSZÖNETEM NEKED DRÁGA a törődésért!!! A sors küldött aznap, pont akkor hozzám…

Újabb orvosi rendelő, kedves, barátságos férfi. Megvizsgál alaposan, ultrahangot is készít. Az első percben érzem, hogy JÓ helyen vagyok. Ezt már csak tetézi, amikor a kezemre teszi a kezét, a szemembe néz és ennyit mond: Nyugodjon meg Bori, minden rendben lesz. Ez nem nagy baj, de ki kell venni a polipot és kell csinálni egy újabb curet-et. Ennyire van szüksége egy embernek, amikor számára ismeretlen helyzetbe kerül egyik pillanatról a másikra. És azért valljuk be, ezt csak tetézi a kórelőzmény. Mert nekem senki ne mondja, hogy aki egyszer megjárta a rák nevű poklot, az nem lesz sokkal „félősebb”, gyanakvóbb? Azért ez érthető szerintem. Mert ugye, addig jó, amíg nincs sehol semmi olyan betolakodó, akinek nem kéne ott lennie :-) És én NEM akarok megint műtétet, és minden fincsiséget, ami ezzel együtt jár…altatás, branül…stb…na ja…

Egyeztetünk egy időpontot, és hálásan, megnyugodva távozom. Boldogan mesélem a kolléganőmnek az újabb fejleményeket, aki már mindent végig csinált velem-mellettem az elmúlt 4 és fél évben. Ő is velem örül!!! :-) Műtét sikeresen megtörtént, április 19-én, szövettan negatív :-) Újabb léc sikeresen átugorva!

Snitt.

Másfél éve tudom, hogy lesz mégegy műtétem, de valahogy toltam a dolgot….ismeritek, mindig volt/van valami, ami fontosabb…és nem nagyon kívánkoztam újra a műtőbe, de ugyanakkor zavart, mert ez igazából már „csak” szépészeti műtét. Talán pont ezért próbáltam elodázni…ha nem életveszélyről van szó, akkor nehezen veszem rá magam az újabb kórházi befekvésre. No de erőt vettem magamon és kértem időpontot. A nagy nap: június 8. Persze, amikor ezt az időpontot egyeztettem az orvosommal, akkor még nem tudtam, hogy polipom lesz/van és áprilisban is lesz egy műtétem. Az élet már csak ilyen. Dobálja a lapokat, egyiket a másikra.

A későbbiek miatt itt kell megemlítenem, hogy tudtam, hogy június 14-én Madridba kellett utaznom munkaügyben. De mivel ezt a műtétet eddig ambulánsan végezték, gondoltam nem lesz ezzel semmi gond. Egy hét sok idő, én gyorsan regenerálódom, minden perfekt lesz :-) És amikor lefoglaltam a repülőjegyet, akkor úgy döntöttem, hogy maradok egy napot pluszban az eredeti egy nap mellé, hogy picit lássak is a városból. Soha még ilyet nem csináltam, mindig csak egy napra utaztam abba a városba, ahol éppen a közgyűlés volt, aminek a menetrendje a következő:  iroda-reptér-szálloda-feszengős vacsora-meeting angolul-pofavizit-reptér-haza-másnap munka. Szóval, valamiért pont most döntöttem úgy, hogy ráhúzok egy napot a saját pénzemből és élvezem az életet :-)

No, közben megtudtam, hogy már nem ambulánsan végzik ezt a műtétet, hanem egyet bent kell aludni. Még ekkor sem gondoltam semmi „rosszra”. A műtét lényege, hogy leszívnak zsírt az oldalamról és feltöltik a mellrák során elveszített, majd helyreállított cicimbe, ettől remélve, hogy jobb lesz a vérkeringés és nem lesz olyan piros alul. (hangsúlyozom, ez az én döntésem volt, engem zavart már egy ideje!) Barátnőim a drágák, kedvesen ajánlgatták, hogy bevisznek és hazahoznak, de mondtam, hogy szükségtelen, mert ez egy „kis” műtét :-) ezért aztán, 8-án (csütörtökön) 5-kor szépen befejeztem a munkát az irodában, majd vacsoráztam egy finomat a Marosban, aztán bevittem magam a kórházba. És mert az élet már csak ilyen, mit gondoltok melyik szobába kerültem? Hát a 308-asba. Pontosan ebben a szobában feküdtem 2012. novemberében, amikor elveszítettem a mellem és megszabadultam a daganattól. Akkor a folyosó felőli ágyat kaptam, most az ablaknál lévőt. A szobatársam egy drága, fiatal lányka, akinek szintén másnap volt a műtéte, csak Ő most van az út elején….a szívem szakadt meg érte….IS….mint minden nőért, aki átesik ezen a borzalmon!

 

img_5284.JPG

Szoba kilátással...

Ő már várt, mert mondták neki, hogy engem nyert meg szobatársnak :-) sokat beszélgettünk, nevettünk, szomorkodtunk..este összebújtunk az ágyamban (ez titok), és zenét hallgattunk…még akkor is mennyire nehéz támaszt nyújtani, bátorítani a másikat, ha te már végigjártad az utat…

Csak remélni tudom, hogy picit tudtam segíteni a puszta jelenlétemmel, szavaimmal…tapasztalataimmal…

Június 8. A jól megszokott hajnali ébresztő, fürdés a fertőtlenítővel, berajzolás az orvossal, aztán várakozás, majd branül behelyezés. Amitől a legjobban félek az egész műtét során. A félelem tárgya pedig csak annyi, hogy a jobb karomban elégtek a vénák a kemótól, egyetlen működő vénám van az alkaromon alul, de ettől mindenki tart, mert azt gondolják, hogy az fáj nekem, ha oda szúrnak…azért sikerül meggyőznöm a nővérkét, hogy bátran szúrjon oda. Próba….nem sikerül. Ok, jön a másik kéz (a műtéti oldalon nem szoktak szúrni, csak ha muszáj), első próba, úgy tűnik, siker :-) branül bent. Nővérek el. Másik nővérke jön. Ámulva kérdezi, hogy ez mi?? Nem a vénában van!! Hát akkor hol bakker?? Ok. Branül ki, újabb próbálkozás ugyanezen a kezemen, csak másik helyen. És akkor jön, amitől rettegtem. Idegbe talált. No, ha valaha éltetek legmélyebb zsigerekbe ható fájdalmat, ez az! Olyan, mint az áramütés (bár abban még nem volt részem, de ilyennek képzelem), eszelős nyilalló fájdalom! Egyszer volt már benne részem, egy rutin labor kapcsán…üvöltve, sírok, hogy szedje ki azonnal…ki is húzza…elnézést kér…próbálom megnyugtatni, hogy ez nem az ő hibája, hanem a hülye vénáimé…no ekkor a harmadik sikertelen szúrás után úgy döntenek, hogy fölhívják az anesztest hozzám :-) megváltás!!!! Jön, szúr, siker! Branül bent!!!! :-) De valamiért a másikat is bent hagyják, tehát két branüllel dolgozom bent létem alatt. (a képek magukért beszélnek, ami persze nem dráma, de fájdalmas, ronda, pont, mintha belőttem volna magam…alig bírok hozzáérni, olyan érzékeny, de kenegetem Lioton géllel…ha más nem, pszichésen biztosan használ)!

img_5329.JPG

Branül hegyek...

Amikor reggel berajzolt az én drága életemet 4 és fél ezelőtt megmentő orvosom, mindent részletesen elmondott, hogy mi fog történni, többek között azt is, hogy a másik (jobb) mellemet is újra megigazítja kicsit…ami újabb két vágás, öltések…hálásan elfogadtam a javaslatát, akkor még nem fölmérve, hogy ezáltal mindkét oldalon műtve leszek, tehát minden picit több, fájdalmasabb.

Miután megnyugodtam, kiderült, hogy első leszek, mert aki első lett volna, annak még valami vizsgálatra kell mennie…csodáááás!!! Ezek a nagy dolgok ott bent…nem kell órák hosszat étlen-szomjan, izgulva várni az ágyban, hogy mikor jön érted a zöldruhás..(jelen esetben kék) 

És jött, igen, megint Ő, mint 2012-ben, az én drága Doma barátom! Egy szál bugyikában fölpattanok az ágyra, ő betakargat és már tol is…és közben simogatja az arcomat, és nyugtat, hogy most is minden rendben lesz…liftbe be…liftből ki…műtőbe be…sürögnek-forognak az emberek…karok kétoldalt lekötve…még hallom, hogy a fejem fölött beszélgetnek, hogy valami nem stimmel a szívemmel…hmmm….nem tudok róla…kérdezik, hogy észrevettem-e már, hogy néha kihagy a szívverésem…mondom, nem eddig nem tűnt föl… J de már közelít a hőn áhított maszk és én már alszom is…ébredezés, kómázás, fájdalmak…az én drága szobatársam délután kerül sorra.mire visszahozzák, én már magamnál vagyok teljesen. Szeretnék odamenni hozzá, hogy fogjam a kezét és simogassam a fejét, de nem kelhetek föl…sírdogál, kómázik…istenem ezek a legfájdalmasabb könnyek, amiket valaha láttam…kérem, hogy tolják oda az ágyamat az övé mellé…de nem lehet…sajnos…a szívem szakad meg…látva lekötözve a mellkasát, ahol az egyik oldalon van domborulat, a másikon nincsen…vele sírok én is…felkavar engem is….újra a felszínre törnek az emlékek…nem hittem volna, hogy ennyire…hiszen annyi mindent láttam, megéltem az elmúlt években…és mégis…így csak szavakkal tudom nyugtatni…és bízom benne, hogy még alszik pár órát…addig sem kell szembesülnie a valósággal…

img_5318.JPG

Doma, az én őrzőm, vigyázóm, aki még délután is bejött meglátogatni :-) hálám neked!

