Kövess facebook-on

fb.jpg

Mellrák után is van élet-együtt könnyebb!

Szeretnék neked segíteni a saját példámon keresztül Mi történik, ha valakinél mellrákot diagnosztizálnak? Mibe kapaszkodhatsz, mire számíthatsz? Hogyan éld túl?

Friss topikok

  • Lusuka: Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook... (2018.06.25. 15:50) Ezennel tudatom: hajam mennyisége a fejemen, nulla
  • Olliék: Én személy szerint örülök a team-ok felállításának. ( bizottság) szinte 100%-ban elkerülhető a gyó... (2018.01.13. 08:11) Mi közöm nekem ehhez az egészhez?
  • Ottilia Váradiné Eszenyi: @Ottilia Váradiné Eszenyi: @hbori: Bizony. Összekávézhatnánk már! (2017.06.20. 16:36) Kis nyári szösszenet
  • hbori: @őrültharcos: drága, nem tehetsz róla Te sem és más sem!!!!!! Drukkolok neked nagyon-nagyon!!!!! H... (2017.02.10. 15:51) Én kérek elnézést!
  • hbori: Örülök, ha picit is segítek neked, remélem jól vagy!!!!! :-) Ölellek!,Bori (2016.07.04. 12:54) Köszönöm, JÓL vagyok!

Címkék

.kemoterápiás kezelés (1) .táplálkozás (1) 2015.február .8 (1) adjuváns (1) adjuváns terápia (1) agavé szirup (1) alma (1) Aloe First (1) aloe first (1) alumínium mentes (1) alvási zavar (1) amerikai kutatócsoport (1) Amoena (1) Angelo Merendino (1) Anita Hungária (2) anti-hormon (1) antibiotikum (5) antihormon (1) antioxidáns (1) Arató Györgyi (1) árkád (1) áttét (7) áttétképződés (1) a haj elvesztése (1) a mellrákról (1) A most hatalma a gyakorlatban (1) A rák ellen az emberért a holnapért (1) a rúzs színe (1) Babó (1) bálint ház (1) Balogh Béla (5) BAlogh Béla (1) balogh béla a tudalatti tízparancsolata (1) balogh béla többszintű gyógyulás (1) banán (1) barátság (1) barnacukor (1) battle (1) betegség (9) bimbóudvar (1) biopszia (1) bőröm (1) borotválás (2) branül (1) BRCA1 (1) BRCA2 (1) breast cancer (2) breast reconstruction (1) brokkoli (1) Búbánatvölgy (1) buddhizmus (1) carcinoma (1) carpe diem (2) céklalé (1) christine clifford a rák ismeretlen oldala (1) cici (1) cicik (1) Contratubex (1) corebiposzia (2) család (1) csillagainkban a hiba (1) csontizotóp (1) csövek (1) CT (4) cukkini (1) cukor (1) cytológia (1) C vitamin (2) Dagadt Köcsögök (1) daganat (18) daganatellenes (1) daganatok (1) daganatos (4) daganatos betegség (5) daganatos sejtek (1) daganatos tünetek (1) daganatsejt (1) daganattípus (2) david servan schreiber a rák ellen (1) depresszió (1) dganatos betegek (1) diagnosztika (1) diagnosztikus teszt (1) diagnózis (10) diagnózisközlés (1) diéta (2) dietetikus (1) Digi tv (1) DNS (1) double mastectomy (1) Dr (2) Dr Bagdy Emőke (1) Dr Csernus Imre (1) Dr Kunos Csaba (2) Dr Mátrai Zoltán (4) dr Mátrai Zoltán (1) Dr Polgár Csaba (1) Dr Rubovszky (1) Dr Rubovszky Gábor (1) Dr Sávolt Ákos (1) D vitamin (1) Eckhart Tolle (1) eckhart tolle a most hatalma (1) egészséges (1) EGFR (1) együtt könnyebb (1) egy kis mennyország (1) elengedés (1) elfogadás (1) elvonulás (1) émelygés (1) EML4/ALK (1) emlő (7) emlőállomány (1) emlőbimbók (1) emlőbizottság (1) emlődomborulat (1) emlőhelyreállító műtét (1) emlőimplantátum (1) emlőmegtartó (2) emlőműtét (1) emlőrák (14) emlőrák tünetei (2) emlőrekonstrukció (1) emlőszövet (1) emlőtumor (2) Emlő és lágyrészsebészet (1) emlő osztály (1) eper (1) Eredeti Fény templom (1) érzéketlen (1) expander (9) fáj (2) fájdalmak (4) fájdalom (4) fájdalomcsillapító (3) fáradság (1) FEC (1) fehérvérsejt (5) fehérvérsejtképző (2) fehér kenyér (1) fiatal rák barát klub (1) figyelj magadra (1) figyelmeztető jelek (1) fiziológiás sóoldat (1) flashmob (1) fogyókúra (1) gén (1) gének (1) genetika (1) genetikai vizsgálat (3) génhiba (1) génmutáció (1) génvizsgálat (1) gyaloglás (1) gyógykoktél (2) gyógytorna (5) gyógyulás (1) gyümölcs (1) haj (5) hajam (4) hajápolás (1) hajhullás (3) hajó (1) halál (1) Halom Borbála (1) Halom Bori (1) halom bori (2) harcosok (1) hegek (1) helyreállító műtét (2) HER2 (3) Her2 pozitív (1) Híd összefogás (1) hit (1) hőemelkedés (1) hőhullám (6) hőhullámok (6) hónom alja (2) hormonegyensúly (1) hormongyógyszer (3) hormonkezelés (3) hormontabletta (1) hormonterápia (3) hősök (1) immunrendszer (2) implantátum (6) Index (1) index (1) infúzió (6) interjú (1) International Journal of Oncology (1) intézet (1) intravénás (1) invazív (1) Iron Man (1) Iron Men (1) ízek (1) izotóp (2) ízületem (1) ízületi fájdalom (1) izzadásgátló (1) Jennifer (1) kávé (1) Kékszalag (1) kemó (34) kemós (2) kemoterápia (22) kemoterápiás (1) kendő (1) kezelés (5) kezelések (4) kiállítás (1) kimerültség (1) kivi (1) koktél (1) kompressziós (1) kompressziós melltartó (5) kontroll (5) kontrollvizsgálat (1) kopasz (14) kopaszon (1) kopaszság (1) korai diagnozis (1) korai stádium (2) kórház (19) körmeim (2) Kornis Mihály (1) Kossuth rádió (1) kötözés (1) krumpli (1) küzdelem a rákkal (2) labor (5) laborvizsgálat (1) Lánchíd rádió (1) lány kilenc parókával (1) láz (1) lázam (1) lázas (2) lebenyes pótlás (1) leborotváltuk (1) lélek (1) Letrozole (2) love (1) lúgosítás (1) lumpectomia (1) lumpektomia (1) mammográfia (10) Mándi László (1) mastectomia (2) masztektómia (2) Mátrai (1) Mátrai Zoltán (1) Medrol (1) medrol (1) megszúr (1) méhnyálkahártya (1) mell (18) mellápolás (1) mellbimbó (10) mellbimbó tetoválás (4) mellbimbó udvar (1) mellbimó (1) mellékhatás (8) mellékhatások (6) mellem (13) mellműtét (3) mellrák (41) mellrakforum (1) mellrakinfo (1) mellrákinfó (2) mellrákinfó egyesület (3) mellrák stádiumai (1) mellrák tünetei (3) mellrák után (1) mellrak után is van élet (1) mellrák után is van élet (5) Mellrák után is van élet (1) melltartó (2) melltetovlás (1) mell töltés (1) mélyvénás trombózis (1) menopauza (1) metasztázis (1) mintavétel (1) mit kel tudni az emlőrákról (1) mobilalkalmazás nőknek (1) mokka (1) molekuláris diagnosztika (1) Mona Lisa stúdió (1) Mona Lisa Stúdió (1) MRI (5) mulázs (1) Müller Péter (1) mutációk (1) mutációs vizsgálat (1) műtét (28) müzli (1) nancy brinker nyerjük meg a versenyt (1) nemzetközi mellrák (1) nőgyógyász (1) nőiesség (1) Női Egészségmegőrző Program (1) nővér (1) nővérek (1) nyelvem (4) nyikrokcsomók (1) nyirokcsomó (8) nyirokcsomók (2) nyirokér (2) ödémás (1) OEP (3) oncotype DX (1) onkológia (12) Onkológia (1) onkológiai (2) onkológiai intézet (1) onkológia kezelés (1) onkológus (10) onkoplasztika (1) onkopszichológia (1) onkoteam (1) önvizsgálat (10) operáció (3) operál (1) operált (2) öröklődő mellrák (1) országos (1) országos onkológiai intézet (13) Országos Onkológiai Intézet (7) országos találkozó (1) orvos (1) orvosi sminktetoválás (1) orvosok (1) ösztrogén (5) parciális rezekció (1) paróka (10) pepi (9) petefészek (1) petefészekrák (1) Pink Ribbon (1) Pink ribbon (1) pozitív (1) progeszteron (1) progreszteron (3) protézis (1) quadrantectomia (1) Rados (1) rák (12) rákbeteg (1) rákbetegek (1) rákbetegség (1) rákbetegség megelőzése (1) Rákellenes Liga (1) rákgyógyítás (3) rákos (7) rákos beteg (1) rákos sejtek (1) ráksejtek (2) rákszövetség (1) Rákvolt (1) rák világnapja (1) rehabilitáció (2) rekonstrukció (2) rekonstrukciós műtét (6) remény (1) Richter (1) rizikó faktorok (1) röntgen (1) rosszindulatú (3) rosszindulatú daganat (3) roston csirke (1) rózsaszín lufi (1) rózsaszín masni (1) rózsaszín szalag (1) Rubivszky (1) Rubovszky (6) saláta (1) sebész (3) sebészet (1) sebészeti beavatkozás (1) Silia (1) simonton (1) sírás (1) sóoldat (1) sorstárs (2) spenót (1) sport (2) stressz (1) strong (1) sugár (13) sugaras (1) sugárgép (1) sugárkezelés (13) sugárterápia (8) Susan G.Komen (1) Szabó György (1) szájápolás (1) szájszárazság (1) szám (1) szegmentrezekció (1) Székely Borbála (1) szemöldök (4) szempilla (5) szempillám (1) Szendi Gábor (1) szeretet (1) szilikon (2) szilikon implantátum (2) szilikon protézis (1) szövet (1) szövettan (3) szteroid (1) születésnap (1) szűrés (3) szűrőállomások (1) szűrőprogramok (1) szűrővizsgálat (4) Tari Annamária (5) tari annamária sejtem (1) Tavasz Brigitta (1) Taxotere (1) Team Prevention (2) teoválás (1) terápia (1) testápolás (1) tészta (1) tetoválás (1) többszintű gyógyulás (1) töltés (4) torkom (1) torna (2) történetek (1) túlélő (2) tumor (6) tumormarker (2) tumor kiújulás (1) tűszúrás (2) TV2 (1) ultrahang (7) uránia (1) utolsó kemó (2) Vámos Móni (1) Vámos Monika (1) Vámos Mónika (1) varrat (2) varratok (2) varratszedés (1) vas (2) végtagfájdalom (1) végtagom (1) véna (4) vénák (1) vénás vas (1) vérhigító (2) vérkép (3) vérképző (1) vérnyomásmérés (1) vérpótló (1) vérvétel (14) Vigasztalások könyve (1) Virág (1) Vivicittá (1) víz (1) vizsgálat (1) vörösvérsejt (1) vörös szőlőmag (1) Vrbnik (1) xillit (1) zárójelentés (1) Zitazonium (2) Zoltán (1) Címkefelhő

