2013. május 10. péntek

Ezek az éjszaki hőhullámok iszonyú kellemetlenek, csurom vizes vagyok egész éjjel, aztán fázom, aztán melegem van….szarul aludtam. Összedobálom a ruháimat, ami kell Balatonra, mert délután szeretnék lemenni. Verseny lesz Lellén a fiúkkal. ELSŐ verseny idén!!!!!! Sugár közben éreztem, hogy jön az én rettegett ellenségem, a pánikroham. Csak "L"-re próbáltam koncentrálni, és rettegve vártam, hogy elmúljon, anélkül, hogy elájulnék, vagy megmozdulnék. Befeszült a jobb lábszáram, ami amúgy is zsibbad, és villámgyorsan futott át az agyamon, hogy mégis mélyvénás trombózisom van, tüdőembóliát kapok, és itt halok meg az asztalon. Hááát, be kell valljam, elég rossz volt. Nagy nehezen leküzdöttem, és vége is lett a sugárnak. Remegő lábakkal lemásztam az ágyról, fölöltöztem és eljöttem. Leültem a Tibornál egy kv-ra, és próbáltam összeszedni magam…befutott a Brigi a Jenny barátnőjével, akik éppen mammográfiáról jöttek. Brigi 44 éves és most volt életében először!!!!! Jól le is szúrták, hogy miért nem volt még eddig soha!!!! Miért is??? Mert soha nem mondta a dokija, hogy illene elmennie. Most is úgy mentek, hogy ismerős segített nekik beutalót szerezni!!!!

Jókat rötyögtünk, próbáltam palástolni, amennyire lehet, hogy nem igazán vagyok a toppon, aztán elindultam az irodába. Még útközben is elég vacakul voltam, a Margit híd közepén úgy éreztem, hogy megint jön a kis sunyi pánikroham, de szerencsére csak a szele csapott meg. Végre beértem, ahol Hajni várt nagy boldogan a feldíszített irodában :-) jó volt látni, hogy boldog!!!!!!!!! Az elmúlt fél év után szegény, amit velem, mellettem végigcsinált…..Dolgozgattam, de éreztem, hogy nem stimmel valami…ledőltem kicsit, hátha jobb lesz. Ádám szaladt oda, elhoztam neki a baldahint, az Emmusnak. Ő sem volt topformában szegény!!! Kora délutánra úgy ahogy jobban lettem, csak mérhetetlenül fáradtnak éreztem magam. Ami persze nem csoda, csak én vagyok képtelen felfogni a kicsi agyammal, hogy NEM bírom még a normál tempómat hozni!!!! Folyamatos önkontrollt kéne végeznem ezzel kapcsolatban, de képtelen vagyok rá. Mivel „jól” vagyok, azt gondolom, hogy mindent bírok már ugyanúgy csinálni, mint a betegség előtt. Csak ez nem így van. Éppen sugárkezelésre járok minden áldott reggel, ami lelkileg visel meg tudat alatt. Fáj, zsibbad a jobb lábszáram, amiről szintén próbálok nem tudomást venni, de ott van egy fájdalom folyamatosan. Minden nap szurkálunk megint vérhigítóval, tiszta lila, kék, zöld a hasam. A fejem undorítóan néz ki ezzel a kiselefánt frizurával, ami megint csak kiborít tudat alatt. Viccelődöm a pepivel, de közben (ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz) kiborít, hogy viselnem kell a 30 fokban és folyamatosan hőhullámaim vannak, amitől csuromvíz lesz egy perc alatt a pepi alatt lévő kis satyek. Utálom, hogy minden reggel „maszkot” kell festenem az arcomra, hogy ne nézzek úgy ki, mint egy szőrtelen ufó!!!!! Jelen pillanatban kb. 4-5 mm-es a szőrzet a fejemet (hajnak igazán nem merném nevezni még), ritkás és nem egyforma hosszú. Szemöldököm (ami oly szép vastag és sűrű volt hajdanán, amit a Papától örököltem), mostanra egy gyér, kopott, nagyis szemöldökre emlékeztet leginkább. Próbálom minden reggel megrajzolni, de totál természetellenesnek érzem a látványt. Mondjuk, pepivel elmegy, de anélkül…hááááát. Szempillám a bal szememen kb. 4 db, a jobbon kb. 3 db, különböző hosszúságú és olyan ritka, mint a békebeli (vas) gereblye fogai. Ja és csak és kizárólag fölül van mindez. Alul nuku. Semmi. A jobb szememen annyira kevés van fölül, hogy a szemhéj tussal óriási kihívást jelent kihúzni a szemem, mivel nincs aminek a mentén haladjak. Ezt női olvasóim talán jobban fogják érteni, mint a férfiak :-) no problem. Amit érzékeltetni szerettem volna, az csak annyi, hogy miután mindezzel a festegetéssel elkészülök minden áldott reggel és belenézek a tükörbe, mégsem tetszik a látvány!!!! Normál esetben ugye, miután a nők kifestik magukat, szépnek találják magukat (legtöbbször). No én nem. Max. úgy érzem, hogy mindent megtettem annak érdekében, hogy nem nézzek ki „kemós, sugaras, szőrtelen, rákosnak”! Ami ugye már nem is vagyok hivatalosan!