 

Engem másnap hazaengednek, kötésekkel, antibiotikummal, vérhigító szurival ellátva (úúúúútálom). Hazaviszem hát magam, szépe, lassan, óvatosan…otthon aztán jól szemügyre veszem magam a nagy tükörben…a melleim szépek…de az oldalam, kékeslilássárgászöldes színekben pompázik, ahonnan leszívták a zsírt. Olyan érzékeny, hogy nem bírok hozzáérni, az is fáj, ahogy a bugyikám pántja hozzáér…megint egy újabb fajta fájdalommal barátkozom össze…mert ugye attól nem lesz jobb, ha még utálom is..pihegés, alvás, regenerálódás…

Kriszta barátnőm tanácsára, a vénáimat kenegetem Lioton géllel, az oldalamat pedig Feketenadálytő krémmel…éppen hogy csak hozzáérek…esténként hasba szúrom magam a vérhigítóval…szép az élet :-) 

img_5347_2.JPG

...oldalam...

img_5380.JPG

...karom...

Június 14. szerda, irodából 2-kor ki a parkolóba, onnan a reptérre. Kicsit izgultam, hogy nem fognak-e belekötni a vérhigító szurikba, de semmi nem volt. Jeleztem az átvilágításnál, hogy van nálam két ilyen, mire a pasi, hogy nem gond és megkérdezte, hogy hova megyek? Mire én, Madridba. Mire Ő: szuper, várjam meg, ő is jön 2 hét múlva :-) ennyit a fölösleges izgalmakról :-)

img_5386.JPG

Vérhigító szuri

 

Végre elfoglalom a jó kis helyem az 5F-en, az ablaknál, ajtó csukódik…de csak nem akarunk indulni…jó 10 perc múlva a kapitány tűnik föl…ajajajjjj….rosszat sejtek…nagyon udvariasan, nyugodt hangon közli, hogy van egy kis gond. (itt és ekkor még nem gondoltam, hogy mennyi kaland vár még rám) Egy kisgépnek fölszállás után gondjai adódtak, ezért vissza kellett fordulnia és le kellett szállnia. A gépet pedig most bevontatják a kifutóról, ami előre láthatólag 1 óra várakozást jelent. Az egész repteret és a légteret lezárták :-( se le, se föl. Csökkentve a feszültséget, felajánlja, hogy 4-5 fős csoportokban, meglátogathatjuk a pilóta fülkét. Kedves gesztusnak és jó taktikának gondolom. Én nem állok be a sorba, mert már volt szerencsém egyszer belesni a kulisszatitkokba, így hát ülök türelemmel a helyemen. Hallhatóan a fél gép kiposztolja a FB-ra, hogy lezárták a repteret…érdekes világban élünk…no, de röpke másfél óra várakozás után, végre kigurulunk és huss, irány Madrid :-)

És a felhők fölött mindig kék az ég :-)

img_5393.JPG

 

10-kor landolunk, örülök, hogy végre odaértünk, elég volt az egész napos rohanásból, sebeim fájnak, reménnyel telve lépek az érkezési terembe és hevesen keresem a nevemet tartó személyt, akinek várnia kellene. Mondanom sem kell, a kutya se várt rám. OK, semmi pánik, keressük meg a helyi Wizz Air pultot, majd ott segítenek. Nincs Wizz Air pult. Ok, hívjuk föl a transfer foglalási papíron lévő telefonszámot. Ez nem játszik, mert a telóm ekkorra 5 %-on állt (persze egész nap rohanás, idegeskedés volt az irodába, naná, hogy nem tettem föl töltőre). Ok, semmi gond, keressünk egy nyilvános fülkét és onnan hívjuk föl a megadott számot. De nincs nálam apró, sőt papírpénz sem…irány vissza a bankomat, pénz felvét. Már éppen indultam volna keresni a nyilvános telefont, amikor arra gondolta, hogy visszamegyek mégegyszer az érkezéshez, hátha ott van az emberem….és láss csodát, megpillantom a nevemet a táblácskán :-) óriás mosollyal az arcommal üdvözlöm a hatvanas éveiben járó uriembert és mondom, hogy én vagyok az én J ő is örül, én is örül. Kilépünk a reptér épületéből, ahol nappali világosság este 10-kor és arcomba vág a 40 fokos hőség. Végül fél 9 helyett, fél 11-re oda is érünk a szállodához. Nyomunk egy szelfit Miguellel, az én jótevőmmel, majd becsekkolok. A közös vacsorát lekéstem, de erőm sem lenne már menni sehova. Battyogok a folyosón, keresem a szobámat, felderül az arcom, amikor megpillantom a számot az ajtón. Bedugom a kártyát, de nem akar nyílni, ebben a pillanatban egy férfi mögöttem megszólal, hogy ez az ő szobája… :-) így szencségelés helyett, hangosan nevetek és sűrűn elnézést kérek, hablatyolok, hogy kicsit fáradt vagyok és elnéztem a számokat… :-) ő csak mosolyog…na ez se százas, gondolhatta magában…megleltem ám a saját szobámat, véééééégre!!!! Az ablakom pont a csodás belső kertre néz, hivogatóan szépséges, így gyorsan hasba szúrom magam, bekapom a bogyóimat és lemegyek. Isteni jéghideg narancslevet kortyolgatok és csak ülök. Élvezem az érzést:  dolce far niente :-)

img_5398.JPG

Miguel

img_5399.JPG

A csodás belső kert

Másnap ½ 10 közgyűlés, pasik öltöny, nyakkendő…én egyszerű, ámde nőcis földig érő, kedvenc szürke ruhámban, fehér stólával feldobva. Azt nem kell senkinek sem tudnia, hogy azért vagyok ebben a ruhában, mert a derekamon semmit nem tudok elviselni a fájdalomtól, és hogy kék-zöld vagyok, a melleimet pedig friss öltések garmada díszíti J mosolygok, mindenkit üdvözlök, elfoglalom a kis piros-fehér-zöld zászlóval jelzett helyemet, majd végighallgatjuk a 2 órás ülést (in english – of course)! Gyorsan végzünk, utána fingerfood ebéd gyanánt, Spanyol finomságokkal :-) Kv a csodás belső kertben, trécselés…én természetesen az Olasz főnökkel szeretek barátkozni, aki Rómából érkezett…nem is értem, vajon miért? :-)

img_5403.JPG

 

Ezzel véget is ért a kötelező rész, fellélegzem, búcsút veszek a többiektől és irány a másik szálloda, ahol foglaltam egy éjszakára egy szobát magamnak (pontosabban egy barátom foglalta nekem)! Elcsattogok a közeli buszmegállóhoz, addigra már újra 40 fok van odakint. Vonszolom magam és a kis gurulós bőröndömet….sebeim sajognak…Sofőrnél mégegyszer érdeklődöm, hogy biztos-e, hogy jó irányba megyek, mire ő nagyon készségesen mondja, hogy igen :-) Jó sokat kellett menni, mivel a végállomásig mentem. Bár halványan érzem a légkondi hüsijét, azért azt is érzem, hogy a hátamon hogyan gördülnek le az izzadság cseppek, a kötéseim csurom vizesek…mert ugye, köztudott, hogy 4 éve mindenhova legyezővel járok a hormongyógyszer csodás mellékhatásaként folyamatosan hőhullámaim vannak (doki mondta amikor elkezdtem, hogy 1 év múlva megszűnnek…ennek mindjárt 5 éve), no mikor nincs nálam legyező? Na mikor? Madridban, a 40 fokban :-) a mákos fejemmel, ügyesen otthon hagytam.

Végállomástól kb 10 perc gyaloglás, vonszolom magam…pedig, aki ismer, tudja, hogy imádom a meleget, a nyarat, a napot…amolyan „summer woman” vagyok….(ezt most találtam ki, bocsi minden perfect angolostól) de ez még nekem is sok (k)! Kis segítséggel, rátalálok a hostelre a főtér kellős közepén. A harmadik emeleten van. Bori nem száll liftbe, mert parás…kivételt képez ezalól, ha a 30. emeltre kell menni :-) Megmászom hát az emeleteket, kedves fiatal lány fogad…lihegek…mutatom a foglalást, kedvesen a szobámhoz irányít. Megváltás, tiszta, rendes, egyszerű….véééééégre lehuppanok az ágyra és kifújom magam.

img_5448.JPG

Snitt.