Történetek-blogok

2015.01.06. 11:54

Szeretnék minél több tapasztalatot és történetet megosztani veletek, ezért kérlek, küldd el TE is a saját történetedet, tapasztalataidat, észrevételeidet! Minden ember más, tehát minden eset is más. Soha nem tudhatjuk kinek van egy olyan tapasztalata, ami másoknak hasznos lehet. Mi, akik legyőztük a mellrákot, mind hősök vagyunk! Legyünk tehát büszkék erre és ne féljük vállalni magunkat és a történetünket!

Kérlek írj a halombori@gmail.com címre.


Történetek - fantasztikus nők, tanulságos történetei!

 

 

Szakál Réka vagyok, idén töltöttem a 39. évem, boldogságban. Van egy 18 éves fiam, akivel és aki miatt végig csináltam az egész tortúrát. Szeretném ha megosztanád blogodon, mert sok nő és persze férfi sincs tisztában a mellrákkal és a vele kapcsolatos dolgokkal. 

 

Nos, 6 éve boldog párkapcsolatban éltem, hittem én. Akkori párom, december 24.-én lévén szent este, meglepetésként bejelentette már nem szeret és úgy döntött lelép. Áprilisig húzódott a dolog, mondván nem talál albérletet. Számomra elég fontos volt a kapcsolatunk, 10 év után Ő volt az első komoly kapcsolatom. Szóval szakítottunk, egy világ omlott össze bennem, úgy láttam nincs kiút, elvesztem, falat építettem magam köré és sírtam. Sírtam éjszaka, sírtam nappal, délután, munkahelyen, otthon, minden hol. Jobbára magamat hibáztattam, kerestem a hibát, hol rontottam el? Nem kaptam választ, ez ment 2011. Áprilisától, 2011. júliusáig. Aztán megráztam magam, átrendeztem a házat az életem és felálltam. Éltem tovább az egyedülálló nők életét, elmentem dolgozni (4 műszak), hazamentem, mostam, takarítottam, vasaltam, neveltem az akkor 15 éves fiamat. Amikor kezdtem lelkileg és anyagilag helyrejönni a munkahelyemen megnyomtam a jobb mellem egy picit. Fájt, nagyon, azonnal mosdó gondolván, biztos ismét kijött a merevítő. Hát ez nem a merevítő volt, egy babszemnyi csomót találtam, ez 2011. November.5.-én volt. Rohantam onkológushoz aki fogadott is 2011.November.7.-én, azonnal átküldött emlő szakrendelésre, onnan Hatvan Sürgősségi Mammográfiára, mell ultrahangra. Mivel gondoltam nagy a baj, felhívtam a barátnőmet (Apcon lakik) jöjjön be Hatvanba, mert ezt egyedül nem biztos, hogy végig csinálom. Az ultrahangon egy kedves orvos (FÉRFI) csak el nem ásott olyan finoman közölte, hogy olyan rosszindulatú mellrákom van, hogy csak na, de áttétek is vannak a hónalji nyirokcsomóban. Finom volt, megértő és bátorító, sírva jöttem ki a kezemben egy halom felvétellel, A4 lappal tele Latin szöveggel, amit nem értettem. Kinn elsírtam magam a barátnőm vállán, Neki már el tudtam mondani, hogy szerintem nagy baj van. Első gondolatom, persze az öngyilkosság volt, de mi lesz a gyerekemmel aki mindent jelentett nekem. Kifogja felnevelni, hogy fog nélkülem élni, hisz az apja nem kíváncsi rá. Szóval ismét megráztam magam és mentem vissza Gyöngyösre az orvosomhoz, nem kevés kérdéssel. Félelmem beigazolódott, igen agresszív HER2 ^+, nyirokcsomóban áttétes mellrákom van, jelezte az orvos. Arcát látva, kicsit döbbent volt Ő is. Semmi panaszom nem volt, konditerembe jártam, 4 műszakban dolgoztam, túlóráztam, éltem az életem. Ez mind megváltozott abban a pillanatban, mi lesz most tettem fel az ironikus kérdést? A jobb mellemet le kell venni, illetve a jobb hónalji nyirokcsomókat ki kell venni, majd kemo és sugár. Jó kilátások, ez volt 2011.10.07.-én. a névnapom 10.10-én van, szóval az ajándék letudva. Munkahelyen be kellett jelentenem, mert határozott idejű szerződésem volt, van, nem szerettem volna elveszíteni a munkahelyem, ebből élünk, tartom fenn a lakást és nevelem a fiam. Főnökök hada várt az irodában, 7 FÉRFI és mind engem és a melleimet néztek, kicsit megalázó volt, de dolgozni akartam. Jött a tortúra, altatóorvos, onkoteam, tumormarker, stb, rohanás, orvostól munkába, gyereknevelés telefonon. És meglett az időpont a 2012 évi első emlő masztektómia az enyém, 2012.01.02 reggel 8-kor első műtétes vagyok. Hurrá, Boldog Karácsonyt, Még Boldogabb Új Évet. A fiamnak és a szüleimnek meg kell mondanom. Anyu sírt, amikor hazamentem szinte mindig, apu sosem mutatta ki az érzelmeit, a fiam szintén sírt 16 évesen és azt kérdezgette, miért az Ő anyukája, mi lesz majd vele. Jó évet zártunk, fergeteges szilveszteri bulin vettem rész, amin én nagyon jól éreztem magam. A falu szava persze megszólt, koporsószöggel milyen jól mulatok. Igen jól mulattam. 2012.01.02 reggel fél 7-kor jelentkeztem Gyöngyös Bugát Pál Kórház Sebészetén, wellness hétre, koffer, zene, minden ami kell. Kaptam  egy szép fényes 5 ágyas szobát, én voltam a legfiatalabb és az egyedüli mellrákos az egész osztályon. Happy voltam, szóval ébredés után benn a család, csak a fiam nem engedtem, mondtam, hogy fáj, de nem éreztem semmit. FÁJT NAGYON,  a lelkem, a nőiességem, az életem. De másnap új reggel virradt, a nap is kisütött és felkelhettem, mentem Dokival elbeszélgetésre. Azt mondta: -Sok csúnyaságot látott már, de a kis kurta farkú malac ott szaladgál körülöttem. 1hét kórház, csövek, lelkem, és még sorolhatnám.  2012.Január 24.-én elkezdtem a kemót, olvastam sok pozitív és még több negatív dolgot. Három hetenként, hétfőn megkaptam, csütörtökig szabadság mert hánytam mint egy terhes nő. Dolgoztam a 6 hónap alatt amíg a kemót kaptam, aztán jött a 25 sugár, megégtem, belül kiégtem, munka után Pest Kék golyó, munka előtt Pest Kék golyó. De eltelt 7 hónap és egészséges lettem, ez felbecsülhetetlen. Aztán megtudtam, hogy a kemó alatt nem is kellett volna dolgoznom, járt volna a közgyógy, illetve le is százalékoltathattam volna magam. Utólag minden turpisságra fény derült. Aztán 1  év tünetmentesség után, lebenyes pótlás, majd fél év után megkaptam az implantátumomat, és végül 2014.03.23.-án korrekciózták a bal mellemet a jobbhoz. Azóta is edzek, keményen konditeremben, mert kapom ám a nem kis 3 havi hormon szurikat, napi 20 mg hormontablettát, ami nem kevés súlyingadozást eredményez. 

 

Szóval, lassan 3 év után ismét a réginek mondhatom magam. Van két formás cicim, munkahelyem, egészségem, gyerekem, lakásom, kocsim. Párkapcsolatom nincs, mert még frusztrál a rengeteg külső és belső seb, ami máig megmaradt. Illetve a félelem, ami az éves kontrollok előtt előjön. A lelkemmel senki nem foglalkozott és foglalkozik, senki nem mondja honnan kérhetnék segítséget, vannak terveim,amiket szeretnék véghez vinni. Igen van BAKANCSLISTÁM amit meg szeretnék valósítani.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Andrea vagyok, 41 éves, 4 gyermekes édesanya és 22 éve feleség. 2013 novemberében észleltem egy kis tumort a bal mellemben, ami sajnos elképesztő intenzitással növekedett. Elkezdődött a versenyfutás az idővel. Ami persze lehetetlen feladat. De ami embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges. (Itt jegyezném meg, hogy én hiszek Isten szeretetében és jóságában, bár sok kérdésre nem tudom a választ. Tudom, hogy ez sokaknál kiveri a biztosítékot, főleg, ha egy ilyen drasztikus beavatkozáson átesett, egy mellű nő ír ilyeneket. De erre visszatérek később.)   Kétségbe estem, napokat töltöttem az internet előtt, mert ugye "a tájékozott beteg a jó beteg" :). Egy célom volt: TÚLÉLNI!!! /édesanyámtól 40 éves korában búcsúztunk el, emlőrákja volt, bal mellében :((( / És itt jegyzem meg gyorsan, hogy a genetikai eredményem NEGATÍV!!! Nem öröklődő emlőrákról van/volt szó az esetemben! :))) Van 2 leányom és egy húgom, miattuk is, ez FANTASZTIKUS HÍR!!! + amiatt is, hogy nem öröklöm édesanyám sorsát.

Az emlőrák kockázatát növelő statisztikáról csak annyit, hogy 20 évesen szültem az első gyermekemet, 7 éve a negyediket, mind a 4 gyermekemet szoptattam, a legkisebbet 2,5 éves koráig,soha nem voltam elhízva,  nem alkoholizálok, soha nem dohányoztam, mozogtam eleget - 4 gyerkőc mellett lehet :), de tornázni is jártam- és ugye nem is örököltem. Kihagytam valamit? Nálam ez zsákutca. Nem lehet semmire sem fogni, hogy miért alakult ki, lett és pont. Egyébként pedig a miérteken vekengeni fölösleges időpocsékolás, mert lehet, hogy soha nem kapjuk meg a választ és akkor csak toporgunk egy helyben, egyre reménytelenebbek leszünk, ahelyett hogy haladnánk előre az életben.

