„A humor nem feltétlenül ad éveket az életedhez, viszont életet ad az éveidhez.” (ismeretlen szerző) – mennyire egyszerű és igaz :-)
Drágáim, megint egy örökkévalóság óta nem írtam…nem szép tőlem, de nem szeretnék kifogásokat keresni. Egyrészt, mert nincs kedvem, másrészt, mert semmi szükség rá :-) a betegség többek között arra is megtanított, hogy NE akarjak örökké, mindenkinek, mindenáron megfelelni :-)
Te, aki most kezded el olvasni a blogomat, mert nálad is mellrákot diagnosztizáltak, tudnod kell, hogy túlélhető ez a szarság, és VAN élet a mellrák után is! Nem is akármilyen! A lehetőség adott mindenkinek, CSAK rajtad múlik, hogy élsz-e vele és kihozod-e belőle a legjobbat :-)
Van egy csodahely a világban, a neve Vrbnik, Krk szigetén. Na, ott ülök én most a kis teraszomon és megpróbálok neked segíteni! Igen, neked, akinek talán ma van életed legrosszabb napja. Pénteken fogtam magam és lejöttem 5 napra még egy utolsó feltöltődésre a hosszú tél előtt. Sokáig hezitáltam, mert nem állok olyan jól anyagilag, de végül döntöttem és ismét helyesen :-) hiszen EGY, azaz 1 életem van és ha nem jöttem volna, bántam volna egész télen. A lányom is ezt mondta. Már megint igaza volt a kis drágának :-) Hiszen nem tudhatom, hogy jövőre is létezem-e még? Ettől izgalmas az egész. Ha mindent tudnánk előre, dög unalmas lenne! Tehát, a jelszó: spontaneitás!
Szóval ez a csoda hely mondhatom, hogy a törzshelyem lett, hiszen először 2013. nyarán voltam itt. Az én drága Petra barátnőm találta nekem ezt a helyet teljesen véletlenül. Azon a nyáron értek véget a kezeléseim, a sugár pontosan június 17-én, és én semmi mást nem éreztem, minthogy mennem kell. El, bárhova, messzire, csak el…így jutottam hát el ide. Azon a nyáron az itt töltött 2 hét volt nekem maga az újjászületés, a paradicsom! És bár licra fölsőben voltam végig, mert nem mehettem még máshogy a napra, ezt sem bántam és nem gátolt semmiben :-) büszkén viseltem 2 mm-es frizurámat (én már ezt annak éreztem) és magasról tettem az engem méricskélő emberekre. Aztán tavaly újra visszajöttem, már komolyabb séróval, még a rekonstrukcióm előtt álltam, és most megint itt vagyok, túúúúl a helyreállító műtéten, túl a mellbimbó kialakításon és mellbimbó tetováláson :-) készen vagyok, befejeztem, lezártam a mellrák című fejezetét az életemnek!!! ÉLEK és minden egyes pillanatért hálát adok!!! Lassan tudok hálával tekinteni a betegségre is, hiszen megtaláltam az utamat. Az utamat, amit még ha nem is tudatosan, de kerestem évek óta. Azt mindig tudtam, hogy egy óriási adag szociális érzékenység jutott nekem osztályrészemül, azt is tudtam, hogy ha tehetném, szociális munkás lennék, de nem tettem meg az első lépést. A betegség viszont ráébresztett, hogy az a feladatom, hogy a saját betegségemen keresztül segítséget nyújtsak NEKED és minden érintettnek, aki nyitott a stílusom iránt. Segíteni szeretnék átvészelni életed egyik legnehezebb (ha nem a legnehezebb) időszakát és reményt táplálni beléd! :-) Biztosan volt, van és lesz olyan, aki pár bejegyzés elolvasása után többet nem nyitja meg ezt az oldalt, de biztos vagyok benne, hogy olyan is akad bőven, aki időről-időre visszalátogat és beleolvas a naplómba, amit a betegség első napján kezdtem el írni. És ez így van jól! Sőt, minden úgy jó, ahogy van! Csak sokszor nagyon nehéz ezt elfogadni. Még én is tanulom. A visszajelzések arra ösztönöznek 2 és fél évvel a diagnózis után, hogy ne hagyjam abba az írást. Köszönöm nektek a sok-sok kedves, megható, ösztönző, őszinte levelet!!! El sem tudjátok képzelni mennyire szívet melengetőek :-) megerősítenek és inspirálnak!