Egy óra pihengetés után belevetem magam nyakig Madridba, ha már itt vagyok és így alakult, megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Sétálok (vonszolom magam), gyönyörködöm a csodás épületekben, mindent lefotózok, megiszom több liter vizet. Kvzom, zenét hallgatok, egyszerűen élvezek minden pillanatot :-) Betérek néhány (jóóó sok) cipőboltba is, mert ugye a NŐ azért előjön belőlem még így is…meg persze az üzletekben finoman hűsít a klíma :-) na jó meg azért, mert cipőmániás vagyok…igen, bevallom őszintén, az vagyok :-) Carrie Bradshow ikertesója vagyok ebből a szempontból :-) ennyi cipőt egy városban még nem láttam :-) és hát az egyik szépség utánam kiabált, hogy hozzam magammal, mert nem járt még Budapesten :-) megszántam, elhoztam…szépséges, ugyiiii? :-) Persze a Sárától kikaptam, hogy már megint vettem egy cipőt...

img_5451.JPG

 

Este 10 körül, amikor még mindig minimum 35 fok volt, beültem vacsizni egy közeli helyre, és miközben valami isteni, indiai féle csirkés-tésztát falatoztam, sötét felhők kezdtek gyűlni az égen, és jó nagy szél kerekedett…ó gondoltam, van Isten, nemsokára leszakad az ég és kicsit talán lehűl a levegő….ebből sajna csak az orkán szerű szél maradt meg, ami minimálisan javított a klímán :-) lévén, hogy a mediterrán országokban ez idő tájt kezdődik az élet, így én is sétálni indultam és nemsokára görkoris srácok bemutatójába ütköztem. Óriási tömeg állta körbe őket, és valami lélegzetelállító műsort nyomtak le :-) imáááááádtam…amikor látod rajtuk, hogy örömmel csinálják, amit csinálnak, élvezik és mega-giga ügyesek :-) a következő sarkon meg 3 táncos srác adott műsort….áááááá de jók voltak ők is :-) nem tudom, ti hogy vagytok ezekkel a dolgokkal, de én megőrülök ilyenkor, tapsolok, kiabálok, imádom!!!! :-)

img_5475.JPG

 

img_5480.JPG

Nyüzsgő főtér, sötét felhőkkel

 

És ezután jött a nap fénypontja, végre letusoltam és átkötöztem a sebeimet :-) ez maga volt a megváltás!

Másnap újra belevetettem magam a városba, csak most egy másik részen kavarogtam…csodás terek, templomok, házak, piac…vicces, mert a házfalak mellett közlekedik mindenki (akinek esze van), ahol jobb esetben van 40 cm árnyék :-) napállástól függően. Éppen pihegtem egy árkád alatt, amikor a következő jelenet játszódik le előttem: két 80 év körüli joviális úriember (mindkettőnek nagyothalló készülék a fülében, vélhetően testvérek) megáll tőlem 1 méterre és szemmel láthatóan búcsúzkodni kezdenek, ölelés, puszi…ne kérdezzétek, hogy miért, én már ennél a pontnál sírtam…majd az egyik elindul az egyik irányba, távolodik, a másik áll mellettem és követi a szemével a távolodó alakot…ahogyan én is…és mindketten feszülten várjuk, hogy megforduljon és intsen…amikor már egészen távol van, megtörténik a csoda…visszanéz és int egyet…a mellettem álló úriember pedig összeüti a két kezét, mintegy megköszönve, hogy a másik megállt és visszafordult…én meg csak álltam ott Madrid kellős közepén és sírtam, mint egy gyerek…aki most megkérdezi, hogy miért….az ne olvassa tovább ezt a bejegyzést…mire feleszméltem, a másik úr is eltűnt mellőlem…

img_5514.JPG

 

Én pedig tovább andalogtam, nézelődve, ámuldozva, minden utcatáblát lefotózva :-) dél körül már megint nagyon melegem volt, pedig csak 38 fok volt, ezért beültem egy újabb kvzóba, ami egy csodás épület előtt volt és nem kis örömömre ventillátorok fújták a vízpermetet. Óóóóó, gondoltam, ez az én helyem :-) ahogy ott ücsörgök és élvezem a hüsit, kvzgatok, iszogatom a kis vizemet, egyszercsak megáll előttem a hely tulaja egy kancsó valamivel és egy pohárral, hogy kérek-e? Kérdezem, miért mi ez? Mire ő: pepino…hát az klassz, de én nem érteni spanyolul…abban a másodpercben jött gugli a barátunk és mutatja nekem a képet…óóóóóó kígyóuborka…már értem…persze, hogy kérek…isteni, hideg, hűs üdítő ital J majd szépen végigkínálja a többi asztalnál ülő vendéget is :-) viccelődünk, pepino fresco… :-) aztán kiáll az utcára és a járókelőknek kínálja a hűsítő nedűt…tanulmány ezt figyelni…az emberek reakcióit…van, aki meg sem áll, meg sem hallgatja, van, aki meghallgatja, de elutasítja és vannak persze, akik örömmel elfogadják az ingyen kínált itókát :-) egy párocska be is tér és leül ebédelni :-) így kell vendéget csalogatni 40, bocs nem, 38 fokban :-) És ezzel az egész megmozdulásával mosolyt csal az én arcomra és a többi ott ülőére is! Ülök, mosolygok, zenét hallgatok, és megint csak ÉLEK és élvezem az élet apró (nekem nagy) örömeit! Kit, mi tesz boldoggá…mitől van harmónia a lelkében…én ezektől nagyon jól tudok lenni :-)

img_5575.JPG

Jose és az uborkás víz contra Bori

img_5568.JPG

 

Lassan fizetni készülök, mert illene még róni Madrid utcáit, ha már ilyen jó dolgom van, hogy egyáltalán itt lehetek…jelzem, hogy fizetnék…telnek a percek, csak nem jön a számla….helyette egy pohár roséval kínál a kedves Jose (mert ez az ő neve), kedvesen visszautasítom, mondván nem iszom, de kérem a számlát…megint percek telnek el, semmi…egyszercsak megjelenik és letesz elém egy újabb cappuccinot :-) akkor már nevetnem kell…bókol…kedvesen, nem nyomulósan, egyszerűen csak annyit mond: I like your eyes! Megköszönöm a kedves bókot és jelzem, hogy várom a számlát :-) Végül megérkezik, persze csak egy tétel van rajta, kettő helyett, mondom, hogy ez így nem lesz jó…végül megalkudunk az árban :-) és érzékeny búcsút veszünk egymástól…és még a lelkemre köti, hogy ha legközelebb Madridban járok, térjek be hozzájuk újra. Ezt meg tudom ígérni :-) apró kis semmiség :-)

Mindenesetre, ha Madridban jártok, térjetek Jose-hoz, a La Imprenta (La Bolsa 10) nevű csodás helyre!

Hát így. Délután újabb csodás helyek felfedezése, több liter víz elfogyasztása…majd 5-kor magamhoz veszem kis bőröndömet és elindulok abba az irányba, amerre küld a hostelben a lány. Mondván onnan indul a reptérre a busz. Kb 10 pec gyalog. Szuper, az nem sok….no nem vagyok egy lassú csaj, de mint említettem, Madridban inkább csak vonszoltam magam…jó 25 percet gyalogolok, szorosan a falhoz tapadva, szigorúan árnyékban, kerülgetve a többi rutinos helybélit :-) mindenhonnan folyik a verejték…végre megtalálom a bizonyos helyet, ahova 5 perc múlva kéne érkeznie a busznak a menetrend szerint. De nem akar jönni….egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, persze semmi ülőalkalmatosság…várok türelemmel…10 perc, 20 perc….semmit…többen föladják és taxiba vágódnak. Én még bírom, bár már nehezen, de ráérek még. Dög melegem van, sebeimet is érzem megint…na szóval értitek. Legalább víz volt nálam :-) És láss csodát, 40 perc késéssel feltűnik a busz a távolban :-) van Isten – megint csak. Lehuppanok az első üres ülésre és vééégre kifújom magam a légkondis buszban.  20 perc múlva már a reptéren vagyunk, ahol még nem lehet becsekkolni, mert korán van (na ezért nem szoktam 2 órával kimenni soha, csak most már szinte „menekültem” a meleg elől). No de leülni sem lehet, sehol egy szék, pad vagy bármi….csak a föld. Ezt most ebben az állapotomban és a fehér gatyómban nem vállaltam…így maradt a kinti pad lehetősége megint a 38 fokban :-)  csiga lassúsággal eltelt az egy óra, kinyitották a pultot, csekkin ok, ahol megpróbálták velem újra kifizettetni a már itthon kifizetett reptéri csekinn árát :-) irány a kapu. Ott még másfél óra várakozás, majd végre a gépbe, ahol kivételesen kértem segítséget (mert többen a lelkemre kötötték, hogy ne emelgessem a csomagomat a friss sebeimmel és betartottam) a csomagom elhelyezésében. Természetesen innen is késve indultunk, de ezen már meg sem lepődtem…fél 1-kor már álltam is a Ferihegyen, 20 fok hőmérséklet különbséggel és vártam a sofőrt, hogy értem jöjjön és elvigyem a kocsimhoz :-)  fél 2-re végre hazaestem és kinyúltam az ágyamban…

Hát így esett az én kis madridi kiruccanásom, ami valójában másfél nap volt, de nekem úgy tűnik, mintha egy hetet töltöttem volna ott. Azt hiszem kimaxoltam (ez a trendi most, ugye?), és végül minden rendben volt, sebeim köszönik jól vannak, vénáim gyógyulnak, már csak halványlila színekben játszanak :-) csodás élményekkel gazdagodtam újra és nem bántam meg, hogy így alakult.

Tegnap meg ma pedig kipihentem magam, mert holnap vár az iroda :-)

Hálásan köszönöm az orvosomnak, a nővéreknek, a műtős barátomnak, a látogatóimnak, a barátaimnak  és mindenkinek a sok segítséget, támogatást és törődést! Most egy 40 évig NEM szeretnék műtőbe menni (ez alól kivételt képez, ha életveszélybe kerülök) :-)

Carpe that fucking Diem

 

img_5411.JPG

 

img_5433.JPG

img_5508.JPG

        

img_5589.JPG

 

img_5406.JPG

 

img_5539.JPG

img_5532.JPG

 

img_5517.JPG

3 komment

Én kérek elnézést!

2017.01.21. 17:36

Napok óta gondolkozom, hogy reagáljak-e vagy ne az alábbi kampányfilmre. Pont 4 napja kering a Fb-on, mára közel 9 000 ember látta...azt szokták mondani, a negatív reklám is reklám. 