Szóval sok segítséget kaptam: szedjek D3 vitamint nagy dózisban (12000 NE naponta) - utána olvastam, emlőráknál tényleg hatásos lehet, és vérből meg tudják állapítani elegendő-e a szervezet D vitamin ellátottsága, háziorvos is írhat beutalót erre, akkor fizetős kb. 1500-2000 Ft- , valamint a Varga féle gyógygombákról hallottam eredményeket. Személyesen Varga úrhoz mentünk el a férjemmel egy konzultációra, aki azt javasolta szedjem a Vitanax PX4-et, Flavogegint és Acerola C kapszulákat 3×2 naponta, ha a szövettanom (akkor még nem volt eredményem) Her2 pozitív, emeljem az adagot 3×3- ra. Ezeket mind szedem is a mai napig és nagyon jó tapasztalatokról számolhatok be! Túl vagyok (2014. jan. 10.) egy bőrkímélő technikával végrehajtott emlő eltávolító műtéten - nagyon :((( hogy nekem nem ültettek be rögtön expandert, így lélektanilag és gyakorlatilag is birkózom az emlőprotézis kellemetlenségeivel-  6 FAC kemó kezelésen is túl vagyok és mindezt "csont nélkül". Időre fel tudtam venni mindet, nem kellett halasztani egyet sem a rossz véreredmény miatt, mert olyan nem volt.A vérképem mindig hibátlan volt, ahogy dr. Pintér Tamás onkológusom fogalmazott: "Maga nagyon bírja ezt a szert! :)) " Bár én sokszor nem így éreztem. A második kemó volt a legrosszabb. Akkor panaszkodtam is a kedves Tamásnak, hogy ha ez végig ilyen lesz én nem bírok ki ebből hatot. Akkor kaptam az első hányás csillapító infúzióhoz még 3 adalékot - szteroidot, gyomorvédőt- és attól jobb lett. Így aztán KIBÍRTAM :)). Persze én is hánytam, volt hogy 2 hétig émelyegtem kemó után, a jobb karom a negyedik kemó után kezdett el fájni, de azt mondták ez elmúlik, tényleg javulgat :) . Ééééés!!! :))) 2014, MÁJUS 26-án megkaptam az UTOLSÓ KEMÓMAT!!! TÚL VAGYOK A NEHEZÉN!!! :))) Mivel nem volt nyirokcsomóban áttétem és a teljes emlőállományt eltávolították, amiben 1 db 27mm-es daganat volt és a többi ép, egészséges szövet, így  sugarat nem kapok. Ujjééé!!! :))) Hormonkezelést rebesgetnek még, de gyakorlatilag 3-szorosan negatív daganatom volt (Her2 negatív, ösztrogén 20%, progeszteron 0%) és mivel nem volt hormonfüggő, nem biztos, hogy ezt a hormonterápiát bevállalom...Még annyit muszáj elmondanom, hogy a tumorban a rákos sejtek 90%-os agresszivitással szaporodtak. Amikor kérdeztem az orvost mit tehetnék, tudok-e valamit én tenni, hogy ez a százalékos szám kisebb legyen, vagy az orvosok tudnak-e tenni ez ellen valamit, a válasz: NEM. Ez durva volt. Ott szembesültem igazán azzal, hogy az emberi erőfeszítés véges.

És persze kopasz vagyok, nincs szempillám és szemöldököm és talán a két utóbbi zavar a legjobban. A parókám csini, de én úúútálom, ebben a nagy melegben - trópusi hőség júniusban, Pesten megdőlt a meleg rekord- borzasztóan kellemetlen. Hiányzik a bal mellem, a protézis melegít, izzadok alatta mint a ló, hőhullámaim vannak. De ez nem fáj, csak rossz. Ámbár van, hogy ez is pont elég ahhoz, hogy a béka feneke alatt érezzem magam :)), és ne legyenek pozitív gondolataim. De mindenkinek üzenem, aki ezzel a betegséggel küzd: NE LEGYÜNK MÁR MAGUNKHOZ OLYAN SZIGORÚAK!!! Igen, van hogy fekáliás napunk van és padlón vagyunk. DE!!!! A GYŐZTEST A VESZTESTŐL NEM AZ KÜLÖNBÖZTETI MEG, HOGY A GYŐZTES NEM ESIK EL SOHA. HANEM AZ, HOGY FELÁLL, MIUTÁN ELESETT!!!! :)) És ha nem megy egyedül, mert van hogy nem tudunk felállni egyedül, akkor kérjünk, és kapunk segítséget!

Rengeteget tudnék mesélni az álmaimról (furcsa álmok a betegséggel, a lelkemmel, gondolataimmal kapcsolatosak, de előre vittek a gyógyulás útján), az édesapám fantasztikusságáról - akinek most piszok nehéz, mert 23 éve édesanyámat kísérgette kemóra, most meg engem-,a férjem óvó, védő szeretetéről, a barátaimról, akik bátorítanak, pót anyukámról, aki minden kemóra elkísért (egyébként kolléganőkből lettünk lelki társak), idegenekről, akikkel nem találkoztam még soha személyesen, de a barátnőm/rokonom barátja vagy testvére és imádkoznak értem...Ezek nem apróságok!!! Ezek fontos dolgok, amelyek nélkül száraz, kietlen pusztaság lenne az életem és nem tudnék felállni a padlóról.

Furcsa egy KÓR ez.... Amikor beteg vagy, még benned van a tumor, úgy tűnik, hogy jól vagy. Nincs panaszod, nem fáj semmid, jól nézel ki....KÍVÜLRŐL, AKI CSAK NÉZ, AZT HISZI JÓL VAGY. DE BELÜL? OTT EZ A KÓR. Aztán elkezdődnek a kezelések+mellékhatásai, és úgy nézel ki, KÍVÜLRŐL mint aki borzasztóan beteg és van, hogy úgy is érzed magad+még szánalmasnak is, pedig akkor, vagy inkább ezek után leszel jól igazából. A látszat csal.

Még valami, amire ígértem, hogy visszatérek. Joggal kérdezheti valaki, azok után ami történt velem, hogyan hihetek még mindig Isten irántam való szeretetében és jóságában. Egy példával válaszolnék. A  gyermekeddel/szeretteddel biztos voltál már játszótéren, vagy sétálni, és hiába voltál mellette, mégis megtörtént, hogy elesett vagy leesett valahonnan és megütötte magát, fájt neki, sírt. Baj érte. Pedig ott voltál mellette, szeretted ugyan úgy folyamatosan, nem akartad, hogy megtörténjen, hogy fájjon neki, mégis megtörtént. Valahogy így vagyok ezzel a betegség kontra Isten dologgal én is.  Megtörtént, de ez nem azt jelenti, hogy engem, vagy bármelyikünket, kevésbé szeretne Isten. Persze azt sem jelenti, hogy nem voltam kiakadva kemó alatt és nem vádoltam Istent, hogy miért engedi, hogy mindez megtörténjen velem. Sok mély völgyben jártam ezalatt a 6-7 hónap alatt. Most már csak felfelé szeretnék menni, fel a hegyre, a tisztásra, ahol süt a nap és bársonyos a fű, hogy megpihenjek és gyönyörködjek a kilátásban.(ez volt az egyik fantasztikus álmom, ez a tisztás)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Braunné Móricz Kriszta vagyok, 1973.dec. 10-én születtem, két gyermekem van.

