Az első szó, ami eszembe jut az a HÁLA.
Hálás vagyok neki,
mert élek,
mert felnevelt,
mert óvott és féltett,
mert példát mutatott,
mert tanított és szeretett!
Feltétel nélkül szeretett és ez a legtöbb.
Szerencsés vagyok, mert csodálatos gyerekkorom volt, fantasztikus élményekkel, amit soha, senki nem vehet el tőlem. Ő egy nagyon jó EMBER volt. És mi nagyon jóban voltunk. Mindig, mindenkinek segített, legyen az családtag, barát, ismerős, vagy éppen vadidegen. Igazi tyúkanyó volt, nálunk soha nem volt baj, ha ott voltak a barátok, a haverok, házibuli hegyek voltak. Szerette és segítette az idős embereket. Ebben szocializálódtam. Nekem ez természetes. És azt hiszem, ez így van jól.
Amikor anya lettem, akkor döbbentem rá, hogy mekkora felelősséggel jár mindez. Próbáltam a legjobb tudásom szerint nevelgetni a Sárát, fogni a kezét, ha baj volt, támogatni, amikor arra volt szüksége, de szigorúnak lenni, ha a helyzet azt kívánta. Igyekeztem jó mintát mutatni, kisebb-nagyobb sikerrel. Elröppent ez a 20 év és én csak állok és pislogok. Sára 11 hónapos volt, amikor a Mamus elment (igen, így hívtuk, talán a gyerekkori barátaim közül páran még emlékeznek erre) ...elment és én ott álltam és úgy éreztem, hogy belehalok...amikor az életem legboldogabb időszakát éltem éppen, egy részem belehalt az elvesztésébe. Azon a reggelen, amikor felhívtak a kórházból és közömbös hangon közölte egy női hang, hogy meghalt a Mamám, nekem ugyanúgy be kellett mennem a kislányom szobájába és tovább kellett csinálnom...Ő tartott életben, azt hiszem. Ott mosolygott az az édes, pici emberke és arra várt, hogy kivegyem a kiságyból...és bár azt hisszük, hogy, amikor elmegy egy szerettünk, hogy összedől a világ és nincsen tovább, hamar rá kell döbbennünk, hogy ez nem így van. Az ÉLET nem áll meg, legfeljebb kicsit belassul, de soha nem áll meg. Valami vagy valaki mindig továbblendít minket. És talán ez is így van jól. Mert az élet egy folyamatos változás. Soha, semmi sem állandó. És a halál is az élet része. Valaminek a vége, de ugyanakkor valaminek a kezdete is. Ahhoz, hogy ezt tényleg el tudjam fogadni, elég sok időre volt szükségem, de ma, itt ülve lassan 20 évvel a Mamám halála, és oly sok szerettem távozása után, azt gondolom ezzel meg kell békélni. Semmi értelme a kérdésnek, hogy miért ő, miért ilyen hamar (52 éves volt), miért velem....stb? A születés valahogy ellensúlyozza a halált...
És miért írom mindezt most le? Mert Anyák napja van....mindig május első vasárnapja. Szerintem egy csodás nap :-) Mert ezen a napon megemlékezhetünk arról az emberről, aki életet adott nekünk! Elmondhatjuk neki, hogy hálásak vagyunk ezért, és megköszönhetjük neki, hogy fölnevelt és vigyázott ránk. Elmondhatjuk neki, hogy mennyire szeretjük. És bár én ezt már csak a sírjánál tudom megtenni, mindenkit arra biztatok, hogy mondja el az Édesanyjának, hogy szereti, mert nem lehet elégszer mondani...öleljétek át, mert az ölelés jóóó dolog...soha nem tudhatjuk, hogy még meddig tehetjük...ne várjatok a holnapra, ma tegyétek meg!!! :-)
Én a magam részéről a fél életemet odaadnám, ha mégegyszer hallhatnám a hangját, vagy átölelhetném és adhatnék egy puszit neki...és lehet, hogy a Sára néha már hülyét kap tőlem, de minden nap úgy köszönök el tőle este, hogy kimondom a bűvös szót: SZERETLEK! És ez nekem jól esik. Nagyon jól!
Több, mint 10 éve egy virágküldő cégnél dolgozom (ez itt NEM a reklám helye). Igen, jól gondoljátok, ilyenkor nagyon sok megrendelésünk van...egy héten keresztül éjjel-nappal dolgozunk..az első pár évben "belehaltam" az Anyák napjába...több száz rendelés, szépségesnél-szépségesebb üzenetekkel...örültem, hogy sok ember gondol a Mamájára, de volt, hogy sírva és irigykedve vertem a klaviatúrát...főleg akkor, amikor a szövegben Mamusnak szólította az illető az Édesanyját...gondolhatjátok...ott végem volt...most a napokban (ma is), már mosolyogva tettem-teszem mindezt...pont ma jött megint egy ilyen üzenet...és miközben írtam, az én DRÁGA Mamusomra gondoltam...és arra, hogy hálás vagyok, amiért ismerhettem...és ez így van jól, mert tudom ,hogy találkozunk még! Mert ott van az út túloldalán, csak nem látom...
SZERETLEK