Mostanában kicsit próbálom távol tartani magam eme csodás közösségi portáltól, mert őszintén bevallom, sok lett. Nem tudom, más hogy van ezzel, én valahogy mostanra telítődtem. Talán páran észrevettétek, ezúton is szeretnék mindenkit megnyugtatni, köszönöm szépen, jól vagyok :-) 

Csodás napokat töltöttem a lányommal síeléssel, reggeltől-estig toltuk, jókat hüttéztünk, nevettünk, beszélgettünk, kisimultak a ráncaim....szóval töltődtünk rendesen :-) 

Szerdán este jöttünk haza, felpörögve. Miután elpakolásztam, és Sára elment a barátjához, bekucóztam a jó kis kanapémra és gondoltam, röviden "felnézek" a fészre (bár ne tettem volna) megválaszolom az üzeneteket...stb

És akkor megpillantottam az ország legnagyobb rákbetegeket segítő, támogató szervezetének a kisfilmjét, melyben többek között az én támogatásomat is kérik az adóm 1%-nak felajánlásával. 

A filmben elítélt vagyok.  - MI VAAAN?

Az ítéletem pedig RÁK! - köszi

Indoklás: nem sportoltam és egészségtelenül éltem! - éppen csak 6 éves korom óta sportoltam versenyszerűen 2 sportágban...

(tényleg csak zárójelben jegyzem meg, hogy a bírónőt alakító színésznő, maga is átesett a mellrákon - valóban elvállalt egy ilyen szerepet és valóban elhagyta ez a mondat a száját?)

A film szerint kaphatok egy második esélyt a szervezet segítségével. Ez fantasztikus hír!

Senkit nem szeretnék megbántani, nem tisztem ítélkezni, de ezt a filmet kikérem a magam és minden rákkal diagnosztizált ember nevében! Legyen akár gyerek vagy felnőtt! Ennél ostobább, megalázóbb dolgot ritkán hallottam! Bízom benne, hogy mire ez a bejegyzés felkerül a hálóra, a kisfilm lekerül és a szervezet elnézést kér a hibáért!

Káromkodhatnék, de nem teszem. Kérhetném a média segítségét, hogy szedje ízekre az említett szervezetet, de nem teszem. Egy jó ügyvéd segítségével könnyedén beperelhetnénk őket, de nem teszem. 

Én - Halom Bori - elnézést kérek minden érintettől, szégyen, hogy ilyen megtörténhet!

(áldom az eszem, hogy pár évvel ezelőtt nem vállaltam el a felkérésüket egy hasonló kampányfilm kapcsán)

 

Mindenkinek, mindenből a legjobbakat kívánom! 

CARPE DIEM

 

https://www.facebook.com/rakliga/?fref=ts

 

 

 

 

 

 

2 komment

Ilyet sem csináltam még, hát most eljött az ideje. Alábbi bejegyzés egy ún. vendégposzt. Jó olvasást! :-)

Kata egy éve hívott fel telefonon, ismerte a blogomat, sorstárs ő is, de akkor gyerekkori ismerősének keresett hospice-t, bárhol érdeklődött hozzám irányították segítségért. Közreműködtem, és sikerült gyorsan helyet találni, de sajnos már nem tudtam meglátogatni a barátnőjét. Innen az ismeretség. Bár személyesen nem találkoztunk, írását szeretettel ajánlom nektek, melyben a fizikai gyógyítás mellett a lelki gyógyítás erejéről ír most.

Blogja: http://edesszabadsag.com/

 

kata.jpg

Kata :-) 

 

Ha egy pszichológus azt mondja legyen vége a terápiának mennyire mást jelent, mintha az onkológus mondaná ugyanezt. Mindkettő azt jelenti nem tud már segíteni, de azért óriási a különbség. Első esetben nem tud már hozzátenni, mert meggyógyultál, legalábbis lelki értelemben jó úton haladsz, míg a másik helyzetben nem tud már hozzátenni, mert nem jó irányba haladsz az eredmények alapján, meg fogsz halni.

Réka, az onkopszichológusom, elengedte a kezem. Először rosszul esett, kicsit megijedtem most mi lesz velem, eddig ott jött mellettem csitcsetelve a biztosító kötéllel, most meg egyedül mászok tovább szöges cipőmmel a jéghegyen, aminek csúcsa ködbe burkolózik a drámai hatás kedvéért. Innen enyém a kihívás gyönyöre és a végén a megérdemelt arany ér(d)em, az élet hegyének olimpiáján nincs osztozás a dobogón. Persze bármikor hívhatom és fenn is tartottam magamnak a kiskaput a találkozásra, ha úgy érzem szükségem lenne rá, de lezártuk a terápiát.

Sok országban, Magyarországon is számos helyen, többek között a Debreceni Klinikák Onkológiáján a tb támogatott onkopszichológiai terápia része az orvosi kezelésnek, mert így a kerek a gyógyítás. Ez így leírva elég egyszerűen hangzik, a gyakorlatban nem éppen rózsaszín álom a megvalósulása, és anélkül, hogy belemennék a részletekbe miért nem olajozottan működik a dolog, röviden: nem az onkopszichológusokon múlik, miért nem jut el minden beteghez az információ, amennyiben ez igénybe vehető.

Én is össze-vissza kanyarokkal kötöttem ki náluk. Pedig tárt karokkal várják a betegeket, akik lelki szinten is kezükbe szeretnék venni a gyógyulásokat a szakemberek pedig professzionális módon végzik a feladatukat. Segítenek!

A pszichológus és a Simonton terápia bizonyítottan sokat hozzá tud tenni a gyógyuláshoz.

Rékával nem indult valami szívmelengetően a kapcsolatunk, de hát ez nem is várható el attól a szituációtol, ahogy először találkoztunk. Az onko-team találkozóról szaladt ki hozzám, ahol hosszú megbeszélés után megvolt az ítélete a nőgyógyászokból és onkológus szakemberekből álló bizottságnak mi legyen velünk, a babával a hasamban és velem. Én megfagyva rogytam le az első utamba kerülő székre miután kijöttem a tárgyalásról. Akkor jött oda bemutatkozni.

Biztos voltam benne, nem akarom többé látni ezt  kis fehér köpenyes fiatal valakit, átadott egy névjegykártyát és mondta, keressem, ha szeretnék pszichológus segítséget. Mégis mit tudna ő segíteni? Nem érti? Rákos vagyok, és itt a gyerek a hasamban. Nem, én ennél többre vágytam. Minimum arra valaki állítsa meg a világot, küldjön fel az űrbe a családommal együtt és hagyjon engem békén mindenki, mindörökre, vagy ha ezt nem is kapom meg, csapjon agyon egy tégla azonnal, mert én nem bírom ezt a terhet. Nem, nem a fiatal pszichológushoz kérek én időpontot, hanem egyenesen a jóistenhez.

Egy hét múlva, mielőtt csöpögött belém az első kezelés elixírje ott ültem Rékánál, majd kisebb megszakításokkal heti, kétheti rendszerességgel találkoztunk onnantól kezdve. Másfél év telt el.

Tetszett a terápia stílusa, leginkább ahogy emberként és nem betegként kezeltek. Kézzel fogható volt milyen alapon működik, amivel én messzemenőleg tudtam azonosulni, láttam benne a fejlődés(eme)t. Maga a technika a képzelőerőre épít, ami nekem nagyon bejött. Megtanított megnyugodni, ami tudást egy idő után elő tudtam venni a legdurvább extrém helyzetekben is és inkább kirángattam tangózni a függöny mögül ijesztgető halált. Még rá is léptem néha a lábára. Persze véletlenül.

Folyamatosan kerestük és oldottuk a blokkokat, szisztematikusan erősített lelkileg, segített két lábbal megállni, odaragasztani ehhez a földhöz még jó sokáig. Ehhez persze partnernek kellett lennem, ami nem mindig volt egyszerű, de szép lassan az elméleti részt elkezdtem alkalmazni a mindennapjaimban.

Réka végigvitt egy úton, amin az Élet maga nem biztos hogy elég hosszú lett volna, hogy végigvezessen . Vagyis nem végig, pontosabb, ha azt mondom elindított, mert ez nem ér véget. Vannak dolgok, amelyek végére nem lehet pontot tenni, folyamatos karbantartásra, fenntartásra szorulnak. Jelen esetben a saját akarat kifejezése, érvényesítése, az őszinte (elsősorban magammal) kommunikáció, az önmagam megvédése, a félelmek feloldása, a kaka helyzetek kitisztítása, ohh, meg ilyenek. Nem elég egyszer vagánynak lenni, megmondani a magamét, nem elég egyszer szembe röhögni egy félelmem, ezek újra teremtődnek, mint a Trónok harcában a halott sereg katonái. Még nem tudom mi lesz a sorozat vége, de én kérem a Happy End verziót, annak ellenére, hogy az 5. szízön vége elég feketére sikeredett és már az igazságos Mátyás Rob Stark sem tudja megvédeni a világot! Bocs a spoilerért, aki még most izgul.

Felfogtam végre, nem arra kell gyúrni, hogy elköltözzek Ausztráliába egy világvégi farmra ahol mindenki békén hagy engemet, inkább arra koncentrálni, hogy a konfort zónámon kívül eső szituációkat megtanuljam jól kezelni. A jón nagy hangsúly van.

Erre az élet hosszig tartó kurzusra íratott be Réka egész jó kis sor instrukciót vésve a fejembe. Jajj, nagyon jó volt, nagyon sokat segített!

Vannak emberek, akik megtalálják a helyüket a világban, élvezik amit csinálnak, iszonyatosan jól csinálják, erre születtek és mindemellé bónuszként még segítenek is másokon, akár még lelki életeket is mentenek. Réka ilyen.