Szóval, megköszöntöttük a Hajnit, aki nagyon örült az ajándékoknak, aztán lementünk egy kv-ra az egyik cukiba :-) Hazafelé aztán még megálltam bevásárolni, ami iszonyú kihívást jelent minden alkalommal így munka után, amikor már semmi másra nem vágynék, csak arra, hogy végre hazaessek és levehessem a pepit és kikapcsolhassak és elengedhessem magam, miután egész nap „tartom” magam fél éve….suhantam már hazafelé,a 30 fokban, csodás napsütésben, és lekaptam a pepit a fejemről, mert iszonyú melegem volt. És akkor elkezdtek potyogni a könnyeim, és csak zokogtam, és zokogtam, és zokogtam…alig láttam a könnyeimen keresztül…fogtam és megálltam egy helyen és csak ültem a kocsiban és zokogtam…nem akartam így haza menni és megijeszteni a Micit és elrontani az hangulatot. Megvártam hát, hogy picit elmúljon a sírás, összeszedtem magam és hazagurultam. Megvacsiztunk, aztán nekiálltam letakarítani a teraszt, kiteregettem, dolgoztam kicsit, takarítottam egy kicsit…Péter hívott közben, kifakadtam neki és jót bőgtem újra…szegény. Van elég baja nélkülem is!!!!!

Mondanom sem kell, hogy nem mentem Balatonra. És el tudjátok képzelni, hogy hogy lehetek, ha ÉN NEM megyek le a Balatonra, amikor megtehetném. 10-kor lefeküdtem, de 11-ig nem bírtam elaludni…Istenem, de jó lenne már mindene túl lenni!!!

(részlet a naplómból)

2014. május 10. szombat

Reggel 7 óra, ülök a Földvári kikötőben a hajón, szikrázó napsütés, csillog a víz, jön a szél :-) Nosztalgiával tekintek a Spari felé és melegség járja át a lelkemet. Mennyi szép emlék! A boldog, gondtalan gyermekkor vidám pillanatai sejlenek föl! Még jobban érzékelem és élvezem az apró részleteket, melyek körülvesznek. Hálát adok, amiért itt lehetek, egészséges vagyok és túl vagyok a borzalmakon. Csinos frizurám van, újra van szempillám és szemöldököm, nem fáj semmin. É L E K !!! Minden nap, minden percében. Minden még jobban felértékelődött a betegség óta.

Kv, reggeli a Csigában, utána pedig irány Siófok, mert ott lesz a verseny. 11-kor rajt, addigra már rendesen fúj a szél, és szikrázó napsütés van. Álomvitorlázóidővan!!!!!!!!! :-) :-) :-) Én pedig úgy érzem, hogy szétfeszíti a mellkasomat a boldogság!!!! Bár voltam lent tavaly párszor, de ezt az érzést nem tudom nektek szavakba önteni, hogy most újra itt vagyok, és már nem rákosan. Nem kell a parókával és a sminkkel görcsölni, nem érzem úgy minden pillanatban, hogy azért néznek, mert látják, hogy pepiben vagyok és látják, hogy beteg vagyok. Újra a vagány és magabiztos Bori vagyok! :-) Frenetikus érzés! Futam után kiültem egy kvzó teraszára és csak gyönyörködtem a csillogó vízben és boldog voltam! :-) Egész jól mentünk ma, holnap is lesz még egy futam, aztán vissza Lellére :-)

SEMMI más nem számít, csak az egészség!

Carpe diem :-)

                                                                                        Földvár