Ma 6-kor fölébredtem és úgy döntöttem, hogy már nem fekszem vissza (általában sajnálom az időt az alvásra fecsérelni), inkább elmegyek futni. Ha valaki azt mondja nekem 3 évvel ezelőtt, hogy futni fogok és a nyaralásra is fogom vinni magammal a futócipőmet, valószínűleg hangosan kiröhögöm :-) ismered ugye? SOHA NE MONDD, HOGY SOHA!!! :-) Azt tudnod kell, hogy Vrbnik egy nagyon pici falu (1270 lakossal, 50 km2-en), így csak 2 km-t futottam. Futhattam volna akár ötöt is, de nem volt kedvem körözni :-) miután körbefutottam a falut, lementem az öblömbe (igen, egy kicsit most már az enyém is), és úsztam még egy fél órát erőltetett tempóban :-) CSODÁS a part korán reggel, amikor még senki nincsen. IMÁÁÁDOM ezt a végtelen nyugalmat!!! A tenger pedig mennyei!!! Nem túl meleg, pont kellemesen hűsítő és simogató :-) Ismeritek az érzést, amikor fölfekszel a hátadra a víz felszínére és csak lebegsz??? A füledet is be kell tenned, hogy teljesen kizárd a külvilágot! Közben érzed, ahogy a nap sugarai simogatják az arcodat! Atyaééééééég – kell ennél több? Csak lebegsz és minden egyes porcikádban érzed, hogy ÉLSZ!!!! :-) Talán most nevetsz ezen, de kívánom, hogy jussál el arra a pontra, ahova én már eljutottam és tudjál örülni egy ilyennek vagy annak, ha látod a teliholdat rád mosolyogni, ahogyan most éppen velem teszi :-) pontosan velem szemben ragyog teljes nagyságában :-) a víz pedig csillog tőle!!!! Na, ezekért és az ehhez hasonló pillanatokért érdemes élni!
Carpe Diem!
Muszáj megosztanom veletek, hogy mit olvastam ma. Egy kedves ismerősömtől kaptam ezt a könyvet, de mostanáig valamiért nem nyitottam ki. És mivel mindennek eljön a maga ideje, pontosan így kellett ennek is lennie, hogy pont most, pont itt olvassam el. Hát nem csodás? Ja, a könyv: Christine Clifford: A rák ismeretlen oldala (történetek a reményről és a nevetésről).
Kötelező olvasmány Neked is! Eddig is tudtam, hogy humorral mindent könnyebb elviselni, végig csinálni, túlélni – ezt próbáltam én is a betegség alatt, kisebb-nagyobb sikerrel, de ez a könyv egyszerűen zseniális!!! Hangosan nevettem a parton :-)
Nem szeretném lelőni a poénokat, tényleg érdemes elolvasni, de ez a kedvencem:
„Ha volt egy tumorod, sötét lesz a humorod” – milyen igaz :-)
„A mennyország nem egy hely, hanem egy érzés” – ismerős :-)
Fogadd tőlem sok szeretettel az alábbi útravalót:
„Minden nap újabb ígéretet tartogat számunkra!
Minden nap újabb reményeket tartogat számunkra!
Minden nap újabb elszántságot tartogat számunkra!”
Kérlek, hidd el, tudom, hogy mit érzel most, hogy mennyire félsz és mennyire dühös és szomorú vagy…én is jártam ott, ahol most TE vagy…nem mondom, hogy könnyű lesz végigcsinálni, mert nem lesz az, de végig lehet és végig is KELL csinálni! Összeszorított fogakkal, mindig csak az adott nappal és annak a feladatával foglalkozz!!! És KÉRLEK, fogadd el a családod, a barátaid, az ismerőseid segítségét!!! Kukába a büszkeséggel! Legvégül pedig azt kívánom Neked teljes szívemből, hogy tanuljál meg újra nevetni!!!