Tudom, tudom, most visszadobná a labdát, hogy mindezt én értem el, és ez így is van, de nélküle vagy mással nagyon más lett volna az ide vezető út minősége és hossza.

Köszönöm!

Én biztatok minden beteget, hozzátartozót, vegyék igénybe az onkopszichológusok szolgáltatásait, legalább próbálják ki, mert segíthet a gyógyulásban, de leginkább azt kívánom, találja mindenki a maga “Rékáját”.

 

 

 reka1.png

 Réka

 

Címkék: terápia lélek mellrák simonton onkopszichológia

Szólj hozzá!

4 év - 1461 nap

2016.11.15. 01:55

Aki úgy érzi, örüljön velem!

Pontosan, 4 éve vagyok tünetmentes. Egy új időszámítás kezdete volt 2012. november 15-e.

Kaptam egy esélyt. Egy esélyt, hogy átgondoljam, átértékeljem az életemet, a kapcsolataimat, mindent és mindenkit, ami és aki körülvesz.

Voltak bőven veszteségek, minden téren. Igaz barátnak hitt (nem igazi barát) elvesztése és elengedése, sok-sok fehérvérsejt, jobb karom összes vénája, 11 hónalji nyirokcsomóm, teljes hajkoronám, és minden szőrzetem. Ja és a bal mellem.

A napokban beleolvastam a naplómba, amit a diagnózis napján kezdtem írni….talán terápiás jelleggel, amit akkor még nem tudtam, hogy hova fog vezetni. De jó döntés volt, úgy érzem. Megszámlálhatatlan mennyiségű levelet kaptam és kapok a mai napig vadidegen nőktől, asszonyoktól, lányoktól, akik rátalálnak a blogomra és erőt merítenek belőle. Szívet melengető érzés, hogy talán egy-egy mondatommal, tapasztalatommal, fotómmal reményt adhatok másoknak életük legnehezebb, olykor kilátástalannak tűnő időszakában. Biztosan lehetett volna jobban csinálni (mindig lehet), nekem így sikerült és ezt vállalom.

Sokan szokták kérdezni, hogy nem rossz-e nekem, hogy szinte folyamatosan a betegséggel és érintettekkel foglalkozom, annak ellenére, hogy „túl vagyok” rajta és nem húz-e le? Erről őszintén azt gondolom és legbelül úgy érzem, hogy kétféle ember van. Az egyik, aki miután túl esik ezen a kicsit sem kellemes betegségen, maga mögött hagyja, amennyire csak lehet és igyekszik teljes (talán új) életet élni és amennyire lehet „elfelejteni” (megjegyzem, aki egyszer ezen átesett és kontrollokra kell járnia, abban mindig ott lesz a rettegett érzés, hogy vajon, most mi lesz az eredmény?), a másik, akit valamilyen belső hang motivál, hogy adja át másoknak a tapasztalatait, próbáljon meg erőt adni és példát mutatni (pleeeease ne értsd félre, nem gondolom magam különlegesnek!), hogy a betegség alatt is lehetnek „jó” , vidám pillanatok, órák, lehet humort csempészni a dolgokba (ha van erőd) és kellő öniróniád, hogy SOHA nem ciki gyengének lenni, és sírni és elfogadni a segítséget, amit a barátaid, a családod próbál nyújtani.

Én a második típusba tartozom. Még bőven benne voltam a kezelésekben, amikor megszólalt ez a belső hang. Nem bánom, hogy hallgattam rá. Nem mondom, hogy néha nem „sok”, de egyetlen pillanatig sem bántam meg a döntésem, és nem érzem jól magam, ha 2 napnál több idő eltelik (ilyet igyekszem nem csinálni), amire válaszolok egy-egy érintett megkeresésére. Hogyan is tehetném, amikor Ő éppen tele van félelmekkel, kételyekkel és talán pont az én pár mondatom segít neki a felszínen maradni?

Amit megtanultam, hogy én legyek az első helyen. Törekszem ez egészséges egyensúlyt fenntartani, ami nem mindig sikerül. Ez van. Az egész életünk egy tanulási folyamat. Régen, ha fölborult ez az egyensúly, akkor is csak mentem és mentem és mentem tovább. Most, ha úgy érzem, hogy nem megy, akkor felvillan a stop tábla és pár napra visszavonulok, hogy rendezzem a lelkemet. Nem leszek álszent. Még most sem sikerül mindig….de egyre gyakrabban és már ez is haladás. Ha én jól vagyok, jól van a környezetem is és tudok másoknak is segíteni, egy-egy szóval, öleléssel. Ha én mínuszban vagyok, másoknak sem tudok adni.

Nekem is közeleg az éves kontroll MRI, és hazudnék, ha azt írnám, hogy teljesen nyugodt vagyok…hogyan lehetnék? Hogyan lehetnék biztos benne, hogy negatív lesz? Sehogy! Hiszem és remélem és bizakodom! Mert még sok-sok dolgom, tervem, vágyam, álmom van, amiket NEM adok föl! Carpe diem!

Milyen az élet!

Nemrégiben egy szombaton hosszasan vacilláltam, hogy bemenjek-e az ismerős kis étterembe ebédelni, lévén egyedül voltam, magamnak meg sokszor nincs kedvem főzni, Sára ugye meg éli a saját kis életét :-) végül úgy döntöttem, hogy bemegyek…hezitáltam, hogy hova üljek le, végül kiválasztottam egy szimpatikus asztalt, helyet foglaltam…tőlem nem messze (hallótávolságon belül) ült két hatvan körüli hölgy, ebédeltek, beszélgettek…szófoszlányokat hallottam….onkológia, kezelés…elegem van…nem bírom…ismerős szavak…egy idő után biztos voltam benne, hogy „sorstársak”….miután jóízűen elfogyasztottam az ebédemet, odamentem hozzájuk és mondtam, hogy elnézést, de akaratlanul is hallottam a beszélgetésüket, mondtam, hogy szintén zenész…hüledeztek, hogy ilyen fiatalon…stb…az egyik hölgy 10 éves „túlélő” volt, a másik még benne a kezelésekben, eléggé maga alatt. Pár percet beszélgettünk, majd a vége az lett, hogy az étterem kellős közepén ölelgettem a nekikeseredett hölgyet és biztattam…akkor most vannak véletlenek vagy nincsenek? Minden esetre nekem az én lelkemnek jól esett. Talán neki is, mert éreztem, hogy visszaölel. :-) 

És bár nagyon ritkán szoktam ilyet kiposztolni (mert NEM erről szól), de hány meg hány olyan volt, amikor bementem valakihez látogatóba a kórházba, majd 15 perc elteltével már a szoba többi lakóját is ölelgettem, biztatgattam, vagy éppen a szép, új mellemet mutattam meg. Igen, ilyen is volt…atyaég nem is egyszer. Némelyek ezen most megrökönyödnek talán…mások, ezt pontosan érteni fogják…annak, aki éppen akkor ott fekszik műtétre várva, tele félelmekkel, kétségekkel, ezek az „aprónak” tűnő dolgok olyan nagyon sokat segítenek. Látja, hogy van kiút ebből a rettegett 3 betűs betegségből, reményt adok, hogy újra lesz (lehet) cicije, mellbimbója…és ahogy látom a halvány mosolyt az arcokon….hát arra nincsenek szavak. Szerintem értitek és érzitek…

Nehéz pillanatok, veszteségek...

És igen, vannak nagyon nehéz helyzetek is. Ezt sem tagadom. Vannak, akik visszaesnek. Körülöttem is vannak, sokan….ez borzalmas nehéz…hogyan tudnék segíteni úgy, hogy én nem voltam ilyen helyzetben? Nem tudom, milyen érzés ezt megélni. Csak sejtem – talán!

És igen, vannak, akiket elveszítünk. Az okokat nem firtatom. Ahány nő, annyi eset. Ezeket is nagyon nehéz „kezelni” magamban. Hogy ne halljak bele kicsit mindegyikük távozásába. Látni őket a betegség elején, optimistán, mosolyogva…és aztán megtudni zokogó telefonhívásokból, hogy áttét itt-ott…próbálni biztatni…de hogyan, mivel…? És ott lenni, ha lehetőség és igény van rá (rám)…tehetetlenül, remélve, bízva…és elmennek…mert talán nekik ez volt megírva valahol…kegyetlen…fiatal nők, anyák, testvérek, lányok…gyerekeket hagyva hátra…meg szoktam nézni a képüket és azt kívánom, hogy valami csoda helyen legyenek fájdalmak és tűszúrások nélkül…

Soha ne mondd, hogy soha!

20 évvel ezelőtt távozott az anyukám, akkor voltam 23 és fél éves. Sára lányom 11 hónapos volt.   Életem legboldogabb és egyben legborzasztóbb időszaka. Egy januári este bekerült a Margit kórházba. Emlékszem nagyon nagy hó volt akkor….jött a telefon…rohantam a kórházba…ahogy beléptem a folyosóra a nővérke valamit nyugtatót adott…berohantam hozzá…akkor már éppen túl volt egy újraélesztésen…mindenhol csövek…borzalmas látvány…ott volt mindenki, aki szerette, ő egy igazi tyúkanyó volt…sokáig ott voltunk, majd hazamentünk…nem tudtam, hogy mekkora a baj…hajnalban telefoncsörgésre riadtam (már amennyit aludtam)…egy közömbös hang közölte velem, hogy az édesanyám meghalt…nem nagyon emlékszem, mi történt ezután…az egyik kép, hogy állok a zuhany alatt és üvöltve, zokogok…hosszan-hosszan…a következő kép pedig, hogy bemegyek a Sára szobájába, ahol ott ül a kiságyban mosolyogva az én édes, kicsi angyalom és néz rám azokkal a csodás zöld szemeivel…azt hittem belehalok a fájdalomba, de ez a kisember kihúzott a csávából…

Senki nem értette, de én bementem a Mamámhoz, hogy elköszönjek tőle…soha nem fogom megérteni, honnan volt erőm ehhez…ez is onnan legbelülről jött, hogy meg kell tennem…nem szeretnék életem végéig arra a képre emlékezni, ahogy előző este láttam…bementem…megnéztem…elbúcsúztam az én drága Mamámtól. És akkor ott megfogadtam, hogy soha többé nem teszem be a lábam ebbe a kórházba…!!!