2013. április végén zuhanyozás közben egy csomót éreztem a jobb mellem külső felső negyedében. Megijedtem, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert 2 héttel azelőtt voltam a nőgyógyászomnál, aki végigtapintotta a mellem, és nem mondott semmit. Náthás is voltam, meg is kellett jönnie.

Minden nap nézegettem, de nem lett kisebb. Aztán visszamentem a nőgyógyászhoz, aki akkor sem ijesztett meg, csak annyit mondott, hogy:”el kellene menni egy mammora”, a biztonság kedvéért. Ez egy hétfői napon volt. Elkezdtem telefonálgatni a közeli kórházakba, de mindenhol csak hetek múlva volt időpont, nem hagyott nyugodni a dolog.

Aztán egy ismerős mondta, menjek el Tatára….fizetős, de gondoltam, egy „tizest” megér, hogy megnyugodjak… másnapra kaptam időpontot!!

Kedvesen fogadtak, megvolt a mammo, aztán várni kellett az UH-ra. Sokára hívtak be.

Amikor beléptem a sötét vizsgálóba, láttam, hogy nagyítóval nézegeti a dokinő a képeimet. Ezután elkezdődött a vizsgálat. Közölte velem: „Sajnos nem jó amit látok, mintát kell vennem a cicijéből, és a hónaljából is!”

Azt sem tudtam, hol Vagyok…megszúrtak, kicsit fájt. Felöltöztem, és szemtől szembe állt a dokinő velem, és közölte: ”mellrákja van, nyirok áttéttel!!! Meg fog gyógyulni, de hosszadalmas lesz. Kemo és műtét!! Meg kell várni a biopszia eredményét, de 99%!!

Álltam ott, nem értettem semmit…kifizettem a 10.000-et, és kimentem a rendelőből. Megálltam az utcán, benyúltam a zsebembe, és a telefonom után nyúltam. Meg kellett mondanom a férjemnek. Tárcsáztam, a gyomrom görcsben..felvette..rákos vagyok-mondtam, és elkezdtem rettenetesen sírni.

Néma csend..sírtunk!!

Hazavezettem, Ő felült az első vonatra és hazajött a munkahelyéről!

Az eredményre várni kellett egy hetet. Az maga volt a POKOL!! Nem aludtunk 3 éjszakát, csak bújtuk a netet, és gyűjtöttük az infokat. Kapaszkodtunk mindenbe, sokat sírtunk, és megtapasztaltuk milyen, ha a félelem beköltözik a házunkba. Leültünk a gyerekekkel, próbáltuk nekik elmondani..látták a félelmet az arcunkon, hallották a sírós telefonokat. De ennek ellenére minden úgy történt, ahogy azelőtt.

Eltelt az egy hét..Telefonáltam, de azt mondta az asszisztens, menjek be Tatára a Klinikára. A dokinő írtó rendes volt!! Elmagyarázott mindent, C4 rosszindulatú, nyirokáttéttel, kell vastagtűs mintavétel!!

Az OOI-be irányított azonnal. Másnap ott ültünk a sebész (dr Sávolt Ákos) ajtaja előtt összekapaszkodva, rémülten, kb 50 ember társaságában.

Aztán innentől felgyorsultak az események.

A sebész elküldött egy csomó vizsgálatra. Vastagtűs biopszia, csontizotóp, RTG, UH, labor. Aztán, jöttek az eredmények:csontizotóp negatív, UH negatív, RTG negatív. A biopszia eredményére várni kellett, de aztán 2 hét múlva meg lett az is!! Mellrák: carcinoma ductale invasivum, Grade III, Her2-. Onkobizottság döntött a neoadjuváns kezelés mellett, és 3 nap múlva jelenésem volt az onkológusnál.(dr. Rubovszky Gábor).

Ott ültünk egy pénteki délután abban a kis beugróban, már csak MI ketten. Irtó meleg volt, rosszul voltam..fájt a hasam, elmentem hányni.

Bementünk. Nagy megdöbbenésemre egy fiatal, szimpatikus-de nagyon fáradt ember fogadott minket. Beszélgettünk, minden kérdésünkre válaszolt. Egy hét múlva kemo!!! 3 FEC és 3 TAX volt a papíron.

A kemo napján hajnalban keltünk, a gyerekeket anyukámnál hagytuk előző este, és vonatra szálltunk. Fogalmunk sem volt semmiről, várt ránk az ismeretlen.

Vérvétel..”1000 „ember..Rubovszky rendelője „1500„ ember..ha nem látom a saját szememmel, nem hiszem el. Ólomlábakon járt az idő. Aztán végre felmehettünk a kemo kezelőbe Gáspár Évikéhez!!

Elmagyarázott mindent, és a remegő kezembe elindult a gyógyító „méreg”. Ez 2013. június 6-án volt, egészen pontosan.

A piros kemot nagyon szarul viseltem, mire hazaértünk vonattal, alig telt el egy óra, és én már hánytam, mint a lakodalmas kutya, de 3 nap múlva dolgoztam.

A harmadik után voltam MR vizsgálaton, és szépen zsugorodott össze a kis rohadék. Kaptam egy jelölő clippet is a daganatba, hogy a műtétnél könnyebben megtalálják majd. A 3. FEC után az a döntés született, hogy nincs műtét, kemo van tovább. Taxoterre következett..na, ettől nem hánytam, de kb 4 nap után minden bajom lett. Kegyetlen hasfájás, hasmenéssel, gyengeség, sebek a számban, izomfájdalom és láz!!!!

Sírás, rémület és kórház!

Szerencsére 3 napot voltam ott, mert „csak” a fehérvérsejt szám (fvs) lett nagyon alacsony. Akkor megismerkedtem egy korombeli lánnyal, Anikóval. Nagyon a szívembe zártam őt, de sajnos Ő már azóta Angyal lett.

Ezután a kórházi kalandom után úgy döntöttem, hogy itthon maradok betegállományban. A kollegáim első perctől tudták, hogy mi van velem, de valahogy nem érezték ennek a súlyát. Mindenkinek fontosabb volt a saját baja (fogszabályzó, nátha, gyerekbetegség, már nem is emlékszem)..

Az ötödik kemo után felkerestük a sebészt, Sávolt doktort. Higgadtan, nyugodtam elmagyarázott mindent, beszélgettünk, megnyugtatott!! Előjegyzett műtétre!! 2013. október 25.!!!

Az utolsó TXT után nagyon szarul voltam. Gondoltam egyet, és elmentem a Rubovszky doktor úrhoz, hogy nem vagyok jól. Mindenféle laborvizsgálatra küldött, aminek csak délután lettek eredményei..addigra el kellett mennie valamilyen konferenciára. Az ügyeletes (Dr Szabó Eszter) magához hívatott. Éreztem, hogy innen ma én már nem megyek haza..így is lett…trombózis, és tüdőembólia gyanú..pfff

Telefon mindenkinek, mert a gyerekeket reggel nem készítettem fel erre. A Tesómat kértem meg, hogy hozzon nekem legalább egy fogkefét, meg valami cuccot..nagy volt a rémület, de szerencsére mindenféle vizsgálattal kizárták, hogy bajom lenne. (egy hét volt a műtétig).

A műtét reggelén nyugalommal, félelem nélkül léptünk a kórházba.

Tudtam, hogy jó kezekben leszek, és VÉGRE kiszedik belőlem a dögöt. Teljes jobb oldali masztektómia, és nyirokirtás.

Nagyon sokat kellett várni, fél 2-kor került rám a sor. Minden rendben zajlott, felébredtem!!! Fájdalmam nem volt, mindenki nagyon kedves volt, tényleg, semmi rosszat nem mondhatok az OOI-re. Egyedül voltam a 4 nap alatt, sokat aludtam, sokat neteztem, és vártam a gyerekeimet látogatóba.

Sétálgattam a kertben, nagyon meleg volt, pedig már október vége fele közeledtünk.

A műtétet követő szövettan alapján szerencsére a sugárkezelést megúsztam!!! „csak” hormonkezelés kell!!!

Most ahogy írom a történetemet, felelevenednek az emlékek, és összeszorul a torkom. De MEGCSINÁLTAM!! ÉLEK, és jól vagyok!!!

Közben egy onkoterapeuta segítségével magamra találtam! Visszataláltam a helyemre! Azokról, akikről azt hittem a barátaim, hamar kiderült, hogy nem azok. Sokakat felhívtam, elmondtam, hogy mi a bajom..azóta sem kerestek! A kollegáim is hamar elfelejtettek, egyszer sem látogattak, nagyon minimálisan kerestek telefonon.(Azóta már nem dolgozom ott) Kaptam sok új ismerőst, néhányukról mondhatom, hogy barátok lettünk, és megismertem sok-sok kedves sorstársat!!

A férjemmel szorosabb lett a kapcsolatunk, mint valaha!! Nélküle nem tudtam volna végigcsinálni!

Büszke vagyok a fiaimra is, akik ezalatt az idő alatt egy kicsit felnőttek, de mi mindent megtettünk, hogy gyerekek maradhassanak!

A betegség megtanított újra nevetni, meglátni a jó dolgokat, és szeretni magamat!

Még hosszú út áll előttem, de végigmegyek rajta!

Köszönöm Borinak, hogy leírhattam a velem történteket!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Rita története