Kb. 12 évvel ezelőtt megismerkedtem egy csodálatos emberrel. Egy csupa szív-lélek, önzetlen, mindig jókedvű fantasztikus férfivel. Barátok lettünk. Nagyon jó barátok. Csodás közös élményeink voltak…mindig mesélt a Mamájáról. Nagyon szerette! 6 évvel ezelőtt öngyilkos lett a barátom…egy barátjával ketten találtunk rá…nincsenek rá szavak…hónapokig nem aludtam…rémálmok…stb…egyetlen fia volt a Mamának. Nem tudom, milyen érzés, de a világ legborzasztóbb dolgának hiszem, elveszíteni a gyermekünket, akit hónapokig testünkben hordunk, táplálunk, majd a világra hozunk, óvjuk és tanítjuk és próbálunk neki utat mutatni...Többen összefogtunk és támogattuk a Mamát, „túlélni” a túlélhetetlent…barátnők lettünk. Elveszítettem egy barátot, és az élet megajándékozott egy barátnővel. Tartottuk egymásban a lelket, sokat sírtunk és keveset nevettünk azokban az időkben…fotókat nézegettünk…túléltük a temetést…vánszorogtak az évek…közben beteg lettem…meggyógyultam…támogatott…nemrég a Mama (mert így hívom) beteg lett…egy jó kis daganatot növesztett magának az évek során. Természetes volt, hogy beviszem a kórházba, hiszen nincsen nagyon senkije…mikor meghallottam, hogy a Margit kórházba kell mennünk…atyaég, csak oda NE! De nem kívánságműsor…neki nem mondtam semmit természetesen…de azt az érzést nem tudom elmondani…20 év…sok idő…és ahogy beléptünk, mint egy tornádó zúdult rám az a bizonyos este…két hete megyek minden második nap látogatóba…Mama (76 évesen) jól van, túl a műtéten…ma már mosolygott és viccelődött…talán a héten haza is engedik. Bízom benne! Nem mondtam és nem is fogom neki ezt elmesélni. Ez az én sorsom, nem az övé. Neki megvan a sajátja…6 éve cipeli a keresztjét…nagy rendező az élet. SOHA NE MONDD, HOGY SOHA!

Vissza a kiinduló pontra. Nagyon sok veszteség ért a betegség kapcsán, de többszörösen kaptam is általa. Megannyi csodás nőt ismertem meg, akik a maguk módján mind hétköznapi hősök. Csodás, új barátságok születtek, egy fantasztikus kis csapat vesz körül, akik hisznek bennem és a céljaimban és jönnek velem ezen a fantasztikus úton. Köszönöm nektek!!!

Őrületes élményekkel lettem gazdagabb, más és több lettem a betegség és az elmúlt 4 év alatti ismeretségekkel…nem cserélném el!

Köszönöm az orvosaimnak, akik tartották bennem a lelket és gyógyítottak és támogattak! Köszönöm a kis családomnak és neked Sára, hogy elviseltetek és segítettetek! Köszönöm a barátnőimnek, a barátaimnak, és a kolléganőimnek, hogy végig mellettem álltatok! Köszönöm „L”-nek, hogy kopaszon és felemásan is ugyanúgy szeretett és velem volt ebben a félelmetes időszakban! – tudom, ez a köszöngetés olyan közhelyes, de mennyire így van!!! Fontos dolog a hála és a köszönet! Minden nap hálát adok, hogy élek és egészséges vagyok!

Becsüljétek meg ezt a különleges dolgot, aminek ÉLET a neve, ami oly törékeny és egy másodperc alatt tud szilánkokra törni! Szeressetek élni és éljétek meg a életet, és öleljetek és mondjátok ki azt a szót, hogy szeretlek, azoknak, akiknek ki kell mondani, és mulassatok, és szeretkezzetek nagyokat, és váltsátok valóra az álmaitokat! Csak az itt és a most számít, semmi más!!!  

Az én legnagyobb tanulásom pedig: ELFOGADÁS és ELENGEDÉS!

Elfogadom, hogy nem lehet mindig, mindenkinek megfelelni – már nem is szeretnék. Igyekszem mindenkit olyannak elfogadni, amilyen és nem próbálom megváltoztatni! Elfogadni a segítséget, amit mások nyújtanak! Elengedtem a hallottaimat, és elengedtem olyan embereket, akik bántottak, vagy fájdalmat okoztak, mert nincs velük dolgom. Nem érzek sem haragot, sem dühöt….ha ők éreznek, az az ő sorsuk, azzal nekik van dolguk.

 

carpediem.jpg

 

Köszönöm drága Anett a meseszép virágcsokrot, ami tegnap itthon várt! :-) Bearanyoztad az estémet és az évfordulómat!

img_2497.JPG

Címkék: család barátság hit remény szeretet elfogadás elengedés mellrák mellrák után is van élet

Szólj hozzá!

Kanóc

2016.10.23. 19:56

Kanóc. Ez volt a beceneve...nekem Papus volt. Akinek én voltam a szeme fénye és imádtam az ölében ülni és simogatni a tüsi haját. Sármos, nagydumás, örökké viccelős, mindig dolgozós, életimádó....Szeretem. Szerettem. 2004-ben elment és bízom benne, hogy a Mamussal együtt vigyáznak rám valahonnan fentről! Hiányoznak mindketten...nagyon...állítólag mi választjuk ki, hogy hova születünk...jól választottam, de túlságosan korán magamra hagytak, mindketten nagyon fiatalon.

De hiszem és vallom, hogy egy ember addig él, amíg beszélnek róla. És én beszélek róluk. Gyakran. Szoktam róluk mesélni a Sárának, a barátaimnak, és ez jó érzéssel tölt el :-) 

Állítólag legenda volt....nem tudom...de a minap a klassz dolog történt velem.

Érkezett egy virágrendelés, amit annak rendje és módja szerint továbbítottam a címzettnek (aki mellesleg áttételesen én is ismerek)...csörög a telefon, egy férfi bemutatkozik, és érdeklődik, hogy rendben lesz-e a rendelése, időben ki lesz-e szállítva...stb...mondom, természetesen, fogják vinni még aznap Bécsben a megadott címre. Snitt.

Telefoncsörgés. Az iménti férfi újra hív és udvariasan beszélgetni kezd és mondja, hogy a nevem - Halom -  elég ritka név és nem rokonom-e a Halom József? Ahogy ezt kimondta, már mosolyogtam :-) Mondtam szerényen, hogy de igen, az apukám. Vonal másik végén örömöt vélek felfedezni...és mesélni kezd...akkor ő ismer engem. Találkoztunk, amikor 4 éves lehettem. Mondom, sajnos nem emlékszem :-) És az úriember elmondja, hogy nagyon jól ismerte a Papát, majd még más nevek is szóba kerülnek...és én úszom a boldogságban :-)

Imááááádom az élet sóját! :-) 

Ott voltam vele az István, a király forgatásán '83-ben a Királydombon 10 évesen, '92-ben a Loksi búcsúkoncertjén a Nyugatiban, természetesen volt dedikált fotóm Bery Aryról, amikor a Szerelem első vérig volt a menő....és még sorolhatnám...megannyi vicces történetet mesélt a külföldi útjairól, ahova államfőkkel utazott, volt életveszélyben a boszniai háborúban...büszkeséggel tölt el, hogy a Halom Józsi lánya vagyok...drága Papus, maradhattál volna még!

 

14794084_1189300141137195_1624926413_n.jpg

 

Ezeket a neten találtam:

"A másik fantasztikus történet Párizsban történt. Személyesen nem voltam akkor ott, de Világi Gyula szerkesztő kollégám és Halom József operatőr mesélte nekem, mikor a Duna Tv stábjaként hazajöttek a francia fővárosból. 1994-ben Göncz Árpád a volt francia köztársasági elnökkel Valéry Giscard d’Estaing-gel találkozott. A megbeszélés után a magyar köztársasági elnök következő programja a Pére-Lachaise temetőben volt, ahol megkoszorúzta idősebb Antall József emlékművét. Igen ám, de az újságírókat szállító autóbuszt a felvezető motoros rendőrök rossz irányba vitték, így az újságírók és főleg a TV stábok – így a Duna TV is – lekésték a koszorúzást. Árpi bácsi, már befejezvén a ceremóniát, épp készült beszállni az elnöki gépkocsiba, amikor befutott az újságírók autóbusza. Halom Józsi, a Duna TV legendás, azóta sajnos elhunyt operatőre, akit Árpi bácsi nagyon kedvelt, odament Göncz Árpádhoz és elmondta neki, hogy egy árva kép sincs a koszorúzásról, mert lekésték azt. Erre Árpi bácsi a legtermészetesebben azt mondta: „Józsikám, akkor még egyszer koszorúzunk.” Így is lett, az Elnök úr megismételte a koszorúzási ceremóniát, hogy a televíziók fel tudják azt venni. Nem hiszem, hogy rajta kívül ezt bárki is megtette volna."