(...)Bori mondta, hogy feltenné a blogjára a történetem... Felvillanyozott a gondolat, elvégre nem minden nap adódik alkalom rá -bár adódhatna!-, hogy elgondolkodjak a történetemen, meg azon, hogy mi az, amit mondani szeretnék, mi az, amit érdemes tudni rólam.
...Elméláztam... Nem szeretnék csak és kizárólag arról írni, hogy mikor és hogy fedeztem fel a "gubómat". Persze erről is fogok, de fontosnak tartom azt is, hogy lásd egy picit, milyen ember vagyok, így a "szeretem-dolgokkal" fogom kezdeni: szeretem a psiztáciát, a koktélparadicsomot, az olasz konyhát, a hegedű hangját, a Sony Bravia reklámot, amiben sok szöcskelabda hömpölyög le egy dombról San Franciscoban, bolhapiacra meg turkálóba és kézműves várokba járni, és szemétből valami újat csinálni, kézműveskedni, bohócorrban takarítani, kertészkedni, levegőn száradó gyurmázni, biciklizni, vonzó férfiszínészekre nyálat csorgatni, szerettem egyszerre kávézni meg cigarettázni, hjaj és főzni, enni és aztán órákig beszélni róla, szeretem a Rózsavölgyi levendulás csokoládét, olvasni, apummal hawaii gitárt építeni és régi zenéket hallgatni és a nagy dívákról meg színészekről életrajzi könyveket olvasni, jó színdarabokat látni, aztán jól megkritizálni :), barátozni és barátkozni, koncertre járni és elereszteni a hajamat...és sorolhatnám a végtelenségig.
    Ritának hívnak. 29 éves vagyok. Nem vogyak modellszerű szépség vagy alkat, de sugárzó, tehát szép vagyok. "Tudod, az a tipikus jó fej kiscsaj, akivel jó lógni"- tinikoromban általában a fúk így nyilatkoztak rólam...
Szeretek begubózni a Gubenembe. Ez korábban csak az illatos kékcsíkos ágyneműmet jelentette, mára viszolt tágult a kör, és csomó pozitív töltetű dolgot is gubennek, gubónak hívok: az otthonomat, a jóbarátomat, a jó dolgokat. A máknak is van gubója, meg szerintem a várandós kismamáknak is. És a kutyám sem az ólban lakik, hanem a gubenjében! A gubenben még festeni is lehet, mindent lehet, olyan kerek, hogy jut hely bőven mindenkinek!
Elgondolkodtató nem, hogy a tulajdonképpen a mellemben lévő csomó is egy pozitív gubó...?! Volt. :) Fürdés közben találtam 2013 késő nyarán. A dátumokra nem emlékszem, de arra igen, hogy másnap grilleztünk az alsópáhoki szőlőhegyen :)
Azóta sokat gondolkodtam, hogy mi lehet az oka, hogy a testem "ellenem" fodult: az biztos, hogy az utóbbi pár évben rosszul éltem, volt itt minden: stresszes munka, túlúra és még túlúra, elhanyagoltam magamat és a páromat. Mókuskerékmunka, rosszul alvás, szürke hétköznapok, és egyre fogyatkozó kreatív alkotás. Az is tény, hogy sokszor voltam beteg, volt itt minden a hétköznapi megfázástól egészen a stafilococcusig, ami a szememre "ugrott". Így utólag már tudom, hogy a testem figyelmeztetni akart, de akkor is háttérbe szorítottam magam. Sokszor azt éreztem, hogy nem vagyok jó helyen. Sem fizikailag, sem lelkileg. Ahol épp voltam ott nem voltam jelen, mert úgy éreztem máshol kéne lennem.
Az biztos, hogy sok mindent szívtam mellre, ennek meg is lett a következménye...
Tulajdonképpen egész megkönnyebültem, mikor az orvos közölte, hogy rosszindulatú rákom van. Az biztos, hogy nagy kő esett le a szívemről - fizikailag is a bal mellemben kb. a szívem fölött volt a csomó-, azt éreztem, hogy "na tessék, itt a bizonyíték a rossz életre, nincs mese, változtatni kell!" Meg kell oldani! És mi volt az első félelmem!? Az, hogy borul minden. Borul a megszokott rutin. Most már tudom, hogy nem kár érte, de azért morbid, hogy az ember mennyire bele tud szokni a rosszba, mert valahol a megszokott rossz is biztonságot ad.
Eleinte kikészített a vizsgálatokra járás ingáztam hónapokig, közben azon stresszeltem, hogy na vajon a munkahelyről elengednek e, és persze azon is járt az eszem, hogy mi lesz ha, másra leszek utalva. Nagyjából ezek voltak a félelmeim. Ráadásul a vidéki meg megyeszékhelyi kórházzal nem voltam megelégedve, úgyhogy úgy döntöttem, elfelejtem őket és a mammográfiás meg vastagtű biopsziás leletemmel mentem egyenesen az Országos Onkológiai Intézetbe Pestre. Mondanom sem kell, hatalmas a különbség a két vagy inkább három intézmény között. Csak annyit mondtam – az otthoni onkológusom javaslatára – az OOI-ben a portán, hogy „agresszív rákom van”, és 10 percen belül már egy sebész ajtaja előtt álltam. Meg se kérdezték, hogy miért nem a lakhelyem szerinti kórházban jeletkezem. Egyszerüen a leleteimet látva csak meg akartak gyógyítani.
Dr. Szollár Andrásnál kötöttem ki, aki igazán kellemes meglepetés volt; ő volt az első orvos, aki kezet fogott velem és bemutatkozott. (Mellesleg később álmodtam is vele, azt, hogy a jobb vállamra tetováltattam az ő hivatalos kígyós-serleges pecsétjét, hiába nagy hatással volt rám! :))
...Persze meglepődött, mert szerinte idézem: „túl fiatal asszonyka” vagyok a mellrákhoz, bár mostanában sajnos egyre gyakrabban találkozik vele. Nagyon jó visszagondolni erre az emberre: annyi odaadás van benne, minden kérdésemre válaszolt, mindent elmondott, arról is szólt, hogy hiába a sok műszer meg vizsgálat és a legjobb felszerelés, a sebész szemét egy műszer sem helyettesítheti, úgyhogy majd a műtőasztalon fog kiderülni a hogyan tovább. 