"Kialudt a "Kanóc" - evvel a becenévvel kezdte a Kovács-Faludi Filmlaborban, mint hívós a filmes életét Halom József. Kamera mellé került, ott élte meg segédoperatőrként a nehéz tükrös DEBRI kamerát felváltó, egyre könnyebb, majd teljesen elektronikus kamerák megjelenését. Tanúja volt a Tanúnak és sok-sok magyar film megszületésének. Hegyi Barnabás, Széchényi Ferenc, Illés György, Zsombolyai János és Andor Tamás operatőrök segítőjeként. A filmgyári kameraasszisztensek választott csoportvezetője volt. 1992-ben már a stúdiókamera mögött állt a Duna Televízió első adásnapján, december 24-én. A Híradót választotta és a dokumentumfilmeket. Sokat utazott, járt Japánban, Kínában, Távol- és Közel-Keleten, Európa sok országában, a boszniai háborúban. Ha nem volt kezében a kamera, a cigaretta majdnem mindig. A szíve még bírta volna, a tüdeje már nem. Nagyon sokan voltak a nagyigmándi temetőben június 18-án és megrendülten hallgatták Pekár István elnök búcsúszavait."

 

14804754_1189300171137192_752688405_n.jpg

1996. tavasz 

  

Szólj hozzá!

Szabadság!

2016.06.01. 22:42

Eljött a nap, hogy fölavassam gyönyörű bringámat, amit nektek köszönhetek :-) Jelentem, vásároltam egy biztonságosabb lakatot is és elindult a tekerős szezon. Mennyei érzés suhanni a csodás napsütésben, ahelyett, hogy egy órát ülnék az idegölő dugóban, látva és hallva a sok türelmetlen, bosszankodó, dudáló sofőrt :-) Azt ugye eddig is tudtuk, hogy egy meseszép városban lakunk, de ebből a szemszögből is egy új arcát látja az ember és ez fantasztikus!!! Nem túl nagy a táv, amit megteszek, kb. 10 km oda-vissza....a semminél ez is több, az biztos :-) Lévén nincsen váltó rajta, gyúrok lábra és popsira...attól meg nem lesz bajom :-) Halálfélelmem is csak párszor volt, majdnem végig tudok bringaúton nyomulni. Három féle bringást figyeltem meg. 

1. Bubisok - részben munkába igyekezve, részben városnézős tagok

2. Szuper drága, verseny brinyóval nyomuló, sőőőt suhanó fejek, óriási rutinnal

3. Városi, ráérős, kényelmesen munkába haladós bringások - én azt hiszem ebbe tartozom. Legalábbis most még. Élvezem az út minden egyes percét, a napsütést, a szelet, az illatokat, a pazar látványt....szóval

Carpe diem 

 

13348664_1081453011921909_1352889465_n.jpg

 

13335398_1081452988588578_467831464_n.jpg

 

13318472_1081452968588580_725385353_n.jpg

 

13335427_1081452978588579_264165445_n.jpg
  A kedvenc platánom :-) 

Szólj hozzá!

Újra 40

2016.05.31. 23:49

Tudjátok a betegség óta én minden évben újra és újra a 40-dik születésnapomat ünneplem. Így volt ez idén is, CSODÁLATOS napom volt :-) 

Miután fölkeltem, kiültem csodás kis teraszomra, és megkávéztam a kedvenc Kisherceges bögrémből a madárcsicsergésben. Ezt követte egy fantasztikus program Erikával, a Városligeti tavon egy jóga óra. Köztudott, hogy nem vagyok nagy jógás (kb kétszer csináltam eddig életemben), így izgalommal vártam. 45 perces óra volt és azt kell, hogy mondjam, hogy életre szóló élmény volt :-) :-) :-) a csodás környezet, a fantasztikus zene (Miskolci Filharmonikusok élőben!!!), szikrázó napsütés, csillogó víz...magam is meglepődtem, hogy ennyire jól esett és megindított :-)

Utána beültünk Erikával az egyik kedvenc helyemre - az Édesmindegybe - egy kis dumcsira, onnan pedig mentünk a Sárával és a Brúnóval ebédelni a Marosba (másik kedvenc hely). Egy szépséges kerthelyiség tele óriási ősfákkal, kellemes környezetben. Istenit ebédeltünk és utána jött az óriási meglepetés, egy szuperszépségesvicces torta, amit Andi készített. A torta engem ábrázolt (no nem ezért volt szép) ahogy egy havas hegyen nyakig a hóban ülök :-) őőőőőrületesen jól nézett ki!!!! :-) Percekig nem tértem magamhoz! Nehezen szántam rá magam, hogy fölvágjam, mert annyira jól nézett ki, de erőt vettem magamon és megtettem.

Délután még elmentem úszni egyet, mert ugye anélkül nem telhet el szülinap, hogy ne menjek vízbe :-) Szinte senki nem volt az usziban, így egy egész saját sávon tolhattam egy órán keresztül :-) Atyaééééég, mennyire imádok úszni, becsobbanok és onnantól megszűnik a külvilág. Csak a víz és én vagyunk. És csak úszom és úszom és úszom....minden idegszálammal koncentrálok, mert szeretem jól csinálni, amit éppen csinálok :-) ez nem jelenti azt, hogy nem élvezem....sőőőőőőőőőőt! Igyekszem magasfokra fejleszteni a mellúszásomat, bár tudom, hogy inkább a gyorsra kéne koncentrálnom. Annak is eljön az ideje, mint mindennek :-)

Este pedig összebújtunk hármasban a jó kis kanapénkon és filmeztünk :-)  és próbáltam megköszönni a többszáz köszöntést, amivel kedveskedtetek nekem és óóóóriási örömet szereztetek! Ezúton is hálásan köszönöm mindenkinek, aki gondolt rám ezen a napon!!! :-) 

Másnap pedig az én drága barátnéimmal (Eszter, Brigi, Petra, Toni) ültünk be a harmadik kedvenc helyemre (a Tűzoltó Szertárba) és rötyögtünk, ettünk, ittunk órákon keresztül. Köszönöm, hogy vagytok nekem!!!

Köszönöm a szebbnél-szebb ajcsikat, imááádom mind egytől-egyig :-)

 

Hát így telt az idei 40-es, azt mondom, SOHA rosszabbat!

 

Carpe Diem

 

montazs.jpg

   

Szólj hozzá!

Anya csak egy van...

2016.04.30. 22:40

Az első szó, ami eszembe jut az a HÁLA.

Hálás vagyok neki, 

mert élek,

mert felnevelt,

mert óvott és féltett,

mert példát mutatott,

mert tanított és szeretett!

Feltétel nélkül szeretett és ez a legtöbb.

Szerencsés vagyok, mert csodálatos gyerekkorom volt, fantasztikus élményekkel, amit soha, senki nem vehet el tőlem. Ő egy nagyon jó EMBER volt. És mi nagyon jóban voltunk. Mindig, mindenkinek segített, legyen az családtag, barát, ismerős, vagy éppen vadidegen. Igazi tyúkanyó volt, nálunk soha nem volt baj, ha ott voltak a barátok, a haverok, házibuli hegyek voltak. Szerette és segítette az idős embereket. Ebben szocializálódtam. Nekem ez természetes. És azt hiszem, ez így van jól.

Amikor anya lettem, akkor döbbentem rá, hogy mekkora felelősséggel jár mindez. Próbáltam a legjobb tudásom szerint nevelgetni a Sárát, fogni a kezét, ha baj volt, támogatni, amikor arra volt szüksége, de szigorúnak lenni, ha a helyzet azt kívánta. Igyekeztem jó mintát mutatni, kisebb-nagyobb sikerrel. Elröppent ez a 20 év és én csak állok és pislogok. Sára 11 hónapos volt, amikor a Mamus elment (igen, így hívtuk, talán a gyerekkori barátaim közül páran még emlékeznek erre) ...elment és én ott álltam és úgy éreztem, hogy belehalok...amikor az életem legboldogabb időszakát éltem éppen, egy részem belehalt az elvesztésébe. Azon a reggelen, amikor felhívtak a kórházból és közömbös hangon közölte egy női hang, hogy meghalt a Mamám, nekem ugyanúgy be kellett mennem a kislányom szobájába és tovább kellett csinálnom...Ő tartott életben, azt hiszem. Ott mosolygott az az édes, pici emberke és arra várt, hogy kivegyem a kiságyból...és bár azt hisszük, hogy, amikor elmegy egy szerettünk, hogy összedől a világ és nincsen tovább, hamar rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. Az ÉLET nem áll meg, legfeljebb kicsit belassul, de soha nem áll meg. Valami vagy valaki mindig továbblendít minket. És talán ez is így van jól. Mert az élet egy folyamatos változás. Soha, semmi sem állandó. És a halál is az élet része. Valaminek a vége, de ugyanakkor valaminek a kezdete is. Ahhoz, hogy ezt tényleg el tudjam fogadni, elég sok időre volt szükségem, de ma, itt ülve lassan 20 évvel a Mamám halála, és oly sok szerettem távozása után, azt gondolom ezzel meg kell békélni. Semmi értelme a kérdésnek, hogy miért ő, miért ilyen hamar (52 éves volt), miért velem....stb? A születés valahogy ellensúlyozza a halált...

És miért írom mindezt most le? Mert Anyák napja van....mindig május első vasárnapja. Szerintem egy csodás nap :-) Mert ezen a napon megemlékezhetünk arról az emberről, aki életet adott nekünk! Elmondhatjuk neki, hogy hálásak vagyunk ezért, és megköszönhetjük neki, hogy fölnevelt és vigyázott ránk. Elmondhatjuk neki, hogy mennyire szeretjük. És bár én ezt már csak a sírjánál tudom megtenni, mindenkit arra biztatok, hogy mondja el az Édesanyjának, hogy szereti, mert nem lehet elégszer mondani...öleljétek át, mert az ölelés jóóó dolog...soha nem tudhatjuk, hogy még meddig tehetjük...ne várjatok a holnapra, ma tegyétek meg!!! :-) 

Én a magam részéről a fél életemet odaadnám, ha mégegyszer hallhatnám a hangját, vagy átölelhetném és adhatnék egy puszit neki...és lehet, hogy a Sára néha már hülyét kap tőlem, de minden nap úgy köszönök el tőle este, hogy kimondom a bűvös szót: SZERETLEK! És ez nekem jól esik. Nagyon jól!

Több, mint 10 éve egy virágküldő cégnél dolgozom (ez itt NEM a reklám helye). Igen, jól gondoljátok, ilyenkor nagyon sok megrendelésünk van...egy héten keresztül éjjel-nappal dolgozunk..az első pár évben "belehaltam" az Anyák napjába...több száz rendelés, szépségesnél-szépségesebb üzenetekkel...örültem, hogy sok ember gondol a Mamájára, de volt, hogy sírva és irigykedve vertem a klaviatúrát...főleg akkor, amikor a szövegben Mamusnak szólította az illető az Édesanyját...gondolhatjátok...ott végem volt...most a napokban (ma is), már mosolyogva tettem-teszem mindezt...pont ma jött megint egy ilyen üzenet...és miközben írtam, az én DRÁGA Mamusomra gondoltam...és arra, hogy hálás vagyok, amiért ismerhettem...és ez így van jól, mert tudom ,hogy találkozunk még! Mert ott van az út túloldalán, csak nem látom...

 

SZERETLEK

 

 

13084118_1063291327071411_207203530_n.jpg

 

Szólj hozzá!

Változás

2016.04.23. 17:40

Drágáim, akik követtek és olvastok, tudnotok kell, hogy a betegség mindig változást hoz az életünkbe. Tudom, hogy sok negatív változást is (fájdalmak, mellékhatások, tűszúrások, hajhullás, barátok elvesztése...stb), de ezek mellett pozitív változásokat is! Amiket talán most még nem láttok, éreztek, de hamarosan megtapasztaljátok ti is, akárcsak én! Tudom, mert megtapasztaltam és tudom, mert a 3 év alatt, amióta blogolok és érintettek százainak nyújtottam segítséget és követtem végig gyógyulásukat, határozottan állíthatom, hogy MINDEN nőnek megváltozik az élete a betegség közben-után és mindent átértékel. A hangsúlyok máshova kerülnek, megváltozik az értékrendünk, a fontossági sorrend, és ami a legfontosabb, a legtöbb esetben mi kerülünk végre az első helyre! És higgyjétek el, ez nem önzőség, csupán egészséges önértékelés. Ha ÉN jól vagyok, akkor jól van a gyerekem, a párom, magyarán a szűkebb és a tágabb környezetemben élő emberek. :-)  

Kitartás tehát nektek drágák, akik éppen most nyomjátok a kemót és úgy érzitek, hogy nem bírjátok ki a következőt, vagy éppen műtét után lábadoztok, és nagyon unjátok már a fájdalmakat....TUDOM milyen érzés. ROSSZ! NAGYON ROSSZ! De mi nők olyan nagyon erősek vagyunk (ha akarjuk, ha nem), sokkal többet (ki) bírunk, mint álmunkban gondolnánk.

Fogadjátok szeretettel az alábbi sorokat:

"A rák egy olyan betegség, amely a földre kényszerít, és mélyen a padlóra küld. Nem figyelmeztet. A rák az nem valami nagyon rossz és nem kívánatos dolog. Egy lehetőség, amit a Mindenható adott, hogy megváltoztasd magad. Ha az elmédet meg tudod változtatni, akkor a boldogság is jönni fog." 

 

img_6319.JPG

Címkék: betegség fájdalom műtét kemoterápia hajhullás tűszúrás sugárterápia

Szólj hozzá!

Zitazonium

2016.01.17. 20:06

Ez a hormongyógyszer neve, amit szednem kell 5 évig (már csak 3), hogy ezzel is csökkentsük a kiújulás esélyét. Szedem is rendesen. Fel sem merült bennem hogy ne tegyem.

Pedig vannak mellékhatásai, mint minden gyógyszernek, aminek hatása is van, annak mellékhatása is van - sajnos.

Gyakran teszik fel nekem érintettek a kérdést, hogy hogy bírom, nem szenvedek-e nagyon a mellékhatásoktól (hőhullám, alvási zavarok....és még sorolhatnám). A válaszom: de igen. Én sem vagyok kivétel ezek alól, napi 8-10 hőhullám az alap, de még a 40 fokos nyári hőségben sem gondoltam arra, hogy abbahagyjam.

Miért?

Mert féltem a kis életemet.

És mert felelős vagyok a lányomért.

És mert annyi tervem van még az életben.

És szeretném az unokáimat a karomban tartani. 

És még ezer okot fel tudnék sorolni.

Zitának azonban van még egy igen kellemetlen mellékhatása, mégpedig, hogy a méhnyálkahártya megvastagodását okozza, ezért azoknak, akik ezt szedik, félévente nőgyógyászati kontrollra kell mennie. NEM elég évente!!! Ez nagyon fontos!!! Mégpedig azért, mert ez aztán rákhoz vezethet. Nem szeretnék újra rákos lenni. Ebben egészen biztos vagyok.

Én is így teszek, mióta szedem. Novemberig minden rendben is volt. Akkor azonban a szokásos vizsgálat során kiderült, hogy 11 mm-re megvastagodott (a normális 3-4 mm), ami már éppen határeset. Mit mondjak, nem ugráltam örömömben, amikor meghallottam. Bízom az orvosomban. Abban maradtunk, hogy januárban újabb kontroll. 

Nem is húztam sokáig, rögtön az első hétre kértem időpontot. Ismét vizsgálat és az eredmény: 16 mm. A francba!!!! Kértem, hogy a lehető legkorábbi időpontot nézzük ki a műtétre. Kedden túl is estem rajta. Az én drága Eszter barátnőm jött velem, mint mindig. 1/2 8-ra mentünk, 11 körül már túl is voltam rajta. Egy éééééédes altatóorvost fogtam ki....bárcsak több ilyen lenne!! Asztalra föl...karok oldalra...kedvesen beszélgetésbe elegyedtünk..mivel foglalkozom, van-e szív, vagy tüdő problémám...stb..és közben végig fogta a kezemet és simogatta az arcomat...hát én meg csak olvadoztam...mondtam is neki, hogy mennyire jól esik a kedvessége. Őszintén meglepődött az őszinteségemen :-) közben orvosom be, aki elkezdte mesélni a többieknek, hogy tudják-e, hogy mellrák ellen kampányolok...mondom az altatósnak, hogy lenne egy nagy kérésem...mi lenne az? Mivel a bal oldalam volt műtött, azt nem szeretem szuratni (pontosabban nem engedem), viszont a jobb karomban a kemó szétégette a legtöbb vénát...de van nekem egy kedvenc kis vénám az alkaromon, alul...ha nem lenne nagy gond, oda kérném a szurit...júúúj, de az fáj...megnyugtattam, hogy nem fáj és arról biztosan tudom, hogy "működik"...és ő elhitte és megtette nekem...aztán jött a jól ismert maszk, mély sóhajok, gondoljon valami szépre...jóóóó, akkor vitorlázom egyet...és már aludtam is :-) 

Jól ébredtem, csak fájt a hasam kicsit...5-kor haza is engedtek. Jóóóól vagyok, nem fáj semmi, minden rendben. :-) A szövettanra várok, ami 3-4 hét....remélem azért hamarabb meglesz!

A legrosszabb, hogy nem úszhatok és futhatok pár hétig :-( ettől végem van!

Mindeközben még decemberben voltam az onkológusnál is a szokásos kontrollon, ahol elmeséltem, hogy mi a helyzet. Azt javasolta, hogy váltsunk gyógyszert, így tehát Letrozole-ra váltottunk. Ennek nincsen ilyen mellékhatása....van helyette más....ez van. 

Mindezt azért meséltem el nektek, hogy tudjátok, hogy erre IS NAGYON oda kell figyelnetek!!!!!!!!!!!!

Zitazonium mellett - félévente nőgyógyászati kontroll!!!!!

Ezen a linken olvashattok egy hasznos cikket:

http://www.webbeteg.hu/cikkek/daganat/812/a-mehtestrak 

 

Egy Müller Péter idézettel zárom soraimat:

"Vigyázz: a boldogság nem öröm! Az örömhöz sok minden kell: siker, szerencse, pénz, gondtalanság, vágyad, reményed, szerelmed, sóvárgásod beteljesülése. A boldogsághoz nem kell semmi. Ami van, az is fölösleges. Nincs benne ragaszkodás, birtoklás, szomjúság. Örökös hiány csak a boldogtalanságban van, de a boldogságban nem hiányzik semmi és senki. Ez a te mennyországod állapota.
Éppenséggel beengedhetsz mást is, ha szereted, de a boldogságod nem függhet tőle."

Müller Péter
Lelke legmélyén minden ember boldog - csak nem tud róla.

Címkék: nőgyógyász mellékhatás műtét hőhullám méhnyálkahártya Zitazonium alvási zavar Letrozole

Szólj hozzá!