Ő műtött végül –másnak nem is hagytam volna :)-, tavaly december elején. A műtéttől nem féltem, inkább attól, hogy mi lesz utána. De azt mindenképp nagyon akartam, hogy megszabaduljak ettől csomótól ami belőlem élt, akár még azon az áron is, hogy le kell venni az egész mellemet. Hát végül le kellet, mert a mellemhez képest nagy volt a csomó, meg áttátet is talált a nyirokcsomókban, úgyhogy inkább mindent kiszedett, mint, hogy bármi rossz is bennt maradjon. Most van két vágásom: egy a hónom alatt egy meg keresztben a mellem helyén. Egyáltalán nem olyan, mint a filmeken, nem látom magam csúnyának, meg a hegemet sem. Sőt! A doktor általánosban 5-ös lehetett technika órán gombvarrásból, mert olyan heget szerkesztett, hogy enyhe túlzással öröm ránézni! :)
A fájdalomtól féltem, de nem volt, először azt hittem, hogy azért nem fáj semmim, mert egy Hős vagyok és jól tűröm, aztán rájöttem, hogy tényleg nincs! Kiiktatták az érzőidegeket -áldom ezért az orvostudományt!  Ez utóbbi miatt nem is éreztem a bal karom egy jó darabig, de nem hagytak a kórházban sem eltunyulni, mert már a műtét utáni 2. napon mentünk is gyógytornára, amit azóta is minden nap csinálok. De! Meg is lett az eredménye: a műtét után még egy poharat se tudtam megfogni, de napról-napra egyre ügyesebb lettem és két héttel később meg már egyedül mostam hajat. Ma meg már olyan, mint a műtét előtt. Hihetetlen az emberi szervezet, hogy menniyre gyorsan tud regenerálódni!
A kórház olyan volt, mint egy ötcsillagos szálloda, saját wc meg fürdő,  és panorámaablak és egy kedves szobatárs, aki úgy néz ki, mint Judi Dench, csak kopaszon -70 éves és Margit Néni. Annyit nevettünk, jó volt vele, komolyan, még hiányzik is! Az első nap megkérdézte, hogy:
-Te! voltál pszichológusnál?!
-Mondom: Nem!
-erre ő: Nah, hála istennek!-akkor jóba leszünk!
Pesze rögtön beavatott mindenbe, mert ő már öreg róka, rutinos kórházjáró matróna! Odahívott az éjjeli szekrényéhez és kihúzta a fiókot; azt mondja ezt nézdd meg! Tele volt piros pirulákkal...
Tehát az 1. szabály: Akkor is kell kérni fájdalomcsillapítót, ha nem fáj semmi-mondván: -ki tudhatja alapon- jó lehet későbbre!
Egyik este meg jött be nővér, kérdi, voltam e wc-n, mondom neki, hogy nem, már 2 napja nem pisiltem, jó azt mondja ebből katéter lesz, lerendezi a többi beteget és visszajön...
Na mondom, csak ezt ne! Na itt oktatott ki Margit néni megint:
Tök mindegy, hogy mit kérdeznek: Pisi, kaki volt-ezt kell mondani, akkor is, ha nem!
Nah, a nővérnek csengettem is, hogy jöjjön menjünk pisilni, jött is, alig tudtam kipréselni magamból valamit, de sikerült! Bocs, ha kicsit nyers vagyok lényeg, hogy a katétert elfelejthette! :)
Este meg a főorvos jött vizitelni: rám nézett és megkérdezte: „Kaki volt?” -én meg sűrűn bólogattam, és közben azon eszeztem, hogy hm... tanult ember és erre itt "kakizik"... :D Minimum székletet vártam tőle (ő meg tőlem:). Na mindegy, ilyen apróságokról szól ott az élet.
Hjaj, még egy vicces: Margit néninek is levették a mellét, nem nézte meg csak tapogatta-tapogatta a hült helyét, és talált valami gombócot, azt mondja ez meg mi?! Van itt valami... Erre én: -tán megcsinálták zippzárasra!!!-persze gurultunk a nevetéstől...
A doktorom is is nagyon figyelmes volt:  szerintem nincs benne a munkaköri leírásában egy csomó minden, mégis, pl.  már reggel 3/4 6 kor bennt volt és megkérdezte hogy vagyunk, ha kellett párnát igazított, és mindig volt egy-két jó szava hozzánk, és hát igen, a kötelező vizit mellett este is volt ideje benézni mielőtt hazament. Írtam neki egy verset :), Tandorisra sikerült:
" Ezúton is köszönet,
hogy ilyen szépen öltöget!
Így kíván Önnek sok kedveset!-
Rita, aki a gyógyulás útján ténfereg."
A műtét után hazajöttem, családdal vagyok. Őket jobban megviseli ez az egész, néha hallom, hogy anya sír, és valami rokont vagy ismerőst felhív, és panaszkodik. Apa meg sajnálja, hogy csak egy mellem van :) ő is néha pityereg emiatt. Piroska, hát ő meg Piroska, jó testvér nagyon!
Eszembe jutott még egy vicces: apa félve megkérdezte, hogy „Te, Döme, mi lett a mellbimbóddal?” Én meg faarccal csak annyit mondtam, hogy: „átmenetileg, amíg nem lesz új cicim, átvarrták a másik mellé.”-persze elhitte :-)
Általában vicces kedvemben vagyok, egész kinyíltam ettől a sok történéstől. Sokat nevetünk, barátokkal is a műtét után egyfolytában a nagy dudákra ittunk.  Igyekeztem nem nagy dobra verni a dolgot, csak a szűk baráti kört vontam be. Na nem mintha azt gondolnám, hogy nem kell beszélni róla. Dehogyisnem kell! De azért nem túl sokat.
Januártól kezdve járok kemoterápiára. Ez lényegében egy liternyi –színét tekintve piros-infúzió, és kb. 2 óra alatt csöpög le. Hát az első kemo hirtelen jött, mert előtte való nap csak megbeszélésre mentem az onkológusomhoz -Dr. Pintér Tamásnak hívják-, hogy átvegyük a hogyan továbbot. Mindent megbeszéltünk kezelési lehetőségeket, csodabogyókat, mellékhatásokat, hosszú-rövidtávú következményeket, esélyeket. Hihetetlen, hogy hogy tud kevés százalékból sokat csinálni, és grafikonja is van! Bízom az orvosaimban a terápiában és magamban.
(Meg kell említenem, hogy ebben az intézetben az összes orvos jóképű! Hihetetlen, de az! Mondanom sem kell, hogy mindannyian boldog házasságban élnek, és folyton csak azt kérik a betegektől, hogy „derékig vetkőzzenek le” :)  A rákos nőknek szerintem ez a mennyország! Az idősebb nők is csak olyan szavakkal illetik az orvosaikat, mint idézem: „Ó,-mély sóhaly+kacér mosoly-ő egy Arany Ember!”:) )
Szóval a zárójelek előtt ott hagytam abba, hogy az orvosom megkérdezte, hogy mikor szeretném kezdeni a terápiát, én meg rávágtam, hogy minél hamarabb. Erre azt mondta, hogy rendben, akkor holnap kezdjük. Ez nagyon hirtelen jött, nem gondoltam, hogy a miharabb, az a „holnap” lesz. De nem akartam variálni, gondoltam így hamarabb is lesz vége.
Persze megijedtem, mert egyedül mentem Pestre, senki nem volt velem, és atya ég egyedül kell elmennem az 1. kezelésre! Olyan gondolataim voltak, hogy bakker mi lesz ha rosszul leszek, mi lesz ha sírnom kell és nem lesz velem senki. Hát persze kétségbeesésemben Petihez csengettem be, hogy adjon egy pohár whiskey-t... Na attól aztán elkezdtem bőgni, először ebben a rákos történetben. Rendes volt, már korábban is szólt, hogy számíthatok rá, jó is, mert ő lakik a legközelebb az onkológiához, úgyhogy csak egy telefon és jön. Hát, így mentem el másnap az 1. kemo-ra: egyik kezemben az infúzió, másikban a telefon, hátha Petit hívni kell... Na, és így ismerem Gáspár Évikét. A nővérek Gyöngye, könyvet kéne írni róla, kiraknám a polcomra a nagy dívák mellé. A kemóról annyit, egy kényelmes fotelben lehet ülni, akár tévézni is lehet közben. Összesen hat kemó van előírva: hullámzó, hol jobb hol rosszabb, hol 2 nap alatt jól vagyok, hol 4 napba is beletelik. A mellékhatások skálája nagyon színes: van, hogy fáj mindenem, hol ráz a hideg, hol megfagyok, és gyakran vérzik az orrom. Volt hogy lepedékes volt a nyelvem, újabban meg száraz a szám mint a sivatag, ég a torkom, alig bírok nyelni és sebek lettek a számban és van, hogy hánynom kell ha fogat mosok. Már Jamie Oliveres főzőműsort sem nézek, mert sajnos undorodom tőle. A bőröm nagyon száraz, néha még a szemhéjam is hámlik, folyamatosan krémezni kell. Gyakran vagyok dekoncentrált, és szerintem a kemó az agysejteket is pusztíthatja, mert a kezelés után alapvető szavak nem jutnak eszembe. Kihullott a szempillám, a hajam nagy része is, mostanra fáj a jobb karom, mert csak azt tudják szúrni, a hányáscsillapítótól meg nagyjából 4 napig székrekedésem van, aminek köszönhetően egy aranyérrel is gazdagabb lettem.–nagyjából ezek a mellékhatások, amik olyan 4-5 nap alatt eddig elmúltak. A 6-ból már csak 1 kemó van hátra (3 hetente adják, közben meg hetente van vérképellenőrzés), utána meg 25 sugárkezelés jön, meg még pár évig hormonkezelés.
A hajam már az 1. kemó utáni kb. 12. napban, erősen elkezdett hullani. Nem akartam megvárni, míg a kádban elém úszik egy hajkupac, úgyhogy levágtam. Hirtelen ötlet volt, így a tesómmal szerveztünk egy random mókát, az lett a neve, hogy: „Ereszd el a hajam, avagy a paróka-móka!” :D Én nyírtam, a tesóm meg fotódokumentált. Jól áll a rövid. Szép vagyok. A parókám is jól áll, -az egyik barátnőm szerint olyan vagyok benne, mint „egy milf, aki a zserbóban vadászik fiatal szexpartnerre” :-) de nem hordom túl gyakran, mert fura illata van és attól is émelygek, ráadásul nem én vagyok. Minden esetre, ha már jól vagyok aránylag, akkor picit kipingálom magam - Coco Chanel mondta, hogy „Minél rosszabbul állnak a dolgok, annál jobban kell kinézned!” - és kimozdulok, akár csak egy kutyasétáltatásra is. Nagy mókákat nem csinálok mert vigyázni kell nehogy valamit elkapjak.
Lehet, hogy megfordult a fejedben, de nem, nem vagyok sovány gebe. Sőt, a hivatalos leleteimen az áll, hogy: „Jól táplált” :D Nem fogytam, hanem híztam...
     Múlt héten megcsináltuk az utolsó előtti kemót, előtte kicsit össze voltam szakadva, mert kezdett rajtam kijönni, a "mi van, ha nem gyógyulok meg"- érzés, ettől aludni sem tudtam, valahogy ránehezült a mellkasomra, olyasmi érzés volt, mintha ki akartam volna saját magam fordítani belülről. A kemó fos volt, eljutottam odáig hogy már az infúzió alatt is brutális hányingerem volt, és olyan szinten elfogott az undor, hogy elmondani nem tudom! Ki is dobtam a taccsot, ahogy Évike kiszedte a tűt. Aztán a másnap is azzal telt, hogy okádtam a semmit percre pontosan fél óránként. Aztán amilyen kemény volt az első két nap, a 3. meglepően jó volt. Már nem jött ki a hányáscsillapító, és ettem, ittam. Mondanom sem kell, hogy sokat gondoltam arra, h nem vagyok egyedül. A kemóra kivételesen kísérőm is lett -mert amúgy egyedül szoktam menni, én akartam így, nem vagyok ám elhanyagolva- a tesóm, és nagyon hálás vagyok magamnak, hogy erőt vettem és megkértem őt, hogy jöjjön el velem, ráadásul felszabadító érzés is volt, mert amúgy tudni kell rólam, hogy nehezen kérek. De azt hiszem ezek után gyakorolni fogom. Hja, plusz eszembe jutott az is, hogy milyen jó lenne, ha az onkológusok behazudnák, hogy eggyel

Címkék: ultrahang genetika mellékhatás nyirokcsomó történetek áttét emlőrák cici implantátum mellrák diagnózis tumor onkológus kezelések kemó tumormarker onkoteam

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mellrakom.blog.hu/api/trackback/id/tr305858776
süti beállítások módosítása